fbpx Skip to content

Sokak számára eléggé frusztráló volt a péntek reggel. Köztünk nekünk is, mivel nem lehetett tudni előre, hogy lesz-e bolti átvétel, megrendeléskor már azonnal meg is terheli-e az Apple a számlánkat az óra árával, illetve az is kétséges volt, hogy mekkora készlet lesz előrendelhető.

IMG_5276

Hazánkban az Apple készüléktulajdonosok viszonylag kis százalékát érdekli jelenleg az Apple Watch. Ez kiderül egy korábbi szavazásból is, és abból is, hogy mennyien olvassák el egy-egy, az órájával kapcsolatos cikkünket. De nem volt ez nagyon másképp annak idején a legelső iPhone esetén sem. Ezzel egyébként nincs semmi probléma, engem sem érdekelnek például a Canon belépő szintű, kompakt modelljei, mivel DSLR-rel fotózom, így ezeket a híreket csak átfutom és továbblépek. Ettől függetlenül tudjuk azt, hogy nem most, hanem 2-3 év múlva lesz érdekes ez az óra, de addig is muszáj vele foglalkozzunk, hogy mire az emberek többségének lesz, mi már teljesen kiismerjük az eszközt és segíteni tudjunk nektek.

A másik dolog, hogy jelenleg csak erről szólnak a hírek még a nemzetközi sajtóban is az Apple kapcsán, hiszen pénteken ez lett a legújabb terméke a cégnek. Így nem tudunk más tenni, mint nagyrészt Apple Watch-ról szóló bejegyzéseket írni. Ez egyébként a körülbelül WWDC-ig, tehát 2-3 hónapig még így is marad. Ennek nagyon egyszerű oka van: megjelennek majd az első tesztek a nagyközönség részéről is, aztán elérhetővé válnak az első alkalmazások, amiket az újdonsült óratulajdonosok elkezdenek majd használni, megjelenik az órához megannyi kiegészítő, és így tovább. Így arra kérünk titeket, akiket annyira nem érdekel az óra, hogy legyetek türelemmel. Azok, akiket pedig érdekel az óra, bátran kérdezzenek a cikkeinknél, megpróbálunk segíteni a választásban és egyéb kérdésekben.

IMG_5221

Visszatérve a péntek reggelre, Jadeye kollégával angliai idő szerint 8 óra 3 perckor be tudtunk lépni az online Apple Store-ba, azonban akkor derült ki, hogy bizony néhány típusból egyáltalán nincs, hanem csak hetekkel később szállítják ki, sőt percek kérdése volt, hogy a meglévő mennyiség is elfogy más típusokból, amit még kiszállítanak április 24-e körül. Ekkor úgy döntöttünk, másik szíjjal vásároljuk meg ugyanazt a típust, mivel volt alternatív változat, de például Hori kolléga egyáltalán nem tudta megrendelni a Sport változat egyikét sem 24-e körüli dátummal, csak 4-6 hetes szállítással. 8 óra 30 perckor pedig szinte mindegyik készülék már csak legkorábban júniusi-júliusi szállítással volt látható.

Reggel egyébként az is kiderült, hogy az óra kizárólag online rendelhető meg, és mivel a megrendeléseknél nincs boltban való átvételre (store pickup) lehetőség, így az adott országnak megfelelő kiszállítási címet is meg kellett adni. Rutinos bloggerek lévén természetesen ezzel is rendelkeztünk (kevésbé rutinos társaink csak szitkozódtak, milyen bénák voltak és ennek hangot is adtak).

Továbbá az Apple sajtóközleményéből az is kiderült, hogy az online rendelés a teljes start periódus alatt tart, így április 24-én nem érdemes majd egyik Apple Store előtt sem várakozni, mert egyáltalán nem lesz lehetőség besétálós vásárlásra. Ezért aki most szeretne órát, az a beszerzés nehézsége miatt nagyon brutális szürkeimport-árakkal találkozhat. Mivel az Apple vagy nagyon kevés készülékkel készült, vagy csak az érdeklődés volt a vártnál is sokkal nagyobb, nagyon kevés lesz a megvásárolható mennyiség, tehát érdemes akár most is megrendelni, mert ha ezt csak júniusban teszi meg valaki, az várhatóan szeptember előtt nem kapja meg a külföldi címre.

Tehát jelenleg ez a helyet. Kíváncsiak vagyunk, nektek sikerült-e megrendelnetek, illetve melyik országban tettétek ezt meg? Végül pedig az lett, amit szerettetek volna, vagy másikat kellett választanotok?

Olvasd el a hozzászólásokat is

34 Comments

  1. megnéztem, megrendeltem. sima watch. junius :(.

  2. Még mielőtt azt hinné bárki is hogy valami elvakult android user vagyok, leszögezném szeretem és használom az Apple termékeit. Viszont szánalmasnak tartom amit művelnek a készletekkel. 6-8 hetet várni, ezek olyan mint a nyolcvanas években autót venni…Ugyanez volt az iPhone startnál is. Persze ettől függetlenül ez is szinte 100 % hogy sikeres lesz. Én részemről biztos várok még egy vagy két generációt és addig kiforrja magát

  3. Apple Watch Sport Space Gray-t vettem az angol Online Store-ban. 4-6 hét a kiszállítás. Addig is várok. :/

  4. Cikkezzetek továbbra is! Nem értem miért kell itt hisztizni minden egyes cikk alatt. Ha nem érdekel, nem olvasod el, nem igaz, hogy nem lehet normális ember módjára viselkedni. A Push notification-t kilehet kapcsolni, na akkor most mi itt a probléma?
    Úgy látom csak magyar oldalakon megy ez a trollkodás, mert sem angol, sem német híroldalakon valahogy nem hisztiznek.

  5. Satinless Steel 42mm, fekete sportband, 4/24-5/8-as szállítási dátum. Szerintem annál korábbit senki sem kapott.

  6. @gvidor: az volt a legkorábbi. Amúgy azok szerintem átlagosan 24-én ki fognak érni. Ezt is tervezted?

  7. @Burgesz: Egyetértek, ott volt bő fél év rá, de nem sikerült kellőképpen felkészülni, vagy direkt csinálják.

  8. @admin: Az volt berakva a kedvencek közé. A Milanese Loop volt a másik opció, de sajnáltam rá a +100 EUR-t. Így azt majd megveszem az USA-ban külön, vagy valahogy máshogy ha már lesz.

  9. Nemet Apple store , 42 mm Apple Watch, black sportband , 4-6 het.

  10. Szerintem inkább ez is hipe. De mint látjuk működik.
    Viszont még így is nagyon jó termékeket adnak. Na jó watch szerintem nem éri még meg.

  11. ” Köztünk nekünk is, mivel nem lehetett tudni előre, hogy lesz-e bolti átvétel, ” tudtommal az Apple világosan megmondta csak elő rendelés lesz ezen a napon! Ennek ellenére meglepődtetek?

  12. @athis1975: nem jól érted. abban nem volt meglepetés, hogy az Apple megmondta, hogy előrendelés lesz, de az viszont nem volt egyértelmű, hogy az előrendelt készüléket lehet-e boltban való átvételre kérni (“Personal Pickup”) otthoni címre történő kiszállítás helyett.

  13. Apple watch klasszikus bőrszíjjal+fehér sport szíjj, 24/04-10/05 szállitás.
    Pontosan ezt akartam rendelni. Német címre rendeltem.

  14. Várok minimum addig, amíg itthon kapható lesz. De igazából magyar Siri is kellene bele, a teljesértékű használhatósághoz.

  15. Annyira unalmas már, hogy újabban csak az Apple Watchról tudtok cikkezni! Mit kell ennyire felfújni?!

  16. @saspiercing: idézek a cikkből: “A másik dolog, hogy jelenleg csak erről szólnak a hírek még a nemzetközi sajtóban is az Apple kapcsán, hiszen pénteken ez lett a legújabb terméke a cégnek. Így nem tudunk más tenni, mint nagyrészt Apple Watch-ról szóló bejegyzéseket írni.”

  17. En Japánban rendeltem meg az lett amit kigondoltam:) Millanese loop 42
    En nagyon készenlétben voltam ezert viszonylag jól ment.

    Engem nagyon is érdekelnek a watchos hírek szóval csak így tovább.

    Amúgy itt Edition rendelés is volt mar

  18. 6/8 szállítással es ez az első másodpercekben volt ahogy a store frissült. Mondhatnám hogy nem ertem őket miert csináljak ezt de sajnos el tudom képzelni. Tavaly jelentettek be, április 10 a rendelés napja de meg 24-én a megjelenés napján sem kapod meg? Wow… Egyébként 42mm sportot vettem mert nem látom értelmet többet fizetni ha ugyanazt tudja. Jobban néz ki? Valóban! Nekem is a loop szij tetszik es a rozsda álló “nehezebb” változat de várjuk ki a 2nd generation-t! 🙂

  19. Kérdezzétek még meg ma ötször, hogy ki milyet és honnan rendelte!!! Kezdem azt hinni, hogy ez már direkt idegesítésnek szánjátok!!! Azon csodálkozom, hogy valaki ezért a semmiért valaki pénzt áldoz! Kíváncsi lennék, ha nem az alma logó lene rajta, vajon akkor is rendelne?- Tuttira nem! Talán pár generáció mulva lesz belőle valami, de ez fabatkát sem ér és ez nem fikázás, csak tisztán látás!

  20. Semmi baj ezekkel a cikkekkel akit nem érdekel ne olvassa. Egyébként meg ha kijon az új Pebble arról is lesz ennyi cikk mert azt se kevesen használják majd. Akkor is reklamálunk majd??

  21. Akkor nem is tudok besétálni 25.-én egy londoni Store-ba venni egy órát?

  22. hat, erdekes lesz! szerintem nagyon keveset gyartottak, pedig igy hogy online rendeles van meg keszletezni sem kell mindegyik ora szij kombinaciot… eleve csak azok rendelhettek akiket erdekel az ora van telefonjuk is.. ami azert biztos joval kevesebb mint mondjuk egy i6 elorendeleses hetvege.. kivancsi leszek hany het alatt csokken le majd a szallitasi ido. en azt gondoltam hogy igy hogy mar tavaly szeptemberben bereklamoztak elkezdtek IDOBEN gyartani es lesz belole keszlet.

  23. Egyenlőre úgynézki hol csak online rendeléseket lehet majd leadni.
    Azt ugyan nem tudom hogy a későbbiekben ez fog-e változni vagy sem.

  24. @zimbi: nincs besétálós vásárlásra lehetőség, csak online megrendelés, amit kinti címre szállítanak ki, mert boltban való átvétel sincs. később ez esetleg változhat, de így az elején nincs erre mód.

  25. Nem sikerült előrendelnem, mert nem is akartam venni. Teljesen feleslegesnek tartom ezt a kiegészítőt ennyiért. Ezt a terméket azok veszik csak meg akik nagyon elvakultak. Azt pedig külön nevetségesnek tartom, hogy ennyire nem tudnak szállítani (ez biztos hogy korlátozzák, mert egy ekkora cég már simán ki tudja számítani a keresletet). És ha jól értem, akkor ha lecseng az első őrület (kb. július írom még egyszer áprilisban: JÚLIUS), akkor sem tudják majd megvenni a boltban, hanem csak címre lehet.
    Szerintem hamarosan meg lehet venni itthon is “feketén” kb. 50-60%-os felárral. És meg is fogják venni.

  26. @Jadeye:

    Hát akkor rendelés 🙁 Az angliában megvásárolt Care+ érvényesíthető itthon?

  27. @zimbi: ezzel kapcsolatban az Apple Supportot tudod megkérdezni, de mivel itthon még nem kapható az óra (és jó kérdés, hogy mikor lesz elérhető majd), így ha hivatalos szervizpartnerhez vitted is be, akkor is külföldre kell majd küldjék, és így 2-3 hét is lehet az ügyintézés, míg megérkezik a csere – vagy intézheted közvetlenül az Apple Supportot felhívva, akik küldik érte a futárt, és a cserét is egy másik futár hozza.

  28. @taky1974: 150% felár van már most. 🙂

  29. Légyszíves írjátok majd meg ,hogy Magyar menű található e benne.
    Köszönöm:)

  30. @zsolti1024: írtuk korábban már, illetve a videóban is biztosan említettük, hogy nem találtunk benne magyar nyelvet – ez nem jelenti azt, hogy az iPhone-on az Apple Watch appban esetleg nem lehet majd mégis átállítani, de mivel párosítani az iPhone-nal egyiket sem tudtuk, így ez nem derült ki.

  31. Köszönöm a válaszodat. Én igazából arra gondoltam, amikor már megérkeztek az órák azokhoz akik megrendelték.


Add a Comment