fbpx Skip to content

Nyilván nem lehet eladni egy terméket úgy, hogy mit sem tud róla az ember. Ez igaz az Apple Watch-ra is, és az Apple nagyon sok időt és energiát fektet abba, hogy az Apple Store-okban a lehető legtökéletesebb kiszolgálásban részesítse a leendő vásárolókat.

img_00181

A 9to5mac információi szerint 1 emberre 15 percet szán az Apple. 15 perc arra, hogy az Apple Store-os dolgozó megismertesse a vásárlóval az órát, kiválasszák a legmegfelelőbbet, illetve elindítsák a vásárlást. Azonban még ezt is érdemes 4 pontra bontatni.

A pletykák szerint 10db Apple Watch bemutató rész lesz a boltokban. Ezekben megtekinthetjük az órákat és kiválaszthatjuk, talán még fel is próbálhatjuk őket. A 9to5mac szerint a következő zónák szerint jutunk majd el a vásárlásig, illetve attól függően, hogy éppen mit szeretnék, vásárolni vagy érdeklődni.

  • Az első zónában kipróbálhatjuk az Apple Watch-ot.
  • A második zónában segítenek kiválasztani a megfelelőt, és eljutunk a vásárlásig, illetve itt van egy alzóna, ahol további kiegészítőket, például szíjakat választhatunk hozzá.
  • Egy egészen másik zóna az Apple Watch kérdésekkel foglalkozik, ha még nem döntöttük volna el a vásárlást, de van pár kérdésünk.
  • A negyedik zóna pedig az Apple Watch Edition-ről szól. Magyar viszonylatban ugye 3-5 millió forintról beszélünk, ehhez külön kollégákat képez ki az Apple, de csak bizonyos boltokban lehet majd kapni őket.

Tehát április 10-től már pár európai nagyvárosban kipróbálható az Apple Watch és azokban az országban biztos könnyebben eldöntik majd az emberek, hogy melyik tetszik, mint így láthatatlanban, vagy online megrendelve. Április 24-én pedig Apple Watch start, amikor megvásárolhatják majd az emberek.

Természetesen mi is ott leszünk, minél hamarabb tesztelve az Apple Watch-ot.

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. Aki vesz 3-5 millio kozottit ebbol, az 100%, hogy elmebeteg

  2. Ilyen nagy feneket keríteni egy ilyen gagyinak…

  3. Tekintettel a 700 millio db eladott iPhone-ra, csak iden 1 millio db fog elmenni az Editon valtozatbol, es legalabb 10 millio db a masik ket olcsobb valtozatbol egyen-egyenkent globalisan. De ne szoljon belolem a jos, szivesen tevednek.

  4. Külföldön működő Apple Store-t nem ismerem, de az itthoniak eléggé minőségtelennek mondhatók! Ha olyat kérdezek, amihez nem értenek, akkor letagadják azt is, hogy létezik!:) Nem a szoftverre gondolok!:)

    Emellett a jó modort nem ismerik, mert tanulatlan idióták, tisztelet pár kivételnek! Azt a fejenkénti 15 percet inkább odaadhatnák nekik egy felnőttoktatási tréningen, ahol megtanulnának értékesíteni és kezelni az embereket!

    Azt kívánom, hogy minél több ilyen vacakot eladjanak, mert rengeteg elmebeteg van a világban, hogy megvegyék, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem lesz rá nagy kereslet és ekkor pedig statisztikákat fognak hamisítani, hogy rávegyék a tömeget, hiszen, ha egyiknek van, kell majd a másiknak is.

  5. 3-5 millió?????? 😀 Annyiból elég jó más ketyegőt lehet kapni, igaz nem smartot de értékállóbbat az biztos.

  6. @Feri: ismételten kérlek, fejezd be, hogy folyamatosan, jóformán minden cikknél, és minden alkalommal leírod ezt. semmi nem fog tőle változni, viszont ez itt nagyon zavaró. az Apple-lel kapcsolatos problémákat jelezd közvetlenül az Apple-nek. köszönöm.

    Magyarországon egyébként csak online Apple Store van, amire te gondolsz, azok maximum az APR-ek kollégái (a velük kapcsolatos problémákat jelezd közvetlenül nekik, vagy szintén az Apple-nek), vagy az Apple Support telefonos ügyintézői lehetnek. de ennek megint semmi köze a cikkhez.

    @Kovács Péter: ne keverd össze a mechanikus óraszerkezeteket az okosórákkal, nem összehasonlítható a két kategória.

  7. @Jadeye:

    Megértelek, de ezt a tapasztalatomat még soha nem írtam le! Nem mellesleg semmi rossz nem volt benne!:)

  8. @Feri: hiába csavarod más szavakkal, ugyanazt írod le folyamatosan, és ezt te is nagyon jól tudod.

  9. @Jadeye: Ezt most Te csavarod!:) Nem azt látod, hogy ugyanazt írom, hanem inkább, hogy ugyanabban a stílusban.

  10. Huhh de regen voltam itt! Jol megvaltozott a Szifon honlap. Miert majmoljatok a redmondpie-t?

  11. @zigzag10:
    A fórum motor ugyanaz, nem majmolás

  12. Hát ez estben a 15perc agymosás nem biztos, hogy elég lesz. Ilyen és hasonló cikkekkel rá kell még dolgozni.

  13. nekem elsőre (és másodikra is…) nagyon tetszik, de majd meglátom veszek-e… “sima” Watch-ot szeretnék (nem Sport és nem Edition, igazán lehetne “alneve”…), Space Black-et Link Bracelet szíjjal (természetesen), de az már nagyon zúzós áron lesz… ha a “bankom” jó sok lóvét visszaad év végén akkor még lehet meg is veszem… ;

  14. @zigzag10: ? Ezt én sem értem 🙂

  15. Én rendszeresen járok itt kinn Németországban (Münchenben) Applestore- ba. 100% ig meg vagyok elégedve, tényleg látszik hogy a vevőkért vannak, ahogy belép az ember azonnal segítenek. Az meg hogy a legdrágább watch… Itt biztos lesz rá vevő


Add a Comment