Az USB-C alkalmazásának előnyei és hátrányai az új MacBook esetén

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple a 12″-es MacBook bemutatásával egyidőben egy tőle szokatlan csatoló típus bevezetésével is előrukkolt, az USB-C-vel. Az USB-C egy viszonylag új szabvány, amely 2014 augusztusában került véglegesítésre, ám ezidáig nem nagyon hallottunk olyan eszközről, amiben alkalmazták volna az új csatlakozó adta lehetőségeket.

retinamacbookusbcport-800x452

Cookék részéről azért szokatlan lépés az USB-C, mert ez az első olyan, töltésre is alkalmas szabvány, amit nem ők, és nem kizárólag saját termékeik számára fejlesztettek ki. Ugyan a Lightning-csatlakozóhoz az MFi (Made For iPhone) kezdeményezésnek köszönhetően számos egyedi kábel és kiegészítő készült, a MagSafe-csatlakozó használatát semmilyen formában sem engedélyezte az almás vállalat, ezzel számos hasznos kiegészítőtől elvágva a MacBook-generációkat. Mivel lehet hát jobb, vagy rosszabb az USB-C?

Az első igazi előny a méret és a megfordíthatóság. A Lightning-tól alig nagyobb csatlakozót iránytól függetlenül dughatjuk be a megfelelő portba, számos kellemetlen fordítgatást megelőzvén ezzel. A követketkező állításom akár egy reklámszlogenje is lehetne az USB-C-nek: egy csatlakozó mindfelett. A legzseniálisabb dolog ugyanis a multifunkcionalitás: egyetlen porttal kiválthatunk számos másikat (VGA, USB, HDMI, Display port), aminek köszönhetően csökken a méret, és még a MacBookot is tölthetjük vele. Hát nem nagyszerű?

usbtypecports-800x106

Az előző kérdésemre a válasz egy szolid igen. Az USB-C az USB-A (az eddigi Macbook generációkban is megtalálható USB szabvány) továbbfejlesztett, újragondolt változata, ami amellett, hogy kétirányú töltésre is képes (vagyis egyszerre fogad töltést és szolgálhat tápforrásként más eszközök számára), sebessége elérheti akár az 5 GBps-ot, mialatt 100W teljesítmény leadására is képes lehet, ami sokszorosa az előző USB-generációnak. Szintén előny, hogy mivel az USB-C nem az Apple saját szabványa, így nem is rendelkezhet a csatoló felhasználását illetően, ezzel teret adva más cégeknek kompatibilis és egyedi kiegészítők gyártásához. Sok év után végre megvalósulhat az az álmunk, hogy külső akkumulátorral növeljük meg a MacBook üzemidejét, de vélhetően nem kell már sokat várnunk az első USB-C kompatibilis elosztók megjelenéséig sem.

usbtypecretinamacbook-800x211

Viszont, ahogyan az éremnek is, mindennek két oldala van. Az USB-C nagyon jó, de annyira mégsem. A jelenlegi megoldás legnagyobb hátránya, hogy mindössze egy darab került az új MacBookra, ami önmagában nem sok mindenre elég. Itt jött hát a csavar, hogy ha már egy-a-többhöz kapcsolat alakítható ki a port és a kiegészítők között, akkor legyen hozzá gyári elosztó, de csak külön megvásárolható kiegészítőként. Az ötlet kiváló, hiszen erre minden felhasználónak szüksége lesz (különben még egy pendrive csatlakozása is nehézkes volna) – az árazás már kevésbé (de mivel kell, ezért megvesszük: bevétel), például az USB-C-t sima USB-re alakító kábelért 6.790Ft-ot, míg az USB-C-t HDMI/USB/USB-C-re alakító adapterért 27.990Ft-ot kérnek el, és még szó sem esett a népszerű VGA csatlakozóra történő átalakításról, vagy az Ethernet-portról Wi-Fi híján.

Egyébként az Apple célja világos: manapság egyre jobban terjednek a vezeték nélküli technológiák, az emberek többsége pedig nem kedveli a rengeteg különféle csatlakozót és a hozzájuk szükséges kábelrengeteget, arról nem is beszélve, hogy a kábelek használata nem ad akkora szabadságérzetet, vagyis csökken a felhasználói élmény. A vezeték nélküli kiegészítőket pedig elpakolni, utaztatni is könnyebb, mint vezetékes társaikat.

 MJ1K2

Adattárolás és adatátvitel tekintetében pedig már hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a felhő alapú tárhelyek (Dropbox, OneDrive, OneBox, stb.), amelyek egyszerűen és hatékonyan váltják ki a fizikai adathordozókat, és nem mellesleg szinte minden eszközön és platformon elérhető. A hozzáférés pedig hasonlóan egyre kevésbé okoz már problémát, hiszen mondhatni, hogy az internet már minden háztartásban “alapfelszereltség”, és az utcákat járva is nagyjából minden sarkon találunk ingyenes HotSpotot. Ha pedig mégsem, iPhone-unk segítségével egy pillanat alatt összedobhatunk egy saját hálózatot interneteléréssel. Fogadjuk el, ez a jövő. (No persze minden online dolog esetén problémát jelent, ha esetleg mégsincs internetelérésünk.)

A következtetéseket levonva kijelenthetjük, hogy az USB-C jó, de felhasználása még közel sem tökéletes, némi csiszolásra szorul. Az irány viszont jól körvonalazódik, amit mi sem mutat jobban annál, hogy a MacBook bejelentését követően a Google bemutatta az új ChromeBookot, ami szintén USB-C-vel felszerelkezve érkezik. Csak idő kérdése, és kiforrja magát ez a technológia, mi, felhasználók pedig alkalmazkodni fogunk (vagy kényszerülünk), ahogyan tettük ezt a Lightning-csatlakozóra történő váltáskor is.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. “például az USB-C-t sima USB-re alakító kábelért (dollárból forintba átszámítva) nagyjából 5500Ft-ot, míg az USB-C-t HDMI/USB/USB-C-re alakító adapterért nagyjából 23000Ft-ot kérnek el”
    Legalább nektek kellene, illene pontosan tudni….Fent van a Magyar Apple oldalon a bejelentés pillanatától az ár.
    USB-C – USB: 6.790-Ft.
    USB-C – HDMI/USB/USB-C: 27.990-Ft.
    Totál vicces az árképzés.. de ezt már nem ragozom. Az USB-C – USB átalakítónak minimum tartozékként benne kellene lennie a dobozban. Van egy olyan érzésem, hogy Apple majd kénytelen lesz MacBook tulajoknak adni mert panaszkodás lesz. Maga a MacBook egy remekmű de félmillióért egy termék ami Facebook/YouTube és alap dolgokon nem igazán tud másban domborítani nagyon megfontolandó a vásárlás.

  2. Na végre egy értelmes cikk a témában és nem a siránkozás, hogy jajj mi lesz a külső egerekkel meg a pendriveokkal.

    @Tamás Száraz: Nem lesz a dobozban, mert az a szabvány elterjedését lehetetlenítené el. Semki sem venne C-s eszközt, ha használhatja a meglévő A-t. Pár év szívás, aztán szépen átáll mindenki. A felhők miatt a pendriveok meg külső hdd-k úgyis mennek a levesbe a cd-k/dvd-k után, a legtöbb perifériának pedig van vezetéknélküli megoldása. Ha meg valakinek mégis nagyon kellenek a portok, az vesz magának egy hubot az asztalra.

  3. Valakinek el kell kezdeni bevezetni hogy elterjedjen ezzel semmi probléma nincs. De az hogy csak 1-et raktak rá, az már gáz szerintem. Nem lehet rádugni semmit mikor töltőn van, mert az a töltő? No comment…

  4. En Macbook airt hasznalok. Nincs hozza semmilyen vezetekes eszkozom. Eloszort volt egerem, de rajottem, hogy ehhez a touchpadhoz felesleges. Hangot kepet AIRPLAY el tovabbitom, a file-okat dropboxon es a NAS omon tarolom, a kepeket flickeren. Minden vezetek nelkul megy, egy dolgot kiveve: a fenykepezomrol a kepeket az sd kartyajarol szedem le. Igy nem lenne rossz ha lenne az uj gepben is sd kartya olvaso. -Bar a legujabb tukorreflexesek mar tudnak wifit, igy meg ettol is el lehet tekinteni. Egy dolog nem tetszik es hianyolom az uj gepbol: a magneses toltokabel. Ne kelljen mar ujra bedugdosni a kabelt a gepbe! Ez tetszik a legjobban az AIRemben, megfogom a gepet sarkanal, magammal rantom a kanapeba es mar el is engedte a tapkabel. Amikor visszarakom az asztalra, szinte csak odalegyintem a kabelt es mar ugrik is a foglalaltba. Ettol nehezen valnek meg…:)

  5. Mo-n realis ám a csak dropbox es egyeb felhohelyek hasznalat… Az a fergetegesen sok free wifi hotspot ami alig letezik, mobilnet ara itthon az egekben es amugy sem osztom meg telefonrol a maroknyi netem, mert 10-szer hamarabb merul le az amugy sem rozsas uzemideju telefonom. Nem varom el, hogy lassan helyettem csinaljon meg mindent a technika, szivesen felemelm a kezem, inkabb lenne minden mukodokepes, lenne rendes akku ami birja, stb. Tul gyors a valtozas es egyre durvabb a helyzet, ennek igy szerintem semmi ertelme. Azert elni, hogy az emberi hilyeseget kihasznalva masokbol penzt szipolyozzak ki. Csodalatos 😀

  6. Végre egy értelmes cikk a témában, aminek ef-dani is örül. Remélem az Apple tényleg készít majd egy autót (nem csak pletyka szinten), ami repülni is fog tudni. Kereket nem adnak majd hozzá csak opcionálisan, így azért lehet majd menni vele, de csak korlátozottan. De nem érdekes, mert az a jövő. Használja majd mindenki az autóját a felhőben. Igaz dani? Valahol el kell kezdeni a fejlődést.

  7. @pergabb: Hülyeség a Mo-n példád. Aki bruttó 570-ért vesz gépet, az tisztában van a felhőkkel. Akinek van annyi esze, hogy a gépével netezik, annak a telefonja nem fog lemerülni 10x gyorsabban. Volt olyan, hogy i5-m egész nap hotspontként szolgált, mert nem volt vezetékes net és távolra kellett dolgoznom. Nem idexet, meg szifont töltöttem be, hanem remote desktopot használtam, ami kicsit jobban terheli. Kibírta a napot. Az árak tényleg az egekben, de az enyém extrém példa, ezzel a géppel nem ezt fogják csinálni.

    @taky1974: Mi bajod van? Le kéne tiltani a kocsmából való internetezést…

  8. @Jadeye:
    Véleményeket fogalmaztam meg folyamatosan. Nem személyeskedtem. Olvastam itt a szifonon már sokkal keményebb megfogalmazást, nem gondolom hogy az enyém ezek közé tartozna. Mindössze annyit fogalmaztam meg, hogy túl korai és megkérdőjelezhető az Apple ezen lépése.
    De természetesen befejeztem a véleményem kinyilvánítását ha ez itt tilos.

  9. @taky1974: ne már. ez a hozzászólásod kifejezetten kiforgatta a kolléga korábbi hozzászólását. ezt rendezzétek le egymás között, de ennek aztán végképp semmi köze a cikkhez. de ezt te is érzed szerintem… (a 10:46-os hozzászólásodat amúgy valamiért megfogta a moderációs rendszer, így azt közben engedélyeztem.)

  10. @Jadeye:
    Nem forgattam ki. Mindössze annyit jegyeztem meg benne, hogy az Apple úgynevezett előremutató megoldásait ráerőlteti az emberekre (ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül) és ezt némelyek hajlamosak a fejlődés számlájára írni. Én nagyon szeretem az Apple termékeket, de azért ha valamely termékük kifogásolható, azt megmondom. Ebben az esetben is (USB-C) ez van. Bár elképzelhetően soha nem fogom ezt a gépet megvenni, mint ahogyan retinát és airt sem vettem (bővíthetőség hiánya okán), azért véleményt formálhatok róla. Egy USB-C port egy eszközön nagyon kevés még akkor is, ha különböző drótokkal, csatlakozókkal megoldható. Ráadásul az az egy USB port a töltő is.

  11. Nekem az egyik bajom a MagSafe száműzése. A másik a filozófia. Én azért imádom az Airt, mert becsúsztatom egy A4-es mappába, és kész. Pont az a tuti benne, hogy nem kell töltő, semmi bizbasz mellé. Most bármilyen periféria kezeléséhez kell egy átalakító.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!