fbpx Skip to content

Steve Wozniak egyike volt az Apple alapítóinak, de sajnos mára már nem sok köze van a céghez. Természetesen a média továbbra is kíváncsi a véleményére, most éppen az Apple Watch kapcsán is faggaták őt.

Screen Shot 2015-02-17 at 13.42.14

Az interjú alatt kitértek az Apple Watch-ra, a fenti képen látható órára, amit Woz jelenleg használ, illetve hogy jelenleg az emberek hogyan fognak viszonyulni az új termékhez.

Woz egészen pozitívan áll hozzá, úgy látja, hogy az Apple új órájának van jövője, de csak akkor, ha a fiatalságot rá tudják venni az óra használatra. Ehhez persze minden adott, mert manapság imádjuk az okos eszközöket, imádjuk ha “kütyüzhetünk” velük, alkalmazásokat telepíthetünk, játszhatunk, dolgozhatunk rajtuk. Woz szerint manapság az órák leginkább ékszerek. Nem a fiatalok hordják, mert zavaró lenne nekik a mindennapokban, hanem inkább az idősebb réteg. Ahhoz, hogy az óra befusson, ezeknek a fiataloknak kell megfelelni, ahogy az iPhone is tette ezt az évek során.

Az Apple egyébként jó irányban indult el, ugye a divat, a márka, a dizájn nagyon-nagyon fontos ebben a pillanatban, hogy az emberek újra hordjanak órát. Az óra úgymond öltöztet, és emellett az Apple termékének okosnak, egyedinek, olyannak kell lennie, ami mindenkit megmozgat, főleg azokat, akik a klasszikus órákat preferálják. Ők valóban váltanak-e majd?

Woz egyébként egy speciális Nixie órát hord, amiről itt tudtok bővebben olvasni. Vagy nézzétek meg a videót:

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. az óra elsődleges funkciója az, hogy ékszer idő mutatása is másodlagos. igazán drága órák még csak pontosnak sem mondhatóak. klasszikus órát viselőknél labdába sem fognak rúgni, értéktelen gagyili lesz a számukra.

  2. Nekem van egy Fiesel orwm mindig vagytam egy dragabb darabra (60 ezer) nyilvan ez also kategoria, de meloban nem tudom hordani:s arra a 10 percre mig hazaerek meg felesleges,nem tudom ezt mennyite merem majd meloban hordani.


Add a Comment