fbpx Skip to content

Nagyjából naponta szoktam böngészni az App Store kínálatát, hátha rátalálok valami igazán említésre méltó alkalmazásra vagy játékra. Így bukkantam rá a Shadowmatic-ra, amihez hasonló játékot még nem láttam, hihetetlen eredeti és egyből Editor’s Choice kiemelést is kapott.

shadowmatic

A Shadowmatic a térlátásunkat és a képzeletünket teszi próbára hihetetlen kreatív módon. A játék lényege, hogy a levegőben lebegő, szürreális tárgyakat úgy forgassuk és igazítsuk egymáshoz, hogy a falra vetülő árnyékukból egy felismerhető állat vagy épp tárgy rajzolódjon ki. Izgalmas látni, hogy egy elsőre teljesen absztrakt tárgyat megfelelően forgatva mondjuk egy ló formája jelenik meg a falon.

shadowmatic_1

Az első pár pályán csak egy-egy tárgyat kell megfelelően forgatni, hogy valami értelmeset mutasson az árnyéka a falon, viszont később akár már kettő-hármat kell megfelelően kombinálnunk, hogy ne csak valami nonfiguratív árnyék jelenjen meg.

A Shadowmatic pályái nem lineárisan következnek egymás után, hanem néha ketté ágazik a pályák sora és eldönthetjük, melyik irányba is akarunk továbbhaladni. Az ilyen szétágazások után a pályák tematikája is változik, hiszen van, amikor egy gyerekszobában kell gyerekjátékok árnyékát összehozni, de van, amikor egy kőfalra állatok sziluettjét kell kirajzolnunk. Amennyiben épp elakadnánk, nyugodtan áttérhetünk egy másik ágra, egy másik tematikára.

shadowmatic_screenshot_6

A lebegő tárgyak nem csak formájukban nem hasonlítanak elsőre a kirajzolandó tárgyhoz, hanem anyaguk és mintázatuk is sok esetben félrevezető tud lenni, ezzel is ösztönzi a játékost arra, hogy ne a tárgyra koncentráljon, hanem annak az árnyékára. Most nézd meg jól a következő képet, de úgy, hogy az alatta lévőt még nem nézed meg. Van ötleted, hogy mi lehet ez? Ugye hogy nincs? Most nézd meg a második képet, amin láthatod, hogy valójában mit is lehet kihozni ebből a fura tárgyból. Ugye milyen érdekes? Ez a Shadowmatic. 🙂

shadowmatic_3shadowmatic_2

Az egész app erre a vizuális játékra épül, csak mikor már 2-3 tárgyat kell kombinálni, akkor kezd igazán izgalmassá és nehézzé válni. A játékban jelenleg több mint 70 pálya van, 9 különböző helyszínen, különböző tematikával. Vannak bizonyos pályák, melyeknél nem csak egy értelmes árnyékot lehet kihozni a helyzetből, hanem kettőt, ugyanis vannak titkos szimbólumok, amiket csak a profik vagy csak a véletlen tesz láthatóvá.

A pályák időre mennek, ugyanis ez alapján kapjuk a pontokat, amivel a Game Center ranglistán haladhatunk felfelé. Ha viszont elakadnánk akkor kérhetünk segítséget a játéktól, ami Hint pontokban kerül. Alapból kapunk 51 ilyen pontot, de vehetünk is később, viszont a segítségkérés egyre több pontba kerül. Minden pályán az első segítség 1 pontba kerül, utána pedig 2, 4, illetve 8 pontba. Ezek csak írásbeli segítségek, hogy mégis mit kellene kihozni az árnyékből, viszont a kijelező alján található 5 kis pontocska felvillanása hideg-meleg játékszerűen segít, hogy jó irányba indultunk-e el.

Szerintem a Shadowmatic egy nagyon eredeti ötletű játék, ami még nagyon sokra fogja vinni és minden pénzt megér. Úgy vélem, hogy akár az Év Játéka címért is nyugodtan indulhat majd a 2015-ös évben és rengeteg egyéb díjat is be fog zsebelni. Akik szeretik a gondolkozós ügyességi játékokat, azoknak teljes szívből tudom ajánlani. Jó hír, hogy elég neki az iPhone 3GS is. 🙂

[appstore id=”775888026″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment