fbpx Skip to content

Még tegnap éjjel a 9to5mac hozott le egy igazán érdekes cikket a még nem létező 12 colos MacBook Airről.

keyboardsilver-copy

Ők lazán úgy indították a cikket, hogy “felfedjük az Apple következő nagy dobását, a 12 colos MacBook Airt”. Mintha olyan dolgokhoz, papírokhoz, tervekhez jutottak volna hozzá, ami kétséget kizárólag azt mutatja, hogy a 2015 év első felében megkapjuk ezt az új gépet. Azért ez nem ilyen egyszerű.

Először is a cikk végére már csak úgy írnak az egészről, hogy több belső forrásból indultak ki és készítettek egy látványtervet. Aztán azt is írják, hogy az Apple több változaton is dolgozik, tehát nem biztos, hogy ez lesz a végleges. Vagyis az egész továbbra is egy hatalmas pletyka, szépen tálalva, de ettől függetlenül érdemes elgondolkozni rajta.

silvergray-copy

Jól látjátok hogy a MacBook Air felépítése kívülről is megváltozik. A 12 col miatt nyilván kisebb a készülék, de még a billentyűzet is sokkal tömörebb, nincs oldalt plusz hely, mintha mindenhonnan elvennék a “teret”. Ettől függetlenül a Trackpad (Touchpad) megmarad, sőt, azt nem hogy kicsinyítik, de teljesen kinyúlik az Air alsó széléig. Nem lesz gomb, tehát nem lehet majd kattintani vele, de továbbra is használhatjuk tapizgatással.

keyboardspacing-copy

Ha még jobban megnézitek a fenti képet, akkor a bekapcsoló gomb más helyet kapott, pontosan az ESC billentyű mellé került, ami azért problémához vezethet sok esetben. A gombsor felett pedig szellőzőnyílásokat találunk, plusz beépített hangszórókat.

Az új Intel processzornak hála már nem kell aktív hűtés, tehát ventilátor az új Airbe. Nem fog annyira melegedni, de természetesen nem is lesz annyira gyors. Pont egy hordozható, nagyon vékony gép lesz, ami akár 20 órát is bír akkumulátoridővel az aktív hardverelemek nélkül.

profilel-r-copy1

Egyetlen USB-C port. Hogy mi? Semmi normális USB, sem MagSafe aljzat, csak egyetlen új port? Igen az USB-C segítségével tölthetjük is a készüléket, illetve mostantól érdemes átalakítót hordanunk magunkkal. Másik oldalon megmaradt a jack ajzat és persze a mikrofon nyílások.

Szkeptikus vagy az USB-C-vel kapcsolatban? Az Apple egy külön csapatot állított rá csak erre a csatlakozóra, összesen 18 ember dolgozik rajta már évek óta. Arról nem beszélve, hogy a Lightning kábellel sem lőt mellé az Apple, igazából ha akarja, tényleg bevezeti az új szabványt és akkor nem tudunk mit tenni. Természetesen a nagyobb gépeknek erre nincs szükségünk, ott továbbra is megmaradhatnak egy ideig az extra portok.

comparison-copy

Bennem egyébként még szoftveres aggályok is felmerülnek, mivel a jelenlegi rMBP-on is akad a Yosemite, nemhogy majd egy ilyen alacsony fogyasztású gépen. Ettől függetlenül szerintem az iPad vetélytársa lehet akár, mivel akik OS X-szet szeretnének használni, azoknak ez a sebesség tökéletes lenne és persze az akkumulátoridőről nem is beszélve. Az iPadbe se lehet bedugni rendes USB-t, de számtalan kiegészítő vásárolható hozzá.

Érdekes elmélet, mit gondoltok erről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Nem tetszik a Power gomb új helye, és az sem, hogy csak egy USB port van rajta. Remélem, nem ilyen lesz. (Bár Airt úgysem vennék, de akkor is.)

  2. “A 12 col miatt nyilván kisebb a készülék,”
    Mihez képest?
    “de még a billentyűzet is sokkal tömörebb”
    Miért kéne tömöríteni? Nekem egy 11,6″-os van, kényelmes billentyűzettel, ami így is keskenyebb, mint a kijelző szélessége. (http://i.stack.imgur.com/zZu1e.jpg)
    A 12″-os kijelző egy kicsit még szélesebb is, tehát még ha a kávát egészen el is vékonyítják a kijelző mellett, akkor is elférne a mostani billentyűzet bőven, tehát értelmetlen a tömörítés.
    A MagSafe a legzseniálisabb találmány azt nagy hülyeség lenne elhagyni. Persze egy ezen az elven működő USB aljzat már nem lenne hülyeség. De akkor se egy. Nehezen hihető, hogy válaszút elé állítanának, hogy töltő vagy pendrive.

  3. Kamu kepek ☺️
    Fogtak a jelenlegi Airt-t es egy-ket alkatreszet ujragondoltak. Az Apple ennel alaposabb lesz…
    Ennel frankobb lesz

  4. Nekem is 11.6-os Air-em van. Nem igazán változtatnék rajta semmit!
    Szerintem is kell hagyni legalább 1 hagyományos USB-t.. Sokkal vékonyabb úgy sem lesz a készülék, de nem is kell.

    Viszont egy “felokosított” apple TV-nek nagyon tudnék már örülni. 🙂

  5. nem logikus a 12′ megjelenése, ha csak nem szűnik meg a 11.6 … de ha mégis, akkor a nagyobb testvérnek is nőnie kell … az, hogy ez az év nagy dobása 🙂 csak megmosolyogtat 🙂 … de hát mire valók az ilyen cikkek ha nem arra, hogy kitöltsék azokat a napokat amikor nincs miről írni 🙂

  6. Ez így nem bejövős, de majd meglátjuk…

  7. Mikor lessz új macbook pro?

  8. @hang: Mi lesz a nagyobb dobás? Megjelenik az óra, amit már bemutattak? Kihoznak egy gyorsabb telefont/tabletet? Ennél azért nagyobb dobás az, hogy kihoznak egy ilyen gépet…

  9. az egy usb kivételével fazsa!


Add a Comment