Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha Apple ID létrehozásakor vagy módosításakor nincs “None” fizetési opció?

Korábbi cikkünkben már részletesen leírtuk, mi az az Apple ID, ahogyan azt is, hogy milyen lépésekkel lehet létrehozni bankkártya vagy más fizetési opció megadása nélkül. Sokak számára mégis problémás a dolog továbbra is, mert abba futnak bele, hogy nincs “None” (egyik sem) a választható fizetési módok között.

HT2534_12-ios_7-app_store-billing_info-none-002-en

Ez legtöbbször akkor fordul elő, ha valaki nem követte pontosan a korábbi cikk utasításait, és nem egy ingyenes app letöltésével indította már magát a regisztrációt is. Most nézzük meg, mit lehet utólag tenni ebben az esetben, és hogyan lehet a már félig létrehozott Apple ID esetén ezt helyrehozni.

Az alábbi okok egyike miatt fordulhat elő, hogy nem látható vagy nem választható ki a “None” beállítás. Ha valaki nem szeretne használni hitelkártyát, választhat másik fizetési módot is, például ajándékkártyát.

Ha első alkalommal használjuk az iTunes Store vagy az App Store áruházat

Ha első alkalommal használjuk az áruházat egy meglévő Apple ID azonosítóval, meg kell adnunk egy fizetési módot. A fiók létrehozását követően a fizetési információknál megadhatjuk a None beállítást.

Ha egy új Apple ID azonosítót hozunk létre, létrehozhatjuk a fiókot a hitelkártya adatainak megadása nélkül is, ha az Apple ID regisztrációját egy ingyenes app letöltésével indítjuk. Ekkor a készülék (vagy az iTunes) feldobja, hogy meglévő Apple ID-t szeretnénk használni, vagy újat hoznánk létre. Az új létrehozása opciót választva ilyenkor ott lesz majd a “None” opció. Kövessük pontosan a korábbi cikkben leírt lépéseket!

Ha rendezetlen egyenleggel rendelkezünk, vagy még nem fizettünk ki valamit

Nem választhatjuk ki a “None” lehetőséget fizetési módként, amíg ki nem fizetjük a tartozást. Ha meg szeretnénk tekinteni, hogy melyik megrendelést kell még kifizetnünk, nézzük meg a vásárlási előzményeket a számítógépen. Előfordulhat, hogy miután bejelentkeztünk az áruházba, megjelenik egy üzenet, mely szerint számlázási probléma lépett fel az utolsó megrendeléssel kapcsolatban. A Billing Info (Számlázási adatok) gombra kattintva tekintsük meg a megrendelést.

A megrendelés kifizetését követően a fizetési információknál megadhatjuk a “None” beállítást.

Ha módosítottuk az országot vagy régiót

Ha módosítottuk a meglévő Apple ID azonosítóhoz megadott országot vagy régiót, meg kell adnunk egy fizetési módot, és frissítenünk kell a számlázási beállításokat. Ha az ország vagy a régió módosítása után törölni szeretnénk a fizetési módot, a fizetési információknál adjuk meg a “None” beállítást.

Ha a Családi megosztás tagja vagyunk

A Családi megosztás beállításakor a Család szervezőjének meg kell adnia a fizetési módot. Ha a családban egy gyerek is rendelkezik fiókkal, a Család szervezőjének hitelkártyát kell használnia fizetési módként. Ez a fizetési mód érvényesül az összes családtag esetén, és csak a Család szervezője módosíthatja a beállítást.

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Nem engedett tovább, folyton hiba üzenetet írt azon az oldalon, ahol kiválasztottam a kártyát, hogy None,a kamu amcsi cím is meg volt, stb…Ezzel az apró "trükkel" viszont sikerült. Ötlet, hogy mi lehetett a hiba?

  2. Következőbe futottam bele, nagyon kezdő vagyok ezzel az egész Apple ID-vel. Most USA-ban élek és ott van saját ID-m (egyénként gmail-lel), de nem nagyon használtam. VIszont édesanyámnak vettem karácsonyra ajándékba egy iPad-et. Mivel ő Magyarországon lakik és egyedül nem igazán tudná beállítani, elhatároztam, hogy mindent előkészítek neki. Regisztráltam Apple ID-t, a magyar adataival. Ez rendben is volt. Később jöttem csak rá, hogy a kedvenc Flash-es weboldalait nem tudja használni a iPad-en. Azt találtam, hogy a Photon letöltésével ez megoldódik, de az fizetős. Mivel természetesen az ő kártyáját nem használhattam, azt gondoltam, hogy küldök a címére egy ajándékkártyát és azzal fizetem ki. Ez hiba volt. Ugyanis én hiába vettem meg, az én ID-mel csak az USA boltban használhatót tudtam venni, ő meg ugye onnan magyarként ki van tiltva, mint Vida Ildikó az USA-ból.
    Szóval eltapsoltam 25 dollárt a semmire és a probléma nincs megoldva.
    Van valakinek bármi ötlete? Részben arra, lehet-e azt a kártyát valahogy használni másképp, részben arra, hogy vehetném meg neki én azt az appot a magyar boltban, anélkül, hogy őt be kéne vonnom?
    Köszönöm.

  3. @activeguitar: ebben az esetben kérd vissza a pénzt, ha te amúgy nem használnád ezt az appot (request refund). amerikai Gift Card csak amerikai ID-hoz tölthető fel, de ilyenkor az iTunes Supportot tudod megkérdezni, mit lehet tenni, ha a Gift Card egyenleget szeretnéd visszakérni: http://apple.com/contact

    utána egy magyar fiókkal (magyar ID-val és bankkártyával rendelkező ismerőst megkéred, hogy vegye meg, aztán neki kifizeted, átutalod, stb) meg tudod venni neki ajándékba – de az ő készülékén ez automatikusan csak akkor jelenik meg, ha azt helyette mondjuk a saját gépeden az ő fiókjának adataival belépve redeemeled a fiókjára ÉS a készüléken be van kapcsolva a vásárlások automatikus letöltése.

    persze még az is lehet, hogy az app nem érhető el a magyar store-ban, de .

  4. @nocadlee:
    Ezt nem teljesen értem. A magyar boltban az amerikai gift card nem használható…
    Egyébként annyira keveset használtam még én ezt, hogy nem is tudtam, hogy ilyen gomb létezik, Legalábbis én nem láttam eddig.

  5. @Jadeye:
    Hát igen, az egyetlen support lehetőség az email volt, amit el is küldtem 2 napja, de semmi reakció, nem mintha a szokásos “benne van a feltételekben, miért nem ovastad el figyelmesen, sajnos nem áll módunkban” bullshiten kívül mást várnék ettől.

    Az ipade nálam van és én állítottam be rajta mindent, tehát teljes hozzáférésem van.
    Akkor viszont nem lenne már egyszerűbb, ha simán a saját otthoni bankkártyámat adnám hozzá fizetési módnak és azzal megvenném?

  6. @activeguitar: ha nálad van az iPad, akkor eleve megveheted a saját Apple ID-dal, majd belépve az iPaden letöltheted rá, és utána maximum kilépsz az App Store-ból. ha meg bekapcsolod az alkalmazások automatikus frissítését is, akkor még csak a jelszavadat sem kell majd megadja, ha esetleg frissül majd az app.

    az Apple-t érdemesebb felhívni, arra nyilván hamarabb reagálnak, mint egy emailre.

  7. @Jadeye:
    Nem tudtam felhívni, végigmentem azon az egész hülye kérdéssoron a “contact support” után, és csak az emailt adta ki.
    Máskor, más ügyben volt chat meg telefon, most nem.

  8. @Jadeye: Bocs, ezt most nem értem. Ha eleve anyunak lett az egész beállítva, akkor hogy tudok én a saját Apple ID-mel belépni az iPadon? Nem automatikusan azzal lép be az Apple Store-ba, ami az iPad-en be van állítva?

  9. @Jadeye:
    Na, sikerült végül is rövidrezárnom, beregeltem a saját otthoni kártyámat az én otthoni címemmel és azzal ment a vásárlás.
    Mondjuk azt nem tudom, miért emelt le kapásból még rögtön a regisztrálás után 1.98 EUR-t az iTunes…

  10. @activeguitar: az csak zárolás, hogy ellenőrizni tudja, érvényes-e. azt az összeget visszakapod, csak az app árát fogja ténylegesen levonni.

    egy készüléken több Apple ID is használható, beléphetsz tetszőlegessel az App Store-ba és az iTunes Store-ba is, majd kiléphetsz, és beléphetsz másikkal. semmi gondot nem okoz.

  11. @Jadeye:
    Köszönöm.
    Egyébként nem értem, miért ilyen gagyi az Apple support.
    Négy napja írtam nekik emailt az ügyben. Kaptam egy visszajelzést és case ID-t, meg egy ígéretet, hogy 48 órán belül válaszolnak. Azóta semmi.
    Megnéztem a case ID alapján a supportomnál és szintén semmi. Nincs egyéb lehetőségem, mint megint egy emailt írni, de minek, ha úgyse válaszolnak?
    Ezeknél is csak addig jó, amíg nincs valami gond, utána úgy tűnik, nem érdekli őket az ügyfél. 🙁

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!