fbpx Skip to content

Mostanág divat, hogy mára már retrónak számító játékokat ültetnek át fejlesztők iOS-re, hiszen sok esetben akik ma alkalmazás/játékfejlesztők, azok ezeken a játékokon nőttek fel és szeretnék, ha a mai fiatalság is megismerné őket, illetve nosztalgiázhasson az, aki még a hőskorban játszott vele.

tombraider2_cover

A régi játékok esetén a grafika és a fizika mai szemmel nézve nem volt a toppon, így a játékmenettel tudták lekötni a játékost és olyat alkotni, amit ma is másolnak új játékokhoz. A Tomb Raider sorozat kezdeti részei is mára már retrónak számítanak és a tavalyi első rész iOS-re átültetése után most megérkezett a második rész is.

A fejlesztők Lara Croft kalandozásainak második részét egy az egyben átemelték iOS-re, így ugyanazt a játékot kapjuk, mint anno, csak épp most egy telefon kijelzőjén és az irányítás se billentyűzeten vagy kontrolleren zajlik. Csatlakozz Lara Crofthoz a Xian tőréért folytatott küldetéshez, hogy birtokolhassa a sárkány erejét. Csakhogy nem Lara az egyetlen, aki a tőrt keresi, hanem harcos szerzetesek és vallási fanatikusok esküdtek össze hősnőnk ellen, hogy övék legyen a tőr. Kalandozz végig a változatos helyszíneken tibeti hegycsúcstól a velencei csatornákon át egészen a tenger mélyéig.

Tomb-Raider-II-1

Változatos ellenfelek, helyszínek, fegyverek, járművek, küldetések és achievementek várnak rád, ha letöltöd a Tomb Raider II-t, ráadásul már tartalmazza a ‘The Golden Mask’ kiegészítőt is. A Tomb Raider és Lara Croft az egyik legnagyobb nevű játék és hős voltak a 90-es években, köszönhetően az izgalmas, csupa rejtvényt rejtő játékmenetnek. Számomra az irányítás volt egy kicsit nehézkes, de amúgy jól szórakoztam vele, érdemes megvásárolni. Ráadásul magyar szinkron is elérhető benne. 🙂

[appstore id=”871235562″]

Ha pedig az első résszel kezdenénk, akkor azt 0.99€-ért vásárolhatjuk meg.

[appstore id=”663820495″]

Te játszottál vele régen? És most fogsz?

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Pont most porgettem ki a Hitman GO-t, pont azon agyaltam mivel jatszak. Koszi! 🙂

  2. Nekem a prince of persia volt a kedvencem,abból is a warrior within.Az régebben volt ios-re,teljesen a pc változat,de most nem találom az appstore-ban?!Vagy az csak jb-s készülékre van?

  3. Hmm régi szép idők emlékei ezek a játékok számomra. Ha már itt tartunk én most nyomtam ki az Anothert előtte pedig az Earthworm Jim-et, de ajánlom még a Contra-t a Konamitól 🙂 még a sega korszakból 🙂

  4. Nagyon jó, hogy végre megjelent! És az a legjobb, hogy az eredetit ültettek át ios-ra, -nem cseszték el mint a Dungeon Keeper-t! Jöhetne még a Neverhood, Settlers 2, Fallout 2, no meg a DKeeper eredeti külsővel.

  5. Elég körülményes az irányítása szerintem…

  6. Ha van Apple TV-d, akkor a telefon vagy az iPad egyből kontroller lesz és könnyebb irányítani Én így nosztalgiázok

  7. Elsőre engem is bosszantott az irányítás, ki is léptem a játékból. De egy kis idő után újra megpróbáltam és most már jól megy. Ott a Lara háza menüpont, ott magyar! hang narrátor segítséget is kapunk segítséget. Egyébként ha nagyon nem megy meg mindig ott a PC verzió.


Add a Comment