fbpx Skip to content

Az Apple mobilprocesszorai, beleértve a legújabb A8X-et, ami az új iPad Air 2-t is meghajtja, folyamatos és nagy volumenű veszteségeket okoznak a rivális mobilchipeket gyártó vállalatok, mint például a Qualcomm, Samsung, Nvidia, Intel, valamint minden olyan gyártó számára, amelyek az előbbiekben említett chipekre alapozzák mobileszközeiket.

a8x

A probléma nem újkeletű, az egész onnan indult, amikor 4 évvel ezelőtt bejelentették az első iPadet. A bejelentést követően a szakavatottak többsége azt várta, hogy az új tabletet az Intel – akkor még újdonságnak számító, mobileszközökbe szánt – Atom processzora fogja meghajtani. Végül mindenki meglepetésére Steve Jobs az előzetes várakozásokkal ellentétben bejelentette az A4-es processzort, ARM architektúrára építve és teljesen az Apple szájíze szerint testreszabva.

Samsung_Apple_copy_032614

Szinte rögtön, már a megjelenés első évében az iPad lesöpörte a piacról a Microsoft Windows-alapú tableteit. 2011-ben, az iPad 2 hasonló fölénnyel taszította a mélybe a HP saját megoldását (webOS TouchPad), a BlackBerry PlayBookot és sok más, Android 3.0-ra épülő táblagépet is.

2011 végén az Amazon megpróbálkozott a PlayBook egy átalakított változatának piacra dobásával, a Kindle Fire-rel (több-kevesebb sikerrel), 2012 vége felé közeledve pedig megjelent a Microsoft Surface RT tabletje, ám végül ez sem bizonyult komolyabb kihívónak, elődjéhez hasonlóan.

kindle

A Surface megjelenése óta az Apple 70 millió iPadet ad el évente, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy jelentős profittöbblettel rendelkezik a globális tablet eladások tekintetében. Ezzel azonban nem csak a konkurens vállalatokra gyakorol negatív hatást (Palm, Samsung, HP, BlackBerry, Google, Amazon, Microsoft), hanem mindazon gyártókra, amelyek biztosítják ezekbe az eszközökbe a szükséges processzor-erőforrásokat.

A legnagyobb vesztes a chipgyártók közül talán az Intel, mert amellett, hogy elvesztett egy komolyabb üzletet és profitot az iPadben történő részesedés kapcsán, kénytelen volt feladni a tablet és netbook üzletágát is az iPad nyereségességének negatív következményeként.

Az iPad megsemmisítette a Microsoft összes UMPC-s (Ultra Mobile PC) próbálkozását, beleértve a Samsung Q1-et is, amit egy Intel Celeron M kategóriás processzor hajtott meg, valamint jelentősen hátráltatta az Intelt is az alacsony fogyasztású, tabletekbe szánt Atom processzorának terjesztésében, és hozzájárult a hagyományos PC-k eladásainak kisiklatásához is.

Microsoft_Surface_RT-e1360270484638

Hasonló sorsra jutottak a Texas Instruments által megalkotott OMAP (Open Multimedia Applications Platform) chipek is, amelyek a PlayBookot, a Kindle Fire-t, a Motorola Xyboardot és némelyik Samsung Galaxy Tab modelljeit hajtották meg. Az Apple processzoraival szembeni számtalan kudarc miatt (és nyilvánvalóan más egyebek miatt is), a TI inkább úgy döntött, hogy kivonul a hétköznapi fogyasztóknak (ez alatt a jelenlegi okostelefon piacot értjük) szánt processzorok gyártásából teljesen.

Omap-5

Az Nvidia szintén nyeretlenül került ki képből az iPaddel való rivalizálás során. Nem sokkal az eredeti Tegra chip piacra dobását követően csúfos kudarcot vallott a Zune HD és KIN termékeivel, a Tegra 2 a Motorola Xoom-mal és a Dell Streak tabletekkel bukott el, míg a Microsoft továbbra is erőltette a Surface RT tabletjeit a Tegra 3 és Tegra 4-es processzorok használatával.

Az Nvidia utolsó próbálkozása a Tegra chippel a K1, az első 64 bites ARM chip, ami Android futtatására képes, mindezt 192 db GPU ALU felhasználásával. (GPU – grafikus vezérlő, ALU – aritmetikai logikai egység, gyakorlatilag a processzor azon része, ami a számítási műveleteket végzi)

Viszont még mielőtt a K1 piacra kerülhetett volna a Nexus 9 révén, az Apple megjelentette vadonat új processzorát, az A8X-et az iPad Air 2-vel együtt, amelyben már 256 db aritmetikai egység kapott helyet, feladva az utolsó kenetet az Nvidia csúcsprocesszorának. Ahogyan a Texas Instruments is döntött, az Nvidia először kivonult a mobilpiacról, most pedig úgy tűnik, végleg feladja a próbálkozást a tabletek szegmensében is.

B1CwcpICMAAq4K7

A Qualcomm is élt meg nehéz időket a tabletpiacon, olyan kevésbé sikeres termékek révén, mint a HP TouchPad, vagy a Nokia Lumia 2520. Viszont a nagyobb problémát az ő esetükben is az jelentette, hogy az iPad folyamatosan uralja felső kategóriát, így kiszorulni kényszerültek ebből a szegmensből, és maradtak inkább az olcsóbb táblagépek eladásánál Kínában.

A Qualcomm processzorai nagy részét a Samsung használja fel, elsődlegesen a telefonjaikban és 4G-s tabletjeikben. Vannak viszont olyan táblagépeik is, amelyekben a saját fejlesztésű chipjeiket alkalmazzák, annak ellenére is, hogy azok jóval lassabbak mint a jelenlegi Qualcomm Snapdragon.

Samsung-Qualcomm-Form-Aanother-Wireless-Charging-Group

A Samsung esetében némileg jobb volt a helyzet. 2010-ig bezárólag az Apple a Samsung ARM processzorainak egy változatát használta az iOS eszközeiben. Ez tartott egészen addig, amíg az Apple nem gondolta úgy, hogy jobb volna függetlenedni, és az iPad sikerét kihasználva, a megszerzett profitot befektetve előállt saját ARM megoldásával, ezzel véget vetve a szoros együttműködésnek.

Nagyjából pedig el is értünk a jelenhez. A Samsung jelenleg a saját 64 bites ARM processzorának megalkotásával küzd, ami méltó ellenfele lehetne az Apple saját megoldásának, az A7-, A8- és az A8X-nek. Az egyetlen probléma az, hogy csak az általános ARM architektúra áll rendelkezésükre, ami közel sem olyan hatékony és erős mint az Apple saját megoldása.

Ha az Apple tartani tudja a jelenlegi fejlesztési tempóját, és sorra dobják ki az erősebbnél erősebb ARM chipeket, hamarosan eljöhet az az idő, amikor már az Intel processzorainak használatára sem lesz szükség, ami jeleneg ugyebár a notebook és az asztali szegmensüket érinti (MacBook, iMac, Mac Pro).

intel-mac

Erre mi sem jobb példa, mint a tény, hogy az okostelefonok hardveres felszereltsége lassacskán vetekszik egy belépőszintű asztali konfigurációval. Jelen állás szerint, ha ezt a tempót tartani képesek, az Intel kénytelen lesz új alternatívákat keresni a piaci pozíciójának megőrzéséhez. Ha pedig ez mégsem következne be, akkor is fennáll a lehetősége annak, hogy az Apple előáll egy olyan új terméktípussal, amely nem igényli az Intel erőforrásainak meglétét (például az Apple Watch).

Hasonlóan egy ellenérv lehet az Apple TV is, amelynek első változata még Intel alapokon futott, majd 2010-ben az iPhone 4 megjelenésekor az újabb verzió már ugyanazt az A4-es erőforrást kapta meg, mint az eredeti iPad és iPhone 4.

tvteardown-100929-4

Hogy hogyan fog alakulni az elkövetkezendő pár évben az okostelefon és tablet piac, nem tudjuk előre megjósolni, de az Apple nagyon jó úton jár, hogy a saját erőforrásait használva egyeduralkodó legyen a felsőkategóriás készülékek piacán. Amint pedig szembesülhettünk vele a cikk során, minden eszközt és pénzt képes bevetni azért, hogy a legkevésbé se kelljen függnie más vállalatoktól. Mint egy jó ökogazdaság, mindent magának termel meg, majd egyedül aratja le a babérokat.

Történjen bármi is, az Apple még sokáig meghatározó szerepet fog betölteni az IT iparágban, és nagyon össze kell kapnia magát a konkurenciának, ha lépést szeretnének tartani az almás cég megoldásaival.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Én nem értem a többi gyártót! Tanulhatnának egy kicsit az Apple-től, hamár úgyis állandóan másolni-versenyezni-megelőzni akarják őket. Vagyis ideje lenne ha ők is egy dologra koncentrálnának, nem pedig elpocsékolnák az idejüket és pénzüket egyéb más fejlesztésekre. Talán akkor évek múlva versenyben tudnának maradni.

  2. brutálisan jó cikk 🙂 köszi …

  3. Én úgy látom hogy az apple jó úton tart a világ monopólium felé. Azt nem értem meg, hogy miért nem áll be a mobil hálózatok piacára.??? Ugyan is sokkal jobb lenne ha ők csinálnának mobile hálozatot. Nem kéne foglalkozni avval hogy mikor lesz 4G vagy 5G.
    Mondjuk £10 fontos havi díjért unlimited minden ès nem lenne gond updatekkel stb. Sőt tuti meghalnának a többi hálozatok.

  4. Mekkora szenzacio, hogy vegre megint sajat proci lesz a gepekben mint regen 😀


Add a Comment