fbpx Skip to content

Vannak vicces kiegészítők, “bigyók”, angol nyelvterületen ezeket novelty-nek is nevezik. A Neckset is egy ilyesmi, aminek ugyanakkor valódi haszna is lehet.

neckset-orange-03

Ez az ötlet is magyar kollégáktól származik, és az indiegogo kampányt is úgy csinálták mellé, hogy csak akkor használják fel a pénzt, ha a kitűzött célösszeg összejön, egyéb esetben visszakapja mindenki a felajánlott összeget. Így gyakorlatilag kockázat nélkül támogathatja bárki ennek az elsőre vicces, de adott esetben mégis hasznos eszköznek a megszületését. Na de mi is ez a Neckset, és mi adta az ötletet hozzá?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor már kényelmetlen fogni a készüléket, vagy valamihez mindkét kezünkre szükség lenne, így a nyakunkat kitekerve a vállunkkal szorítjuk a készüléket a fülünkhöz. Másik esetben például filmnézés, vagy FaceTime-hívás közben kell tartanunk az iPhone-t, ami egy idő után szintén fárasztó, így inkább letesszük azt valahová.

Egy harmadik kar sok esetben megkönnyítené a dolgunkat. Persze ez az igény nem új, a telefónia története során is már voltak hasonló kiegészítők – igaz, akkor még nem okostelefonról volt szó, és a kagyló bakelitje is súlyosabb volt, mint egy mai, “pillekönnyű” készülék.

neckset-1948

Persze nem csak a telefónia esetén jelentkezett ezzel kapcsolatos igény. Zenész körökben ismerős lehet Bob Dylan szájharmonika-tartója is, ami szintén egy harmadik kézzel segített:

Photo of Bob Dylan

A Neckset ötletgazdái tehát ezt, a harmadik kéz iránti igényt szeretnék kielégíteni egy kényelmes nyakbavaló segítségével, átültetve mindezt a mai világba. Így a nyakbavalóra egy flexibilis tartót rögzítettek, amire gyakorlatilag bármilyen eszközt feltehetünk, és ezzel a kezeink szabaddá válnak. Például úgy nézhetünk filmet az iPaden, hogy egyszerűen a nyakunkba vesszük:

neckset-tablet-white-01

Hasonlóan hasznos lehet akkor, ha valaki mondjuk videót rögzítene a készülékével, és a kéz remegése helyett egyszerűen szintén nyakba kapja a készülékét, és már mehet is a felvétel. Majd pedig a visszajátszás.

Vagy ha mondjuk egy ismerősünknek FaceTime-on mutatnánk meg, hogy hogyan is kell egy adott ételt elkészíteni, akkor miközben mindkét kezünket tudjuk használni, a Neckset segítségével a videózáshoz már nem kell külső segítséget igénybe venni:

neckset-video-calls-01

A Neckset gyártásának megkezdéséhez az ötletgazdák egy 50.000 dolláros célt tűztek ki. Ha érdekel téged ez a mókás kiegészítő, akkor az indiegogo oldalán tudod támogatni a projektet, és ha eléri a kitűzött célt, akkor a támogatásodnak megfelelő Neckset érkezik hozzád 2015 májusában.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Nagyon tetszik! Kamerázáshoz, de itthonra is tudnám hasznát venni. 🙂

  2. Csodálkozok a felnőtt filmes ipar még nem kapott rá 😀

  3. Én azért el tudnám még képzelni pluszba a “harmadik kéz” hosszának és helyzetének állítását

  4. @Tóbi Dennis: a távolság és a helyzet természetesen állítható a kar megfelelő irányba való begörbítésével.

  5. Értem, köszi, konkrétan arra gondoltam, hogy nem face-time-olni akarok hanem sima hívást lebonyolítani, akkor oda is tudom-e tenni a telefont a fülemhez, ezek szerint igen 🙂


Add a Comment