fbpx Skip to content

Nem vagyok nagy rajongója az endless run típusú játékoknak, egyszerűen valahogy taszítanak, így például a híres Temple Run-t is kihagytam. Pár napja viszont megjelent egy Vektor névre hallgató játék a már említett kategóriában, ami valahogy mégis megtetszett nekem. A történet mondhatni mellékes a Vektorban, hiszen itt úgyis csak az a cél, hogy minél messzebb jussunk anélkül, hogy meghalnánk, mégis fontos megnézni, hogy motorosunkat kik és miért üldözik és miért akarják megölni.

vektor1

Számomra a bevezető videóból az jött le, hogy a főhősünk valamiféle hacker lehet, akinek a munkásságát vagy az állami szervek, vagy egyéb komoly befolyással bíró emberek nem nézik jó szemmel és likvidálni akarják, hogy a megszerzett információkat ne tudja másoknak odaadni. A Vektor a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol is egy autópályán menekül motorosunk az őt üldözők elől, miközben kerülgetnie kell az úttesten haladó járműveket és a rátámadó motorosok kardcsapásait is ki kell védenie.

vektor2

A Vektor nem is azért tetszett meg, mert valami nagyon új játék stílust mutatott, hanem valahogy a képi és zenei világa volt az ami magával ragadott. A menü tök jópofa retro képernyőt idéz, míg a játéknak pedig egyfajta cyberpunkos hangulata van. A motorost a telefon döntögetésével, vagy gombokkal lehet irányítani, míg kardozni úgy lehet, hogy a képernyő jobb- vagy baloldalára kell koppintani, aszerint, hogy merről jön a támadás. Minden egyes betalált kardcsapás, vagy épp járművel való ütközés során életet vesztünk és ha teljesen elfogy, akkor vége a játéknak. Bizonyos távolság után boss fight-ra is számíthatunk. Mivel ingyen van, egy próbát mindenképp megér.

[appstore id=”921688820″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Hello!

    Az uj jailbreak fejlemenyekrol nem tesztek ki semmit? Eleg sok dolog megejelent vele kapcsoaltban es stabilan is mukodik,ahogy azt kulfodli forumokon olvasni lehet.

  2. Ezt a sz@rt :////

  3. Ez egy szar


Add a Comment