fbpx Skip to content

Mindig is nagy szerelmese voltam az autós játékoknak és ha jól emlékszem, az első, amivel komolyabban játszottam, az a Need for Speed 2 SE volt. Azóta is sok autós játékkal játszottam, de jó pár éve már csak iPhone-on, hiszen jobbnál jobb játékok jelentek meg a platformra, mint például a 2010-es Reckless Racing.

recklessracing3_2

A Reckless Racing sorozat harmadik része a napokban jelent meg az App Store-ban és szebb, mint valaha. Ez a sorozat többek közt mindig is arról volt ismert, hogy nem hátulról láttuk a kocsit vezetés közben, hanem felülről, de úgy, hogy az autó kanyarodásával a kamera nem forgott, így sokszor szembe jön velünk a saját járgányunk. Emiatt a speciális nézet miatt eleinte kicsit fura a kormányzás, de hamar rá lehet érezni és utána teljesen természetes lesz.

recklessracing3_3

A játékban több fajta játék- és versenymód van. Három játékmód küzül választhatunk: Single Event, Arcade és Career. A Career módban 10 versenysorozatban tudunk résztvenni, míg az Arcade módban 24 kihívást kell teljesítenünk, és a Single Event módban gyakorolhatjuk a versenymódokat és pályákat. Négy versenytípussal találkozhatunk gumikoptatás közben: verseny, időmérő, drift és az úgy nevezett gymkhana. Ezek közül igazából csak a gymkhana az, ami meglepetést okoz, ugyanis ebben a versenymódban nem egyszerűen az idő ellen versenyzünk, hanem egy kijelelölt útvonalat kell minél pontosabban és gyorsabban követni úgy, hogy közben lehetőleg ne ütközzünk semminek se, mert az büntető időt jelent. A Reckless Racing 3-ban 28 különböző autót vásárolhatunk, 6 különböző környezetben versenyezhetünk, melyeken összesen 36 versenypálya található.

recklessracing3_1

A játék grafikája nagyon szép lett, jómagam egy 5s-en játszottam vele, de láttam, hogyan néz ki egy iPhone 6 Plus-on, és elég megnyerő volt. A Reckless Racing fizikája is kiemelkedő lett, ugyanis elég jó érezhető, hogy milyen kocsival és milyen úton haladunk: például az olyan kocsi, ami inkább homokos terepre lett tervezve, az gyorsabban és biztosabban halad a homokos terepen, viszont az aszfalton már kevésbé jó.

Szerencsére a Reckless Racing 3 nem egy freemium játék, így az In-App Purchase tartalmak csak arra szolgálnak, hogy ha nem tudunk elég pénzt a versenyeken összegyűjteni, akkor is legyen miből új autót vennünk. Lényeg, hogy nincs semmi extra vásárlás ránk erőltetve: ha egyszer megvettük a játékot, akkor többet nem kell fizetnünk ahhoz, hogy tovább haladhassunk benne.

Szerintem megéri az árát, érdemes letölteni és ráadásul MFi-s kontroller támogatással is rendelkezik, így például a Logitech PowerShell-lel is irányíthatjuk a kocsinkat.

[appstore id=”882453590″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Pont gondolkodtam a napokban, hogy megvásárolom a játékot, jónak tűnik.
    Egyébként van egy eladó új Logitech Powershell Controller-em, ha valakit érdekel, a [email protected] címen elér!

  2. Kicsit drága, az előző Reckless részek jóval olcsóbbak voltak. Felírtam a kívánság listámra, ha 0.89 lesz rárepülök 🙂


Add a Comment