fbpx Skip to content

Mint ahogyan azt már megszokhattátok, minden alkalommal, amikor egy új készülék belép a piacra, az első tesztek nem feltétlen a funkcionalitásról és az újdonságokról szólnak, hanem az adott eszköz strapabírásáról. Szebben megfoglalmazva a lényeg, hogy megvizsgálják, hogyan viselkedik az adott termék szélsőséges körülmények között, például nem rendeltetésszerű használat mellett.

kiemelt

Ez az iPhone-ok esetében sincs másként, és a nem rendeltetésszerű használatra pedig egy valós példa lehet az, amikor véletlen elejtjük. Egy ilyen baleset ugyebár rengeteg fejfájást okozhat a legtöbb esetben a tulajdonosnak, hiszen súlyos tízezrekbe kerülhet az adott készülék javítása. Ebből következik, hogy manapság már nem csak küllem és funkcionalitás alapján választunk magunknak telefont, hanem annak is alaposabban utánajárunk, hogy mi történhet vele, ha egy óvatlan pillanatban valahol a földön köt ki. A PhoneBuff csapata így annak járt utána, hogy miként bírják a kiképzést az Apple legújabb csúcsmodelljei, az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus.

 iphone-5-repair-guide-6

Azt mindenképpen le kell már az elején szögeznem, hogy bár az ilyen tesztek viszonylag jó képet adhatnak a készülékek összeszereltségéről, de inkább számítanak egy jó referenciának, mint sem megbízható forrásnak. Az indok mindössze pedig annyi, hogy az ilyen videók elkészíte során nehezen kivitelezhető az olyan véletlenszerű, balesetből származó ejtéses sérülés, mint ami a valóságban megtörténhet, így a videó kicsit mesterségésen hat ebből szempontból, de erről majd később.

Mint már mindannyian tudjuk, mind a két modell nagyobb kijelzővel rendelkezik, mint elődeik. Az iPhone 6 esetében a már megszokott 4″-ról 4.7″-ra, az iPhone 6 Plus esetében 5.5″-ra növekedtek meg a méretek. Vajon a nagyobb méretű kijelző egyúttal azt is jelentené, hogy könnyebben törnek? Nos, a válasz egyértelmű igen. Voltak ugyan pletykák a megjelenés előtti utolsó hetekben, hogy az új készülékek zafír kijelzővel érkezhetnek, ám ezt végül a szeptember 9-i keynote-on az Apple megcáfolta, és egyedül az Apple Watch két típusa kapta meg a gyémánt után a második legkeményebb kristályos anyagból álló kijelzőt.

i6jolbirta

A videóban mindkét készülék esetében két tesztet hajtanak végre, egy függőleges és egy vízszintes ejtést. Mind a két esetben egy olyan tégla-szerű “kiegészítőt” használnak segítségül, amivel megpróbálják biztosítani az iPhone-ok stabil pozícióban történő elejtését. Mint ahogy már erre utaltam az előbbiekben, ezt nevezem én mesterséges tesztnek, hiszen a valósághoz nem túl sok köze van, nagyon ritkán ejti el az ember ilyen mérnöki pontossággal a telefonját.

Az első páciens az iPhone 6. A függőleges zuhanás során egész jól bírta a strapát, némi horpadás az alumínium vázon, de a kijelző épséggel megúszta. Nagyobb testvére, az iPhone 6 Plus már nem volt ilyen szerencsés, az első ejtésnél már pókhálósra tört a kijelző alsó része, a lassításból pedig még a kirepülő apró szilánkok is jól kivehetők, a készülékház horpadását már nem is említve.

 6plusgatya

A második teszten az iPhone 6 is elbukott, a vízszintes ejtés során már megjelentek a kijelző teljes terjedelmében a repedések, s bár továbbra is működőképes maradt, a használata már nem lehetett ezek után túl kényelmes. A Plus esetén a helyzeten már nem igazán lehetett rontani, a kijelző “különösebben” nem sérült, és továbbra is működőképes maradt.

ip6total

Mi tehát a konklúzió? Nagyobb kijelző, nagyobb baj. Az iPhone 6 Plus tulajdonsoknak mindenképp javallott lesz beszerezni egy megfelelő tokot, részben a mérete miatt is, mivel nem egészen farmerzseb-barát, míg az iPhone 6 tulajok némi odafigyeléssel megóvhatják készüléküket a sérüléstől. (természetesen a tok ebben az esetben sem árt, kijelzővel lefelé frizbizni vele pedig továbbra sem ajánlott).

A szót pedig nem szaporítanám tovább, nézzétek meg a videót, hogyan is nézett ki valójában a mutatvány:

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. Most már az is kiderül,hogy nem csak úgy néznek ki mint valami céllövöldés kétpálcás játéktelefon,hanem a minőségük is silány.Nem a kijelző miatt,az bármelyik telefonban széttörik,hanem ,hogy szétnyílik az egész mint a tubarózsa!!Mondjuk az i5 is ilyen szétnyílós ha leesik.
    Egyébként akinek ez a forma és dizájn tetszik,annak izlésficama van.Ennél még az 5c is szebb,de ezek arra hasonlítanak,és az is bukás volt.

  2. @dcsatlos: “Egyébként akinek ez a forma és dizájn tetszik,annak izlésficama van.”
    Egyébként az téged frusztrál és az számodra személyes problémát jelent, ha másnak, aki nem Te vagy, az ilyen forma és dizájn tetszik?
    Csak úgy kérdezem. Nem gondoltál még arra, hogy Nálad nem stimmel valami? De, ahogy érzed. 😀

  3. Az aranyszínűn a fehér csíkok olyanok,mintha ki lenne fugázva fogkrémmel.:)
    A kinézetről meg csak annyit,hogy több embernek nem tetszik,mint amennyinek igen.

  4. Nincs ezen mit szépíteni: ezek ronda telefonok és még törnek is mint a ropi. Messze nem csúcskategória, pedig a bele és az os az. 🙁

  5. annyira rondák és annyira nem tetszenek az embereknek ezek a telefonok, hogy az elejen 24 ora kellett 4millió darab eladására…….. és még sok pont…..

  6. Nem azért veszik meg mert tetszik,hanem azért mert Apple………

  7. Eloben megtaperaszva a 6 lenne a megfelelo valasztas a 6 plus qrva nagy mint telefon

  8. Hát gyerekek én ezeket a csíkokat a hátulján nem tudom kiheverni…ezen az arany verzión kifejezetten bazári.. Miből állt volna legalább kicsit színezni vagy közelíteni a hátlap színéhez?? J.I. Menjen nyugdíjba és adja át a stafétát a fiatal titánoknak! Mert szerintem megvakult…

  9. Bocs tudom hogy milliószor téma volt már de egyszerűen nem térek ezen napirendre.. Egyszerűen nem értem hogy egy ilyen cég aki sokszorosan bizonyított a kifinomult ízléséről hogy a francba dobhat ilyet piacra ráadásul a legkényesebb időpontban, amikor a konkurencia talán a legerősebb. Makulátlan és jövőbe mutató designt és telefont kellett volna hozniuk. Van i5, i5s, ipad3, ipad Air, macbook alu szóval senki ne mondja hogy nem vagyunk fanok! Ezeket a mai napig örömmel fogom a kezembe! Az ipad Air is egy csoda!De! Most csalódott vagyok. A mai napig amikor a kezembe fogok egy iphone 4-et pl. és sugárzik róla az elegancia és a minőség..pedig hol van az már.. Az i5 szép lett de tok nélkül hamar ronggyá megy … Ez a 6… Ehh… Bocs de tényleg pipa vagyok…nincs alapvetően gond a formával, mert sejtettem, hogy valahol az ipad irányba fogunk menni, de szerintem ez a durrantástól és az apple " instant get" érzéstől fényévekre van. Koncepcióból láttunk ennél fényévekkel jobbakat! Uff…én szóltam! Peace!

  10. Sajnoa van a piacon jelenleg olyan telefon amit ha IOS rendszerrel használhatnék akkor inkább azt venném! De sajnos androidos és azt a keszekusza átgondolatlan szoftvert egyszerűen rühellem! Van az is a családban… Szarszung galaxy tab, meg telefon meg más kicsi tab.. Csak a nyüglődés a méreg és a bosszúság van velük. Valószínű előbb- utóbb megkapják a 100-as szög tesztet! Majd teszek fel videót…;0)))

  11. A fiam 10 éves vettem neki egy LG telót mert ő volt az osztályban az egyetlen akinek még nincs teloja.. Nem akartam i4et sem mer ellopják tőle.. Mac-en és Ios-en nevelkedett… Na most aztán jönnek a kérdések bogy apa ezt mért irja, ki? Mi az hogy x mi az hogy nem lehet a.., mért lépett ki a play store… És még sorolhatnám, hogy hányszor reseteltem, töröltem etc. Hogy müködjön az a SZARKUPAC!

  12. És aztán.. "Apa vegyél nekem egy 5C-t inkább! Igérem hogy az életem árán is megvédem"

  13. @leslee1340: ok de egy 20 ezres LG tol ne várjál csodát 😉

  14. @AppleFan: hol volt leírva, hogy ez egy 20.000 Ft-os LG?

  15. "Nem azért veszik meg mert tetszik, hanem azért mert Apple.. "
    Mi az, hogy azért veszik meg mert Apple?? Azért veszik meg mert kurvajó, nem azért mert másnak is olyan van. Nevezhetjük jobbnak mint más készülékek, vagy nevezhetjük kevésbé szarnak, de mindenképp azért a vezető cég a világon mert az ő keszülékeik a legjobbak. Drágák, de jók. Aki meg ilyen primitív dolgokkal jön, hogy csak a nevet veszik meg az emberek, nem a minőséget, az vegyen mást. Ha meg nem tudod meg venni mert nincs rá keret, akkor se fikázd.

  16. Első kommentelővel egyet értek .. Előbb venném meg akár az 5C-t is. Aztán kitudja, iOS 7 sem tetszett legelőször, idővel talán ez is megtetszik.

  17. @Kable: Több embernek tetszik, mint amennyinek igen?? beszéltél már lányokkal, nőkkel? azok közül soknak nem tetszett az 5-ös és a 4-es széria … jobb szerették a 3G-s design 🙂 mert az “puha” volt ellentétben az 5-ös éles kemény éleivel szemben … és nem igazán értem miért vagytok úgy kiakadva a hátoldali csíkokon??? Hisz már az 5-ös szérián ott voltak azok az ocsmány műanyag betétek … 🙂

  18. @hang: az 5/5s esetén nem műanyag betét van, hanem üveg. a gondjuk nem ezzel van, hanem a csík vastagságával.

  19. Szemből, illetve “tócsanézetből” tényleg szép a telefon, a lekerekített oldalával is megbékélnék hamar, de a hátulja az valami vicc. Azok a csíkok, te jó ég…!! A kamera is baromi hülyén lett megoldva, egyszerűen szar helyen van, ha már egyszer ki kell lógnia.
    Ettől függetlenül venni fogok (plusszost), de nagyon érthetetlen, ami mostanában dizájn terén folyik arrafelé. Kezdve a megszokhatatlanul ocsmány iOS7-tel…

  20. És mi a rákért nem tudnak csinálni FEKETÉT??? Szpészfaszom, meg arany… jejzus…

  21. will it blend?


Add a Comment