fbpx Skip to content

Már könyökünkön jön ki az iPhone 6, de sajnos erről szól a legtöbb hír így szeptember 9. előtt, amikor majd az Apple bemutatja az új készüléke(ke)t. Szinte naponta érkeznek új képek, új videók, új komponensek, amiknek egy részéről mi is beszámolunk nektek. Most pedig az oroszok készítettek egy videót.

Screen Shot 2014-09-02 at 1.22.48

A videóban a 4.7 colos modellt láthatjuk, melyet sok szögből, nagyon szépen, mondhatni stílusosan mutatnak meg. Összehasonlítják a jelenleg iPhone 5s készülékkel is, és közben beszélnek róla. Mivel nem tudok oroszul (időközben Mónika lefordította nekünk, ami elhangzik, lásd alább, köszönjük!), így csak gondolom, hogy vélhetően a készüléket mutatják be, illetve azt mondják el, hogy megkapja majd az A8 processzort is, amiről bővebben később írunk majd. A videó egyébként nagyon ízléses ez alapján már majdnem el lehet dönteni tetszik-e nekünk az új készülék vagy sem. Nézzétek meg:

A be- és kikapcsoló gomb oldalra került, a kijelző mérete nagyobb lett, 4.7 inch lett. Vékonyabb lett, de szélességében és magasságában is megnyújtották. Az asztroszürke ugyanolyan, mint az 5s telefoné. A hátsó alma nem lett világítós, mint a gépeken, de az úgynevezett liquidmetalból van, ami a jövő anyaga, mert nem, vagy csak nagyon nehezen karcolódik. A készülékház alumínium, felül és alul szürke műanyag csíkkal. A készülék szívét az Apple A8 chip adja és van benne NFC modul is. Az, hogy lekerekített, nagyon szépen néz ki az asztalon. A képernyője nem teljes zafírkristály, mert az túl drága lenne, hanem egyfajta keverék (megjegyzés: ezt itt a beszélő sem tudja pontosan), de nagyon jó a tapintása, mivel még vékonyabbnak tűnik az üveg rajta. A Touch ID nem kidülledő, méretében ugyanolyan, mint az 5s-ben, viszont az érintésérzékelő gyűrű vékonyabb lett, ezzel megnőtt némileg a gomb felülete. Természetesen jobban fog működni, mint az eddigi ujjlenyomat-olvasó. A FaceTime kamera úgy helyezkedik el, mint az iPhone 4 vagy 4s esetén, tehát a felső hangszóró mellett, balról. Összességében tehát az iPod touch 5G-nek a nagyobb változata nagyjából. A hangszórónyílás és a Lightning-csatlakozó is is az iPod mintájára készült. Nagyobb lett viszont a vaku, mivel a két különböző színű LED-et egybe építették. A kamera meg olyan érzés, mintha nem férne el, mintha beszorították volna abba a kis lyukba, ami a telefon hátoldalán felül van.

(A gyors fordítást köszönjük Mónikának! 🙂 )

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. nekem bejon, 5.5 tul nagy szamomra de a 4,7 tuti lesz.

  2. A videón be lehet kapcsolni az angol feliratot!

  3. @Csapszi: én is pont ezt akartam írni 🙂 iPhone-on nem tudom, mert melóban gépnél dolgozom, így arról nyitogatom meg amiket olvasok 🙂

  4. @Jadeye: megnéztem, igen, iPhone-on is megy a felirat, legalábbis szafariban megy.

  5. akárki akármit mondhat nekem akkor is bejön ez a lekerekitett formavilág meg ugy az egész design bár a kitüremkedő kamera kicsit fura de ez legyen a legkevesebb ha még szebb képeket lehet majd vele készíteni ,szóval nálam tuti csere 🙂

  6. Tetszik! De az 5S jobban!

  7. @Wyla: nekem is az volt a fura, hogy kitüremkedik a kamera… csak nem…

  8. szep, nagyon szep…csak az a meret! iPhone 4 et hasznalok meg, valoszinu 5s re valtok.

  9. @Csapszi, @Ffx: és tényleg, sőt, megy az a Szifon appban is, meg is lepett, mert ez eddig nagyon sokáig nem volt így. ugyanakkor ez az angolul sem tudók számára továbbra sem segítség, meg az orosz szöveg kissé eltér a felirattól. mindenesetre határozottan pluszpont, hogy a YouTube-on ezek is már elérhetőek.

  10. szerintetek van ra minimalis esely hogy jovore is megtartjak a 4 collos meretet belepo modellnek a 4.7 es az 5.5 mellett…persze tovabbfejlesztve?

  11. Nem biztos, h jo, ha ennyi hagyomannyal szakitanak, foleg nem egyszerre.
    Ez a kilogo kamera… Mennyivel frankobb lenne, ha fel mm-rel vastagabb lenne az egesz haz, nem logna ki a kamera, plusz meg az akksi is nagyobb kapacitasu lehetne.

  12. Én is azon gondolkodtam,hogy 5s-re váltok,de az előzetes hírek illetve az előző évek tapasztalatából tanulva tuti 8gb-os verzió fog továbbmenni belőle…
    ami egy vicckategória!nem is értem miért eröltetik,mikor az ios lassan vagy 3gb-ot elfoglal!
    Pedig egy jó 32gb-osra beneveznék.

    Tetszik az i6 legalábbis ez az utsó verzió ami kijött belőle,de a kitüremkedő kamera az nagyon nem adja!
    Nah majd kézbefogva kiderül mennyire fog tetszeni illetve az ára amitől még tartok…

  13. Az a baj,hogy az apple telefonoknak túl nagy a bruttó mérete.Ez pl:4,7"-os,de nagyobb mint egy HTC ONE ami 5".Túl sok a fölösleges üresen hagyott hely.Más gyátrók 5"-os készülékei is sokkal kisebbek.Az 5,5 colos akkora lesz majdnem mint egy 7"os tablet!Ha elhagynák a Home gombot,és a kijelző és a telefon teteje közti részt lefeleznék,akkor több mint egy centivel lehetne kisebb az 5s-is!Barátomnak van egy Motorola telefonja,4,3"-os,és alacsonyabb az i5-ömnél fél centivel.

  14. igaza van csatlosnak, inkab lehetne kicsit vastagabb az 5s mert ugyebar az alkatreszek sokat foglalnak de akkor beleferne mondjuk 4.5 " kepernyo

  15. Szerintem pont olyan, mint a jópár éves samsung galaxy s. Majd jól beperli a Samu az applet, lemásolták a formáját 😉

  16. Dcsatlos, az ujjlenyomat olvasó miatt kell home gomb, a home gomb miatt meg kell keret. Az alsó keret miatt meg kell felső, mert hogy nézne már ki egy iPhone ha nem lenne szimmetrikus. Szóval jól van ez így.
    Az 5/5S meg természetes, hogy hosszabb az alább említett Motorolánál, mert nem arányosan lett növelve a telefon a 4-hez képest, hanem csak simán meg lett nyújtva.

  17. Ez egy samsung!Rakás fossss! Iphon5 még mindig formájában a king!!!!


Add a Comment