fbpx Skip to content

A Crazy Taxi név a játéktermek szerelmeseinek ismerősen csenghet a 2000-es évek elejéről (1999-ben jelent meg az első rész). Az első rész iOS átiratát még 2010-ben kiadta a SEGA, de most nagyjából egy hete egy új rész is napvilágot látott Crazy Taxi: City Rush néven, rengeteg újítással.

crazytaxi

Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltam játékteremben, szóval nekem ez a Crazy Taxi sorozat teljesen kimaradt, egészen pár hónappal ezelőttig, amikor az első résszel találkoztam az App Store-t böngészve, bár az nem nagyon kötött le, de ez az új rész már sokkal játszhatóbb 2014-ben. A Crazy Taxi lényege röviden, hogy bármilyen áron, de időre juttassuk el az utast a kért címre, csak ez számít, semmi más.

crazytaxi4

Autós játék, de nem hasonlít szinte semmiben a megszokott autós játék modellre. Nincs gáz, se fék, a taxi megy magától előre, nekünk csak a sávváltással és a kanyarodással kell foglalkoznunk. Sávváltáshoz csak el kell húznunk az ujjunkat a képernyőn (swipe) és ezzel kikerülni a forgalmat, mert az lassítja a fuvart és úgy nem fizetnek érte az utasok, a kanyarodás pedig úgy történik, hogy amerre szeretnék kanyarodni, a képernyő azon oldalát megnyomjuk és egy szép farolással máris bekanyarodik a taxi.

Utunk során az úton el vannak szórva pénzérmék, amiknek az összegyűjtésével tudjuk turbózni, illetve “pimpelni” a verdát, amire azért van szükség, mert minél jobban tuningolt a járgány, annál könnyebben tudjuk teljesíteni a küldetéseket, a látvány tuning pedig bónusz jattot jelent. A GPS navigáció zöld nyíl formájában mutatja, merre kell haladnunk és képes az útvonal újratervezésére is.

Többfajta játékmód és küldetés van az egyszerű, egy vagy több utas időre való leszállítása és akár a tankkal való rombolás között, szóval elég változatos a játék. Teljesítményünk alapján szintet tudunk lépni, melynek a segítségével új taxit és fejlesztéseket tudunk elérni. Minél több időt ölünk bele a játékba, annál betegebb és élvezetesebb lesz, de szerencsére egy-egy küldetés kevesebb, mint egy percet vesz igénybe, így szinte bármikor lehet vele egy keveset játszani.

Egy-két negatívumot sajnos találtam a játékban, mivel freemium, így sok benne az In-App Purchase tartalom, illetve a videós reklám, bár reklámok megnézésével a tankunkat például fel tudjuk tölteni, így pénzt nem kell költenünk. Ezeket leszámítva nyugodt szívvel tudom ajánlani a Crazy Taxi: City Rush-t, beteg, de szórakoztató játék.

[appstore id=”794507331″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Tényleg jó játék, de nekem hiányzik belőle az irányítás,mint pl a real racingben,tudom nem ugyan az a kaliberű játék,de egy beállítás lehetőséget megért volna,hátha még frissül.:)

  2. Ez egy pc jatek adaptacio szoval van remeny:)


Add a Comment