fbpx Skip to content

7 éve, 2007-ben indult útjára a blog, akkoriban hazánkban csupán 20-50 iPhone készülék lehetett. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt hazánkban is ennyire elterjed az Apple készüléke, és manapság már egyre több asztali és hordozható Apple számítógéppel is találkozom. Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, közel sem terveztem a népszerűséget, csupán saját magam, illetve mások szórakoztatására írtam 1-1 cikket, bejegyzést, amit én tapasztaltam vagy találkoztam külföldi portálokon. Az első évben szinte semmilyen látogatottsága nem volt a blognak, majd amikor az iPhone 3G és azt követően az iPhone 3GS megérkezett, akkor indult meg hazánkban is az iPhone őrület.

allinonefix

Mára már az egyetlen fővel indult blog mögött egy teljes 10 fős csapat áll, akik szabadidejüket arra is felhasználják, hogy írjanak ide, és ezzel nektek segítsenek. A csapat mellett a blog egyfajta közösséget is létrehozott, manapság szájról-szájra terjed a Szifon.com név. Erre persze nyilván büszkék vagyunk, örülünk annak, ha nálunk keresitek a választ és persze segítetek egymásnak 1-1 frissítésnél, vagy adott esetben komolyabb problémánál.

Váltás

Sokszor picit lemaradva, magunkat háttérbe szorítva váltunk. Ezt tapasztalhattátok a Szifon.com alkalmazásnál, hogy komolyabb időt igényelt a frissítés, de mindez azért, hogy minél jobb, tökéletesebb appot adhassunk a kezetekbe. Minden másnál előrébb helyezzük a cikkeket, olykor munkát, játékot, baráti beszélgetést is hátrahagyva írunk nektek. Elérkezett az idő, amikor a blog is vált, frissül a design, és persze több dolog is a háttérben.

Szifon.com 2.0

Az új dizájnnal érkezik több változás is. Elsőként nyilván a külső. Láthatjátok, hogy tisztább, letisztultabb lesz a blog, és most már még nagyobb hangsúlyt fektetünk a cikkekre. A nagyobb helynek hála sokkal nagyobban láthatjátok a képeket és a videókat is, nagyobb és olvashatóbb a betűtípus, gyorsabban betöltődik az oldal, és picit kevesebb reklámmal is találkozhattok, és nem utolsó sorban teljesen Retina.

szifonkettonulla

Facebook és Twitter regisztráció és bejelentkezés is elérhető lesz immáron. Ez azt jelenti, hogy akinek még nincs regisztrációja a Szifon.com-on, az a Facebook vagy Twitter fiókja adataival regisztrálhat. Ekkor engedélyezni kell majd, hogy az alkalmazás hozzáférjen a profilotok adataihoz, ez alatt a név, email cím és  profilkép értendő, majd a regisztrációs felület ezekkel az adatokkal kerül kitöltésre (az így átemelt adatok módosíthatóak), majd a regisztráció végén erre az email címre küld jelszót a rendszer. Ezután ha be vagytok jelentkezve például a Facebookra, akkor a Szifon.com-ra való belépéshez csak a Facebook bejelentkezés gombra kell nyomni itt az oldalon (vagy a Twitterre, ha azt választottuk korábban), és már be is léptetek.

Amennyiben pedig már van regisztrációtok itt a Szifon.com-on, és ugyanazzal az email címmel vagytok jelen például a Facebookon is, akkor a Facebook bejelentkezés gombra nyomva, majd az alkalmazást egy alkalommal engedélyezve automatikusan frissül a profilotok a Facebookon használt profilképpel is.

Screen Shot 2014-05-09 at 0.20.22

Megváltozik a hozzászólás rész designja is, letisztultabb, jobban átlátható lesz, egyúttal idomul kissé az iOS 7-ben az Üzenetek app beszélgetés-buborékjainak kinézetéhez.

Screen Shot 2014-05-09 at 0.22.09

A blog mobil felülete is megváltozik, egyelőre az is egy design frissítésen esik át. Továbbra is plugin fogja kiszolgálni a mobil felhasználókat, de tervezzük a váltást reszponzív megoldásra.

ujmobil

A 2.0-s designt leginkább arra terveztük, hogy a cikkek legyenek a mérvadóak a blogon, ne vesszen el a sok szöveg között, jobban olvasható legyen. Természetesen a következő hetekben az éles tesztelés következik, tehát hamarosan ti is láthatjátok majd élőben az új felületet, de mi még a háttérben folyamatosan csiszolni fogunk rajta. Ezúton köszönöm @vasandras-nak a dizájnt, @Billsuxx-nak és @iSuperG kollégának a kódolást, a Szifon csapat tagjainak a közreműködését, és Bitnetnek pedig a folyamatos szerver hostingot.

Visszajelzés

Természetesen nagyon kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok új designról, így mielőtt élesítenénk, szeretnénk, ha a fenti képek alapján megírnátok hozzászólásban, mit gondoltok róla. Mi tetszik, mi nem tetszik, mit hiányoltok, mit tartotok feleslegesnek? Minden vélemény számít!

A blog néhány napon belül átáll az új felületre, de addig is kövessetek minket Twitteren, Facebookon, vagy a Szifon.com alkalmazásban!

[appstore id=”478349163″]

És mivel a Facebook jó ideje a szűri a hírfolyamotokban megjelenő híreket az alapján, hogy milyen oldalak híreire kattintotok, így adott esetben egyre kevesebbszer teszi az adott oldal (vagy személy) híreit a hírfolyamotokba, ha arra nem kattintotok rá, nem lájkoljátok, szóltok hozzá, stb. Ezért érdemes külön értesítést kérni a megosztásainkról, amik általában napi 3 értesítést jelentenek, vagy telepíteni a Szifon.com alkalmazást, ahol meg csak a fontosabb hírekről küldünk push-t, így az adott esetben még kevésbé zavaró azoknak, akik nem szeretik az értesítéseket.

[poll id=”150″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

53 Comments

  1. Szóval ezt is elérte az iOS 7 design :((((

  2. Kifejezetten tetszik ez a letisztult design, főleg az új font készlet! :ok_hand: App frissítése is várható lesz hasonló kinézetűre?

  3. @norbert05: Igen tervezzük de egyszerre nem volt rá keret sajnos, az kb 1-2 hónapon belül várható, ugyan csak nagyon szép lesz. Köszönjük! :ok_hand:

  4. Ráfér ez már az oldalra, király!

  5. Hello! iPadre is lesz szifon.com alkalmazas? Kerestem de szomoruan tapasztaltam hogy nincs. Legalabb is en nem talaltam.

  6. @f.istvan: Jelenleg nem tervezzük, de elhagyjuk a mobil plugint, tehát az új oldalon már kényelmesen tudod a webet is olvasni iPad-ről. Ettől függetlenül azt ajánlom, hogy töltsd le a Szifon.com alkalmazást a Push értesítés miatt.

  7. Kicsiben hasonlított a facebook login oldalára. De nagyban megnézve terszik. Kicsit csupasz, de jó 🙂

  8. Nekem is nagyon tetszik, szép munka!
    Ugyanakkor egyetértek az elöttem szólóval, én is örömmel fogadnék egy iPad-ra optimalizált verziót. ( hogy ne kelljen kitekerni a nyakamat 😀 )

  9. kellett nekem regisztralnom meg anno.. 😀 most bezzeg eleg lenne bejelentkezni es engedelyezni a szifont.. 🙁 ohhmajgad.. 😀

  10. Szép munkának tűnik a képek alapján!

    Nekem egy észrevételem lenne, hogy a főoldalra szerintem jobb lenne, ha nem lenne kirakva a teljes cikk. Ha valahol kialakul egy beszélgetés, és jön egy hosszabb hír, mondjuk valami biztonsági hibáról, vagy éppen erről, akkor nagyon sokat kell görgetni miatta. WordPressben azt hiszem alapból van egy ilyen gomb a szerkesztőben, ami “ketté” választja.

    A retinát svg-vel csináltátok pl. a logónál vagy @2x.png-vel?

  11. Már látom, hogy nekem bajom lesz ezekkel a fontokkal. A böngészőm és a monitorom sem szereti őket. De Opera 12-vel és 19″ CRT-vel valószínűleg elenyésző kisebbségben vagyok. Mindenesetre úgy látom lesznek pozitív változások is: a cikkek most csak 1/3 képernyőszélességben látszódnak, az új elrendezésben lehet lesz ez 70% is. 🙂

  12. Nekem kifejezetten tetszik.

    Viszont kérnék valamit: ha már nagy változtatások, akkor innentől lehetnének a képek úgy beillesztve, hogy kattintáskor új lapon nyíljanak meg. Ez a legidegesítőbb dolog gépen is és iPhone-on is.. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül..
    Ha ezt sikerülne meglépni, engem már a reklámok sem zavarnának.

  13. remélem az új designnel együtt a cikk írók is végre felnőnek és figyelnek arra ha képet ágyaznak be ami kattintáskor ÚJ ABLAKBA nyílik meg (target=”_blank”)…. egy ujabb próbát megér hátha eljut már végre az info

  14. jéé a 12. hozzászólás is ez 😀 ugylátom nem csak engem zavar

  15. @spk.code: nem azért nyílik meg minden ugyanabban az ablakban, mert “nem nőttünk még fel”, hanem mert az alapértelmezett ez.

    a legtöbb esetben meg sem kell nyílnia az adott képnek, mert anélkül is jól látható, de ha meg mégis, akkor sokaknak meg épp, hogy az szokott kényelmetlen lenni, ha új lapon nyílik meg – iOS-en a képre hosszan nyomva van opció új lapon megnyitni, gépen meg böngészőfüggő, de legtöbbször középső egérgomb klikk, cmd+klikk új lapon nyitja meg, vagy ugye a jobbklikk után is kiválasztható. erre szoktak inkább lightbox-típusú megoldást alkalmazni, de amikor az volt korábban az oldalon, több szempontból sem vált be.

    amúgy nézd végig a fenti cikk képeit például, azok mind új lapon nyílnak meg.

  16. Lehet egyedi eset vagyok, de sem iphoneon, sem mac-en nem jön be a kettőpontnullás kinézet 🙁 hol a hiba? Köszi előre is!

  17. @taylortish: még nem állt át az oldal, de ezt le is írtuk:
    “kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok új designról, így mielőtt élesítenénk”
    “A blog néhány napon belül átáll az új felületre”

  18. Jajajjajaj! Bocsanat:) A nagy exsztazisban a koszonetmondo reszt felett elsiklottam. Koszonom. Várós a frissítés.
    Ui.:az appban van tervben valasz funkcio hozzaszolasoknal?

  19. iOS 7-es es a mobilos megjelenites nagyon tetszik! 🙂 Viszont lehetne a szifon app-ban egy olyan opcio, hogy ha szeretnem, akkor ne csak arrol kapjak ertesitest, amirol push-t kuldtok, hanem minden uj bejegyzesnel kapjak ertesitest. 🙂

  20. @ChrisSmith21: Akkor érdemes a Facebook-on beállítani az értesítést. 🙂

  21. @ef-dani: nem lesz már kirakva az egész cikk mert valóban a nagyobb betűtípus miatt többet kell görgetni és 2-3 cikknél ez már elég izmos 🙂 Illetve @2x jelenleg.

  22. Az androidos verzió mikor jön ki?
    🙂

  23. @suhanc: a mobilfelület jelenleg is támogat gyakorlatilag minden típusú mobil készüléket, legyen az android, blackberry, webos, wp.

  24. nekem az lenne a tanácsom, hogy a cikk szövege legyen teljesen középen és az oldalsáv mellette legyen jobbra tartva. Azaz mint ahogy van most is 🙂
    A másik, amiben reménykedem, hogy jobban optimalizálva lesz az oldal, mert jelenleg fél perc mire betölt teljesen a főoldal, 450MB memót eszik.
    Amúgy gratulálok, a képeken nagyon tetszetősnek néz ki, várom az éles indulást 🙂

  25. En szivesen olvasnam fektetett elrendezesben a cikkeket az app segitsegevel.

  26. Nos a félelmem majdnem alaptalannak bizonyult a betűtípussal kapcsolatban. Jól néz ki nálam is, nem hieroglifásodik. Viszont a hosszú ü és ö betők nem jelennek meg. (Win7, Opera 12.17). Chrome-ban jó.

  27. @rgbx: Háát megmondom őszintén nem teszteltük Operán a rendszert, de felvisszük javításra.

  28. – Hiányolom a sarokból a hsz-ket mutató kört, így elég nehéz észrevenni a hsz-ket, főleg, hogy beleolvad a betűszínbe. (azzal elég jól lehetett látni mennyi hsz van éppen).
    – Nincs számozva a hsz-k a cikkeknél.

  29. – Hsz-ket még mindig nem lehet módosítani. (Amíg nem érkezik a hsz-ünk után újabb hsz, addig jó lenne ha tudnánk módosítani azon)

  30. @farkas63: a hozzászólások elküldés utáni szerkesztését a blogmotor nem teszi lehetővé feliratkozói jogkörrel, így ez nem fog változni. a számozást meglátjuk.

  31. Nekem tetszik! Pár apróság zavar. A blog kenyérszövege sokkal nagyobb, mint a menüpontok, a blog headline pedig nagyobb, mint a szifon.com fejléc szöveg. Így olyan, mintha a felső kék rész csak egy reklám lenne.

    Plusz, az adott bejegyzés címe kicsit fura. Én, mint vendég, mint olvasó üdvözöljem az új designt? Nem úgy illik, hogy ti üdvözöltök minket olvasókat az új designnal? 🙂

  32. Tetszik a design nagyon 😀 a hsz számozás viszont tényleg jó ötlet lenne!
    Viszont a mobil felületen a bannereknél az a kis félkör eléggé elvan nyújtva és így nagyon furán néz ki, ezen lehetne még javítani de összességében nagyon jó 🙂 mobil appot csak a push miatt tartom meg, a webes design sokkal jobban bejön 😀

  33. jó!

    1. legyen “Tovább” gomb a cikkeknél (kevesebb legyen a főoldalon minden cikkből)
    2. képekhez lightbox

    de fasza így is!

  34. Sziasztok! 🙂 Nagyon tetszik az új kinézet, viszont lenne 1-2 tippem:

    – Az oldallapozók (← Régebbi cikkek | Újabb cikkek →) kaphatnának egy keretet, vagy valami háttérszínt. (http://i.imgur.com/ZuV3bbK.png valahogy így)

    – A menüpontoknál ugyanezt tudnám ajánlani. Illetve jó így, ahogy most van, de ha rávisszük a kurzort kaphatna egy kis keretet az aktuális menüpont. 🙂

    – És lehetne egy scroll to top gomb az oldal alján, mivel vannak elég hosszú cikkek így “elég sokáig tart” felgörgetni, ha pl. hirtelen keresni támad kedve a látogatónak. 😀

    Ennyi jutott hirtelen eszembe, remélem segítségetekre válik. 🙂

  35. @Józsi: A Lightbox-on már gondolkoztunk, más is kérte. 🙂 köszi!

    @Fehér Bor: HSZ számozáson is gondolkozunk, igazából ez szokás kérdése megnézed-e mennyi HSZ van ott. Az a baj kis körszám nem illik már ebbe a dizájnba.

  36. @admin: Hsz számozásnál elég lenne szerintem, ha kicsit sötétebb színnel írnátok, hogy “x hozzászólás”.

    Illetve nekem valahogy a betűtípus nem olvastatja magát.

  37. @admin: ŐŰőű megjavultak Operán is, köszönöm! 🙂

  38. Csak én nem találom az előző cikk / következő cikk gombokat?

  39. @crayo: jelenleg nincs, beraktuk frissítésbe, hamarosan lesz!

  40. Azt meg lehetne oldani, hogy a hozzászólást később módosítani is lehessen?

  41. @taky1974: tervezzük, alapesetben a wordpress nem igazán támogatja, de mivel többen kéritek belerakjuk.

  42. teccik, gratulálok!

  43. @Józsi:
    na, mindkét “kérésem” teljesítve… super!

    márcsak valami jó akció/játék kéne, amivel megünnepeljük az új oldalt… 😀

  44. Hát ezen sok mindent nem kellett rajzolni, de szép. Egy grafikus…

  45. “2007-ben indult útjára a blog, akkoriban hazánkban csupán 20-50 iPhone készülék lehetett.”

    Abból egy az enyém volt 🙂 Még most is itt figyel a polcomon.

  46. Szisztok nekem nagyon tetszik ez az új design csak szerintem azt kéne megoldani valahogy ,hogy hogy az app-en belül is lehesen regisztrálni. Én például lehet hogy hülye vagyok ,de én csomó ideig nem jöttem rá, hogy csak interneten keresztül lehet.

  47. Sokkal jobb lett az új design, mint volt. Gratulálok !
    A régi zsúfolt, kicsit kaotikus volt, ez sokkal letisztultabb lett.

  48. @almacsiga: Köszi, igyekszünk még javítgatni rajta 🙂

  49. Nagyon jó lett a mobil verzió! Le is töröltem az alkalmazást!


Add a Comment