fbpx Skip to content

Teendőink észben tartása és rendszerezése miatt, ha már okostelefonunk van, érdemes valamiféle alkalmazást használni, így biztosan nem felejtünk el semmit se (már, ha beírtuk az appba). Az App Store tele van ilyen appokkal, vannak köztük jók és rosszak, és persze vannak olyanok, amik egyszerűen kiemelkednek a mezőnyből, ilyen a Clear is, már csak azzal is, hogy bőven az iOS 7 és a flat design elterjedése előtt megmutatták, hogyan is néz ki egy gyönyörű, flat app.

clear2

A Clear máshogy közelíti meg a teendők kezelését, ugyanis nem időpontokhoz kell kötni a teendőket, hanem egyszerűen listákba, melyeken belül szabadon változtathatjuk a sorrendet, anélkül, hogy át kellene ütemeznünk mindent. Ez egy teljesen gesztus-vezérelt alkalmazás, nincsenek hagyományos értelemben vett gombok, mindent az ujju(ai)nk  segítségével tudunk elvégezni.

clear3 clear4

A teendőket listákba rendezhetjük, melyeken belül szabadon mozgathatjuk őket, de akár kettő közé egy két ujjas nagyítási gesztussal beszúrhatunk egy új teendőt is. A készeket jobbra húzással kipipálhatjuk, ami meg mégsem kell, azt balra húzással törölhetjük is. A kipipált teendők fehéren áthúzva a lista aljára kerülnek, ahonnét akár vissza is hozhatjuk őket, ha mégsem volt jogos a kipipálásuk. A teljesen kipipált listát egy felfelé húzással kiüríthetjük, ami után nagyon jó idézetek jelennek meg.

clear11

A Clearben végtelen mennyiségű lista és teendő hozható létre. A listák/teendők színe egy gradiens mentén változik, így könnyen felismerhetőek a listák, illetve könnyen láthatjuk, hogy nagyjából mennyi teendőnk van még. A színek változtathatóak, ugyanis rengeteg téma áll rendelkezésre és csomó rejtett is, amihez ezt-azt meg kell csinálnunk. A beállításokhoz csípő mozdulat segítségével jutunk el, de ugyanez a mozdulat kell a listából való kilépéshez is. A színtémák közül párat úgy tudunk megszerezni, ha vagy adott ideig, vagy adott időben használjuk az alkalmazást, vagy pedig a ritkábbakhoz egyéb alkalmazások megvétele szükséges (például Tweetbot, Analog Camera).

clear10

Én legtöbb esetben a különböző grafikai munkáimat írom fel a teendők listájára és ilyenkor nincs is szükségem arra, hogy egy adott időpontban szóljon az alkalmazás, hogy ezt meg ezt kell most megcsinálnom, hanem mikor végzek egy munkával, előveszem a Cleart, kipipálom az épp elvégzett munkát, és megnézem, mi vár még rám. Nagyon egyszerű:

A Realmac Software-nél elkövettek egy hibát ősszel, ugyanis kiadták a Clear új változatát Clear+ néven iPad támogatással (ezt hiányolták a legtöbben az appból) és kifejezetten iOS 7-re megírva. Ezzel egyidőben kivették az App Store-ból az eredeti Cleart, így vagy megelégedtél, hogy nincs tovább frissítés az alkalmazáshoz, vagy vehetted meg újra a Cleart, immáron Clear+ néven. Volt is felháborodás rendesen. A fejlesztők belátták hibájukat és frissítették a régi verziót is iOS 7-re és visszatették a Store-ba, viszont így két app volt a kínáltban, különböző áron és különböző támogatottsággal (a régi nem volt még mindig kompatibilis iPaddel) és ez a vásárlókat nagyon összezavarta. Mivel a Clear+ az újabb és kevesebb felhasználóval rendelkező változat, így a fejlesztők ennek a törlése mellett döntöttek, de úgy, hogy a régi változat is megkapta az új összes funkcióját. Ezután 24 órára ingyenessé teszik az eredeti változatot, hogy minden Clear+ felhasználó átválthasson ingyenesen arra, ami a Store-ban marad, és ne kelljen újra fizetnie egy appért, amiről azt hitte, hogy egyszer már megvette.

clear1

Ez a 24 óra most jött el, és az emailben azt írják, február 28-án újra visszaáll az ár 4,49 euróra. Szedjétek le még ma, mert gyönyörű és nagyon hasznos alkalmazás, és nem mellesleg hatalmasat lehet most spórolni így. Nekem teljesen megváltoztatta a hozzáállásom a teendők írásához.

[appstore id=”493136154″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. YES, MOST JÖTT RÓLa AZ EMAIL IS….

  2. Már le is szedtem, köszi! 🙂

  3. koszi szepen , lekapva

  4. Még a végén meg kell tanulnom angolul 🙂 reggol 6-ig ingyenes

  5. en most reggel szedtem le es meg ingyenes 🙂

  6. Hi
    Nekem megvan a régi Clear-
    Azt kérdezném hogy mi a különbség a Clear + között. Appstoreban fent van 4.49€
    Én se fizetnék szívesen kétszer értre.

  7. @Tartakover: Az utolsó előtti bekezdést olvasd el. Az újat megszüntetik, így neked, mint a régit használónak semmi dolgod nincsen. Ez első sorban a Clear+ vásárlóinak lett kitalálva, hogy ne érezzék magukat átverve. Ők beleugrottak az ígéretes újba, de mégis a régi nyert. Más kérdés, hogy így mi is, akik egyiket sem használtuk, megkapjuk ingyen. Ha nagyon akarták volna, küldhettek volna redeem kódot az újat használóknak, de ennél egy fokkal gálánsabb megoldást találtak.

  8. @szajlensz: redeem kódból az Apple közreműködése nélkül csak korlátozott számút tudnak küldeni, így egyszerűbb – és a felhasználók számára, na meg PR szempontból is előnyös. 😉

  9. Még mindig Free

  10. Köszi a választ szajlensz 🙂

  11. most szedtem le, eddig a pillanatig még tölthető. 02.28, 23:05

  12. Köszi, bár a peek sokkal áttekinthetőbb…

  13. A cikk címe helyesen: Csak ma ingyenes a Clear, az egyik legócskább To-Do alkalmazás.
    A megjelenés napján vettem meg anno de egy percet sem használtam annyira gagyi. Sőt azóta ezt a színes harmonika stílust millióan átvették és egy csomó klón született a store-ban.

  14. Miota leszedtem rendszeresen hasznalom. Arra a celra amire kitalaltak, tokeletes. Koszonom!


Add a Comment