fbpx Skip to content

Még a WWDC-n demonstrálta Eddy Cue az iPhone, vagyis pontosabban az iOS autós módját, az „iOS in the Car”-t. Ez a mód kifejezetten arra van optimalizálva, hogy vezetés közben könyebben használhassuk a készüléket, méghozzá úgy, hogy csatlakoztatjuk az autónk középső vezérlőkonzoljához. Az új autós üzemmódban például Siri segítségével vezérelhetjük a telefont, vagy akár nagyobb méretben olvashatjuk el üzeneteinket és a navigálási adatokat.

Úgy tűnik, hogy ez a funkció legkorábban az iOS 7.1-ben lehet hivatalosan elérhető, ám ennek ellenére az iOS 7 legelső bétáitól kezdve vannak a rendszerben utalások az iOS in the Car technológiára.

screen-shot-2014-01-21-at-1-49-51-pm

A napokban történt, hogy Steve Troughton-Smith fejlesztőnek sikerült az iOS szimulátorban aktiválnia ezt a funckiót. Nem kis meglepetésünkre, a kezelőfelület grafikája, kinézete sokban eltér attól, amit az Apple mutatott be a 2013-as WWDC-n. A fenti képen láthatjátok az Apple honlapján lévő ábrát, alább pedig egy screenshotot arról, hogy milyen is valójában (illetve a szimulátoron) az autós iOS:

screen-shot-2014-01-21-at-1-42-58-pm

Ahogy látjátok, a kijelző nagyon sokat változik majd, mintha egy teljesen új rendszerrel találkoznánk. Új, könnyebben megnyomható “gombok”, feltűnő, olvashatóbb írás jellemzi az új felületet.

screen-shot-2014-01-21-at-1-46-42-pm

Természetesen azt még nem tudjuk biztosan, hogy melyik UI-t fogja választani a kettő (esetleg több) közül az Apple. Lehetséges, hogy a WWDC-n bemutatott kezelőfelület létrehozása a cél, és a most felfedezett kinézet csak a fejlesztés egy köztes állomása.

Az iOS 7.1 megjelenéséről egyelőre nem tudunk többet, azonban nem rég adták ki a béta 4-et: Elérhető az iOS 7.1 beta 4

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Már csak az értelmes lokalizációt kéne elérni. Valószínűleg nem telik rá. Bár a google és huszad rangú ingyenes appek megoldották. Leginkább le vagyunk szarva itt a balkánon.

  2. @Tierzen: Totálisan igazat adok.. A goggle olyan szépen tud magyarul.. Szinte amit eddig próbáltam rámondani mindent pontosan leírt… Itt az a baj, h az Apple a Polulációt nézi.. És ezért van előbb lokalizáció románoknak, mint nekünk, mert ott több a lakosság! A kapitalista apple, hazug módon, nagyívben szarik az emberekre Ő csak azt nézi, h hol van több lóvé, melyik országból lesz nagyobb haszon.. Ott fog csak lokalizálni… Szégyen, h a siri nem tud magyarul.. Pedig több alternatíva is van rá, ami már tud MAGYAR beszédfelismerést.. Nem igaz, h nem tudnák portolni az Ios-be.. Kb 1 napi munka lenne nekik..

  3. Úgy csinálnak mintha nem dolgozna náluk jópár magyar, és azt sem tudnák mi az a hungary…
    Persze h kapitalisták… Ki nem az ?…
    A pénz a lényeg mindenhol…

  4. Es jon a hiba javítás is. Akinek kikapcsol magátol feher vagy fekete háttér es ujra indul!Ezt is javítják.


Add a Comment