fbpx Skip to content

Már írtunk az iPhone-nal szinkronizáló fogkeféről, most itt az a karkötő, ami jelzi neked, ha túl erős a napsütés, illetve az UV sugárzás. Egész nap monitorozza a bejövő fényeket és a napsütést, majd pedig jelez neked, ha úgy gondolja, szükség van a naptejre.

netatmo-june

Azt hiszem, ez elég nagy baromságnak hangzik, ahogy a fogkefe is. Az a helyzet, hogy nem tudtam elmenni mellette, mert érdekelt, mégis hogyan működik és milyen a Netatmo Smart karkötő:

Hát persze, hogy a nőknek van! Megvásárolható arany és ezüst változatban, tehát leginkább a gyengébbik nem tudja használni kiegészítőként, bár nem hiszem, hogy bármelyik nő több hónapig, vagy évig ugyan azzal a karkötővel kibírná, mégis mit venne hozzá fel? 🙂 Engem csak azzal tudnának meggyőzni, ha esetleg a hátamat is bekenné a karkötő, de nem hiszem, hogy ez valaha is bekövetkezik. Komolyra fordítva a szót a Netatmo nem csak ilyen (szerintem) hülyeségeket készít, hanem akár komoly meteorológiai állomást is, mely statisztikázza az egész lakásodat. Erről bővebben már írt Handrás, így érdemes elolvasni az ő bejegyzését.

Legyen saját meteorológusod – netatmo okos-kiegészítő

Ismét egy “okos kiegészítő” bemutató következik, tisztán látszik, hogy ez a jövő. Legutóbb lett egy okos mérlegem, most lett két darab okos alumínium hengerem, ezzel egy személyi meteorológusom is.

1_h-780x285

Ahogyan az a fenti képből is talán látszódik, ezek az alu hengerek tulajdonképpen okostelefonokkal, tabletekkel és számítógéppel összeköthető érzékelők. Nemcsak a hőmérsékletet mutatják, hanem a lakásunkon belüli CO2 szintet, zajszintet, páratartalmat, illetve a kinti hőmérsékletet, páratartalmat, levegő minőséget, és polleneket is számon tartja. Természetesen kapunk 7 napos időjárás előrejelzést, várható csapadékmennyiséget is, tiszta űrtechnológia.

Sokan most azt gondolják: minek ez, ott van az internet.

A kinti időjárásra ez igaz is, de a lakásunkba nem lát be a Yahoo weather. Ez a Netatmo cucc viszont mindent lát, ráadásul értesít is minket, ha valamilyen érték meghaladja a normális értékeket. Két ilyet emelnék ki.

Az egyik a lakás CO2 vagyis a szén-dioxid szintje. A normális érték 400 ppm körül van, ha ez a szám 1000 fölé kúszik, kapunk egy push értesítést a telefonunkra vagy mondjuk az iPadünkre, hogy ideje kiszellőztetni a lakást. Ahogyan én is, az emberek többsége szerintem hajlamos elfelejteni a szellőztetést, aztán csodálkozunk, hogy nem alszunk jól, meg fáj a fejünk. Nos, egy hetes használat után az a tapasztalatom, hogy ha kapok egy értesítést a telefonomra, hogy rossz minőségű a lakás levegője, akkor azonnal kinyitok egy ablakot. Jobban is alszom mostanában.

A másik hasznos mérés: a pollenek. A kinti mérőegység folyamatosan méri a kinti levegő pollenszintjét, allergiásoknak különösen hasznos lehet, ha ezt is figyeljük, és tavasszal vagy nyáron leginkább akkor szellőztetünk, amikor a pollentartalom alacsony.

Az olyan grafikon-mániásoknak, mint amilyen én is vagyok, valóságos “chartorgazmust” nyújt mind az iPhone-iPad app, de a webes felület is. Napi, heti, havi bontásban nézegethetjük a hőmérséklet, páratartalom, nyomás, CO2, és a zajszintek változásait. Csodálatos. Íme így néz ki a böngészőben a szerdai napom:

Screen-Shot-2013-11-07-at-10.44.13-780x697

iPaden pedig így:

IMG_0603-780x585

Természetesen az adatokat nem csak akkor látjuk, ha otthon vagyunk, hanem bárhonnan, mivel a beltéri egység Wi-Fi-n csatlakozik a netre, és fellövi az a mérési adatokat egy szerverre, erről a szerverről kéri le például az iPhone app az aktuális méréseket. Ennek megfelelően hazaszólhatunk, hogy ideje szellőztetni. Sőt. Még arra is van lehetőségünk, hogy bárkivel megosszuk az adatainkat. Pulai G is beszerzett már egyet ebből Netatmo állomásból, akár az ő lakásába is be tudok kukkantani, ahogy ő is meg tudja nézni az én adataimat.

Nekem kis lakásom van, ezért elegendő a csomagban található két darab mérőegység, de ha valaki nagy házban lakik, akkor vásárolhat további egységeket, mondjuk külön a hálószobába, a nappaliba és a gyerekszobába is egyet-egyet. Sajnos nem olcsó mulatság, az alapszett 54 900 forintba kerül, de szerintem az egészségünk simán megér ennyit. Ez egy hosszú-hosszú éveken keresztül használható termék, nem kell évente cserélgessük. Jó hír az Apple ökoszisztémán kívül élőknek, hogy Androiddal és Windows-os telefonokkal is együttműködik. Ide klikkelve meg lehet nézni bővebben a specifikációkat, és meg is lehet rendelni, van raktáron minden boltunkban. Jelenleg elfogyott, de mindenképp írunk róla, ha újra elérhető!

Itt van még egy gyári videó a Netatmótól, ha valaki vizuálisabb típus, akkor klikk a play gombra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment