fbpx Skip to content

Tegnap óta a fejlesztők letölthetik az iOS 7.1 rendszer első bétáját. A frissítés számtalan hibát javít és pár újdonságot is hoz. Persze nem fogunk hanyatt esni tőle, és a hivatalos megjelenéséről sincs hír egyelőre.

screen-shot-2013-11-18-at-7-43-18-pm

Tehát a 7.1-ben számos hibát javítottak, illetve gyorsabb lesz a készülék is: ez jó hír az iPhone 4 tulajdonosoknak. Az iPad felhasználók is fellélegezhetnek, mert az ötujjas alkalmazás-bezárásnál már nem akad meg a szoftver.

 

A 7.1-es rendszerben megváltoztathatjuk a billentyűzet kinézetét, például folyamatosan a sötét stílusúra – és ez ismét csak egy kisegítő lehetőség, tehát a bármiféle látási nehézséggel rendelkezőket segíti, nem pedig a rendszer designjának módosíthatósága miatt van:

darkkeyboard-640x326

darkkeyboard1

Még kontrasztosabbá tehetjük a dock-ot:

reducetransparency-640x559

Új HDR fotó mód az automatikus HDR fotózás. Valójában a manuális HDR fotó az újdonság, mivel a rendszer eddig is automatikusan készítette el a HDR képet nekünk. Most már mi magunk is kiválaszthatjuk, hogy a 3 elkészített (kissé alul-, megfelelően-, kissé túlexponált) fotóból melyiket szeretnénk használni, úgy, hogy “On” módban mindhárom képet lementi.

hdrauto2-640x360

Az iPhone 5s tulajdonosok most már a Burst módban elkészített fotókat is feltölthetnek a fotóstreambe:

burstphotos

Frissült a Yahoo és a Flickr logó is rendszerszinten:

Yahoo-logo-before-after

flickr

Ezek az újdonságok, szerintem nem estünk hanyatt, azonban ha a rendszer gyorsabb lesz, kevesebb hibával, akkor már megérte dolgozniuk rajta.

Olvasd el a hozzászólásokat is

64 Comments

  1. Azon a flickr logon biztos nem keveset dolgoztak 😀

  2. Ha tényleg nem fog akadni az iPad, már szeretni fogom 😀

  3. Nem igaz hogy nem képesek kijavítani a lock hang hibát, pedig már én is elküldtem a bugreportba, az emailes buggal együtt.
    Amúgy még a cover flowot is sajnálom, nem tudom hogy jutott eszükbe kiírtani azt a gyönyörű ős-ios elemet. Kicsit átestek a ló túloldalára, ami egy csöppöt is 0,1%-ban szkeumorf azt ki kell írtani…
    Remélem a billentyűzeten gyorsítanak egy kicsit, mert 5-ösön is egy lehetnyivel lasBb lett.

  4. 1 percig néztem a videót mire észrevettem hogy ugyanazt ismétli

  5. Nem tudom megnézni a videót, csak egy üres semmi van a helyén!

  6. Vagy mit

  7. iPhone 4S-en egyedul vagyok azzal az idegesito hibaval, hogy a multitasking majdhogynem sosem mukodik rendesen? A zene egy masik tevekenyseg utan nem folytatodik, sot az elozo folyamatban legeloszor jatszott szamot kezdi ujra… Aztan ket app valtasa kozben meg 30% esellyel tolti ujra az adott appot, addig 3 app kozotti ugrabugra kozben 100% esellyel. Magyaran lof*sz van itt nem multitasking.

  8. Várom már a 7.1-et mint anno a 3G-n a 4.0 után a 4.1-et 🙂

  9. azt is olvastam hogy gyorsabbak lettek az animációk amikor a home screenre térsz vissza… és ez látszik is a videón

  10. @medogazda2:
    A zenet en is eszre vettem. Nem onna folytatja, ahol abba hagyta utoljara. IOS7 ota van csak ez. Jo lenne egy javitas. :S

  11. legalább a régi billentyűzet vissza került… persze nem a dizájn miatt.. hahaha…

  12. @icsikos: A zene csak akkor van így, ha kilövődik a háttérből a zene app, tehát ha mondjuk megállítod a zenét, elindítasz valami nagyon memória igényes appot (vagy appokat) és utána akarod újra elindítani, akkor kezdi elölről, viszont ha csak átváltasz valami kis alkalmazásra, vagy pár órát nem hallgatod és utána folytatod, akkor nem kezdi elölről.

  13. Valakinek jelenleg működik az hogy látszanak az nc-ben a naptár egész napos eseményei? Ha igen akkor írja már le milyen beállításokkal mert én én bármivel próbálkozok nem tudom működésre bírni…

  14. @aggressor: ez nem a régi billentyűzet, hanem az a sötét árnyalatú, ami mondjuk egy App Store jelszóbeírásnál látszik.

  15. Akinek iPhone 4-e van azok most örvendezhetnek, mivel a youtubeon láttottak alapján, jóval gyorsabb lett az egész rendszer.

  16. Ha gyorsabb lesz a rendszer mar megérte ….

  17. iPad mini végre visszakapta a megérdemelt sebességét. Grat!

  18. Sziasztok, nekem olyan hibám van hogy néha elmegy a hang… pl: billentyűzet gomb lenyomás hangok, ha rádugom a töltőre nem ad hangot… de pl a csengőhangnál ilyen még sose volt. Ilyenkor megnyitom a zene lejátszót, elinditok egy zenét, stop… majd ha kiléptem ismét jó minden! Hibás a telom ? (iphone 5) vagy ez is ios probléma? másnál is van ilyen ??

  19. Sziasztok,
    Csak godoltam megosztom az elmenyemet:
    iPhone 4em van, eddig folyamatosan nyomonkovettem az iOS 7 verzioit, mindig frissitettem, de azt kell hogy mondjam, hogy ez a 7.1es beta 1 jobbnak igerkezik a 4esek eseteben mint barmelyik eddigi update teljesitmeny szinten, legalabbis esetemben eddig nagyon lassunak, akadozonak bizonyult mindegyik 7es verzio, de ez eddig hozza az ujabb keszulekeken atelheto teljesitmenyt. 🙂

  20. Még nem engedi nekem a letöltést!Azt írja ön a legujabb softverrel rendelkezik!:(

  21. @kick-ass: ez beta. azt kizárólag fizetős fejlesztők tudják hivatalosan letölteni az Apple fejlesztői központjából – de a készüléken vagy iTunes-ban frissítésként náluk sem jelenik meg! de ez eddig sem volt másképp.

  22. Sziasztok!

    Nem tudjátok miért van az, hogy a Facetime Video gond nélkül működik egy T-Mobilos-os iPhone 5 és egy független iPhone 5S között, de a Facetime Audio egyáltalán nem?

    Köszi!

  23. Egy olyan kerdesem volna, hogy ha iOS 7.0.4 futtatasa alatt bugis az iOS, akkor azt hogy tudom jelenteni? Vannak screenshotok is. iPhone 5S-em van. 5 eve iPhone user vagyok, es 7.0.4 frissitesig nem volt problemam. A telefon uj keszulekkent lett beallitva, nem toltottem vissza a regi beallitasokat, igy nem ez lesz a gond. A problema, hogy ha a keresot akarom hasznalni, akkor eljon az opcio legfelul, csak nem jon elo hozza a billentyuzet. Neha egyaltalan nem mutatja a billentyuzet helyet se, de neha legalabb a helyet kiszurkiti, de a gombok nem jelennek meg. Valaki talalkozott ilyen problemaval? Hol lehet bejelenteni? Mondom, van screenshot is… Koszi!

  24. Én majd akkor esett hanyatt ha vegre hasznalhato lesz iPhone 4-en…

  25. Azt csinálják már meg hogy ki tudjam nyomni végre a telefont. Majd a 7.9 nél esetleg eszükbe jut.

  26. @Lex01: Mit nem tudsz kinyomni rajta? 😀 A nagy piros “Elutasítás” gombra kell nyomni, ha nem akarod felvenni..

  27. Vagy a power gomb kétszeri megnyomása lehet az ördöglakat.

  28. @Jecy
    Ha levan zarva a kepernyo akkor nem jelenik meg a piros gomba csak a zold csuszka..:) de igen a lezaro gomb ketszeri megnyomasaval lehet elutasitani a hivast.

  29. 2G óta 🙂

  30. Hello,

    Esetleg másnak is csinál olyat a rendszer (7.1b) hogy a beállítások/hangok/jelzőhangoknál bármelyiket választom ki, ugyan azt a hangot kapom? (4S)

  31. Nekem iPhone 4 -en 7.01 – 7.03 -ig ilyen hibáim vannak hogy pl ha hívnak és lerakom vagy a másik rakja le az előzményeknél megjelenik egy nem fogadott hívás de az előzményekbe nincs benne csak a kis piros karikába az 1 es vagy a főképen a telefon ikonnál mutatja. A másik hiba a facebook messenger vagy viber de sms írásnál is ha gyorsan írok akkor valamikor a p betűre bökök akkor átvált számokra és visszaváltok betűre majd megint p és megint szám akkor javul meg ha elkezdek más betűket irkálni

  32. @WarezN:
    Sajnos igen! 🙁
    Nekem i4-en nem lehet új szöveghangot kiválasztani! Illetve lehet, de nem az szólal meg, hanem a régi, pedig látszólag egy másik van kiválasztva. iPad 4-en pedig jól működik. Azért ez eléggé gáz szerintem…
    Ma pl. a leveleknél eléggé összeakadt valami, és 1970.01.01. volt a küldési idő több levélnél is, igaz, se tárgy, se tartalaom, de még feladója sem volt! 🙂

  33. @WarezN

    Én is felraktam a 7.1-et nekem is fennáll ugyanez.
    De csak a szöveghang,hangposta,facebook,tweet,naptárjelzés,emlékeztetőjelzés pontoknál és azt vettem észre,ha a klasszikust álltom be az működik.
    Az új csengőhangokkal szarakodik.
    Jah és a “tenerparton” javítva lett “tengerparton”-ra!:)Hurrá…

  34. A paralax effektet is erősebbnek látom a homescreenen!

  35. Nekem még nem lehet frissíteni miért?

  36. Mert ez beta nem a publikus verzió.
    A fejlesztőknek szánt verzió egyelőre.

  37. Sziasztok, vettetek eszre vagy csak en nem lattam h ha a kepet amit megnyittok es megfogom ket ujjal lehet mozgatni fotgatni meg mindenfele dolgok eleg erdekes en meg nem lattam 🙂 es ti?

  38. Es a nem béta verzió mikor jön ki?

  39. En varom mindenesetre 😀

  40. @boardrider:
    Nem lehet tudni.2014 Jan.13-án lejár azt tudom.
    Youtubeon van fent videó,hogyan tudod feltenni developer account nélkül.
    Ha nem értesz hozzá,inkább hanyagold a témát!

  41. Nem értem hogy ha annyira jo akkor miért nem adják ki?

  42. @boardrider: mert ez egy beta, tehát egy tesztverzió, amit még nem kiadásra szántak. ez korábban is, minden egyes beta esetén így volt. először tesztverzió, majd azt követi később a nyilvános kiadás a nagyközönség számára.

  43. Ha visszaolvasod a kommenteket láthatod,hogy annyira még nem jó!
    A jelzéshangoknál vannak furcsa dolgok.:/

  44. @xnotimeforlovex:
    Ez a hiba pont a 7.0-tól fenn áll, így nem érdemes arra fogni… 😉
    Másra sokkal inkább! 🙂

  45. @WarezN: @xnotimeforlovex:
    Megfejtettem a rejtély! 🙂
    Ne csak a Beállítások/Hangok-nál állítsd át, hanem az Értesítések/Levelek (ha van, minden postafióknál külön is!!!) alatt is át kell állítani az kívánt hangra! Ugyanígy Értesítések/Üzenetek vagy /Naptár stb… Nálam már így jól működik. De, hogy ez miért pont ma ugrott be, hetekkel/hónapokkal később…!? 🙂

  46. Ez a "multitasking"-nak nevezett dolog engem is érdekelne..
    Hogy mitől lesz az, ha mindíg alapról indul az app, illetve, hogy így mi értelme van..?

  47. Fent van dev accont nélkül tök jó, gyorsabb

  48. Csak nálam tünt el a teljes képernyős fényképezés? Vagy másnál sem megy? A panoráma a lassítási videó illetve a videó felvételek okésak, de fényképezést már nem teljesképernyős.

  49. @Puhi:
    A fura az hogy nekem mind2 helyen uaz szerepel. Mailnál van nekem beállítva a “körök”, nekem nem oldódott meg..
    Mondjuk azt furcsállom hogy ami eddig ment jól most hogy tudott elbszódni..
    Ahelyett hogy ilyen dolgokat javítanának, beleraknak nekünk új yahoo logot és még ezt a featurek közé fel is sorolják. Yuhéé milyen jó nekünk :@

  50. Mondjuk nem tudom az mitől volt, a minap csináltam egy hard resetet (home gomb + power gomb ~10mpig nyomvatartása) mely után a kijelző képe körbe a szélén remegett. Amit csak a készülék ki/be kapcsolása oldott meg. Továbbá elég idegesítő pl ha átváltom a billentyűzetet sötétre, belépek pl az üzenetekhez ahol alapértelmezett fehér a bill, majd felhúzom hogy látható legyen a bill elég csúnya ahogy betölti az új designt..

  51. ??????

  52. Ez még csak béta verzió hapsikáim!

  53. Senki nem írta, hogy a végleges! Vagy nem a betáról szól az egész oldal? Okostojás

  54. @Puhi
    Mire gondolsz?
    A jelzőhangos problémára?
    Mert nálam eddig tökéletes volt,sőt most megnéztem és a párom telóján is tökéletes.
    Neki még 7.0.4 .van fent nekem már a 7.1.beta.

  55. Jadeye!köszi szépen a választ!még annyi hogy a power gomb helyet egy piros gomb jó lenne hivás érketésekor hogy ki tudjam nyomni!!!nagyon kellene!!kösz

  56. Az időjárás app másnak is belaggol ha multitaskból megnyitja?Nem is lagg inkább nagyon csúnyán beakad.:/
    i5 ios 7.1 beta

  57. Hapsika ne vedd magadra okos tojàs! Az elöttem hozzá szolónak szolt. Nem neked tapsifüles!

  58. Kikapcsoltam a helymeghatározásban az időjárás app-ot,így el kellett volna tünnie az értesítési központból,de még mindig ott van!
    Ez viszont jó!:)
    Remélem így is marad.

  59. Vaklárma.
    Reboot után eltünt!:/

  60. Trigmegistos! Oks Nyuszifül!

  61. Másnál is szaggat a 7.0.4 i5-ön? Észrevehetően akad pár funkció.Pl a facebook messenger alkalmazásnál amikor rákattintok egy beszélgetésre…Orvosolják a 7.1-be?

  62. Mi a véleményetek mikor jön a 7.1?

  63. @kick-ass: Kétszer megnyomod a hívás alatt a lock gombot és azzal elutasít. Első megnyomásra csak leveszi a csengőhangot de tovább cswörögsz, másodikra már el is utasítja a hívást.


Add a Comment