fbpx Skip to content

Az Apple az iOS 7 egyik bétájában kezdte komolyabban venni a háttér kérdését. Ők is szerették volna, hogy egységesen lássuk a hardvert és szoftvert, ehhez persze nem árt egy vagy több szép, odaillő háttér, ami majd az összes iOS 7 tulajdonosnak 1 vagy több napig lesz a háttere. Idővel nyilván ezeket megunjuk, tehát kereshetünk új háttereket, amik sajnos az iOS 7 rendszernél nem egyszerűek. Főleg nem egyszerű ez az iPhone 4-en, mivel ott minden plusz grafikai megjelenés is kikapcsolásra került, tehát egy hihetetlenül ronda rendszerrel találkozik az ember.

Ehhez először azt kell megértenünk, hogy mi az a Parallax effekt. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a készülék az egyes elemeket és a mögöttük lévő hátteret is külön-külön mozgatja, ezzel egyfajta térhatást keltve, hogy az előtérben lévő elem térben a háttér előtt-felett úszik. Ehhez az iOS 7 figyeli a készülék érzékelőit, és az iPhone döntésének megfelelően mozgatja ezeket az elemeket valós időben. Tehát ezért “kelnek életre” az ikonjaink.

A fenti videó is jól demonstrálja ezt a dolgot, mely – mint már említettem – sajnos iPhone 4-en nem elérhető érthető okok miatt. Egyébként ezt az effektet csökkenteni is lehet, ha az embert nagyon zavarja, és azt is mondják róla, hogy jobban meríti az akkumulátort is, hiszen a processzort meghajtja ez a valós idejű számítás. Ehhez nem kell mást tenni, mint belépni a Beállítások / Általános / Kisegítő lehetőségek részbe, ezután pedig megkeresni a “Mozgás csökkentése” menüpontot és azt bekapcsolni:

para

Térjünk is rá a lényegre, a hátterek készítésére. Erre természetesen több megoldás létezik. Egyrészt elérhető az App Store-ban megannyi alkalmazás, hogy iOS 7 háttereket készítsünk, ehhez pusztán az iOS 7 background szót kell beírnunk. A másik megoldás, hogy számítógépen készítünk magunknak parallax-effektet támogató hátteret.

Ehhez a következő pixelszámok szükségesek (hiszen a képnek nem csak oldalirányban, de felfelé és lefelé is ki kell tudni lógni!):

  • iPhone 5, 5s, 5c és iPod touch 5G: 1536 x 1040
  • iPad 2 és iPad mini: 1424 x 1424
  • iPad 3 és iPad 4: 2448 x 2448
  • iPhone 4S: 1360 x 1040

Minden háttérnek szélességben és magasságban is 200 pixellel kell nagyobbnak lennie, így lehet elérni a Parallax effektet. Például: nextweb.com

Blur

screen568x568-5 screen568x568-6

Én nem szoktam a laptopokon pixelekkel játszani, leginkább az iOS 7 rendszer beépített háttereit használom, azonban az ikonok mögé mindig szeretek valami elmosott hátteret rakni. Ebben segít nekem a végtelenül egyszerű Blur app, amit alig 0.99 dollárért vásárolhatunk meg az App Store-ból. Egyszerűen imádom, mert az ikonok mögé mindig valami olyan háttér kell, ami alig látszik, hogy az ikonok és a háttér ne keveredjen össze. A zárolt képernyőre pedig mindig egy szép hátteret szoktam keresni, így most a Blur egyetlen kattintással az ikonok mögé tudja “varázsolni” a szép hátterem, amit én laptopon sokkal több lépésből tennék meg:

4

[appstore id=”637855838″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. i4-en valóban hihetetlenül ronda és lassú az ios 7.. nem lett volna szabad már az i4-re engedni

  2. Haveromnak ios7 van az iphone 4 en ès beir valamit eltellik kb 4mp mire megjelenítèsre kerul…

    Szemèly szerint nekem elso dolgom volt a parallax effektet kikapcsolni…èrtelme nincs csak eszi az aksit…

  3. iPhone 4s-re nincs meg ez az Mavericks kép 1360 x 1040 felbontásban? Ha megvan át tudnád küldeni? Előre is köszi!

  4. Ez a mavericks alapban bent van ebben a blur appben?

  5. Szerintetek van esély rá, hogy a jövőben megjelenő frissítésekkel javítják a sebességbeli problémákat, mint annó az iPhone 3G és iOS 4 esetén?

    Jelen állapotban 2 készüléken próbáltam az iOS 7.0.2 -t:

    iPad mini: Bekapcsolt effektekkel szörnyen lassú, a háttér mozgatását ki kell kapcsolni, illetve a kontraszt növelését tehát az átlátszó blur effekteket is ki kell mert azzal akadozik a GUI. Pedig ezek alapból be vannak kapcsolva, de így nagyon csúnya a rendszer pont úgy mint az iPhone 4 esetén.
    De még így is akad és lassú a rendszer szinte mindenhol, a billentyűzet nem reagál, a Safari szörnyen lassú és megfagy vagy Crash-el, egy háttér beállítás röhejesen lassan történik, az Appok sokkal lassabban indulnak, tehát az egész rendszerre jellemző a lassúság és ezáltal a használhatatlanság.
    Arról nem is beszélve hogy rengeteg helyen lehet találkozni grafikai bugokkal.

    A másik készülék egy iPad 4, itt szintén kijönnek a hibák és lassúság, csak nyilván a hardware miatt nem olyan mértékben, de itt is érezhető

    Mondjuk eleve vegyes érzéseim vannak a rendszerrel kapcsolatban, de még a designt meg is szokná az ember, de a lassúság miatt nem jó használni a készülékeket.

    Szóval ötlet esetleg mivel lehetne gyorsítani rajta? Esetleg lehet számítani egy combos frissítésre?

  6. @skywalker: Ezen muszáj lesz változtatniuk, az összes készüléken jelen van a blur miatti fps drop.
    7.1-ben valószínűleg megoldják az optimalizálást, csak hát elég nagy fail, hogy prémium szegmensben ilyet megengedhet magának az Apple, pedig ha nagyon akarták volna megoldhatták volna. Sőt szerintem itt több major update is lesz, mint 6 esetén volt.
    iWork, iLife, Podcasts appok se frissültek még, vicc az egész.

  7. Nem csak FPS drop van, hanem az egész rendszerre jellemző hogy akad és lassú.
    Az összes béta eseten megvoltak ezek a hibák, semmit nem javítottak rajta. De most komolyan ki se próbálták a fejlesztők?

  8. Akkor én is teszek fel hamar egy kérdést. 🙂
    iOS 6-nal frankon be lehetett rakni a kepet hatternek, mozgatni, meretezni es nem lett gagyi a felbontasa, meg jo lett.
    Itt most iOS 7-nel, ugyan az a kep, se mozgani, se meretezni nem lehet, es tiszta gaz a felbontasa. Brutal nagy a kep es nem lehet kicsinyiteni se, csunya.
    Ennek mi lehet az oka, pedig ugyan az a kep ami a 6on is volt.
    Elore is kosz. 🙂

  9. @Org: Méretezni és mozgatni (legalábbis a saját tapasztalatom szerint) simán lehet, annyi korlátozással, hogy a kép kisebb nem lehet, mint a kijelző. Míg iOS 6-ban be lehetett olyat is állítani, hogy alul-felül fekete sáv volt, ezt az iOS 7 nem engedélyezi (egyébként szerintem van értelme ennek, így az ember véletlenül se állítja be rosszul a hátterét).

    Sokan beszámoltak arról, hogy az iOS 6-ból áthozot háttérkép kép fura, torz iOS 7 alatt. Erre az a megoldás, hogy a képet töltsd fel újra a telefonodra, állítsd be újra, és utána prímának kell lennie. 🙂

    BTW most fedeztem fel egy apróságot a háttérképek kapcsán az iOS 7-ben, eddig fel se tűnt. Az óra és a dátum színe attól függően fehér vagy fekete, hogy milyen képet raksz be mögé, az iOS felismeri a kép színösszeállítását, és automatikusan olyan lesz a betűszín, ami jobban olvasható. Még persze lehetne javítani az olvashatóságon (főleg az állapotsorén), de már ez is elég jópofa ficsőr.

  10. Az alsó ikon "tálca" színe is változik a home screen-en a háttérrel.

  11. iPhone 4-re lesz valami megoldás, hogy gyorsabb legyen a szöveg bevitel!
    Köszi a valaszt

  12. Van egy csomó hasonló ingyenes app mint ez a blur, meglepő módon ugyanezen a néven


Add a Comment