fbpx Skip to content

Bizonyára sokan ismerik azt a helyzetet, amikor estére közösen kellene kiválasztani egy filmet, de filmnézés helyett csak vita kerekedik. Hol a cselekménnyel van a baj, hol a főszerepet játszó színészt nem kedveli az egyik fél. Talán sikerült találni egy olyan színészt, akit mindkét fél szívesen lát a vásznon. Róla, Ryan Goslingról szól a Slide magazin hetedik számának címlapsztorija.

SLIDE07_ALL

Ha külsejével nem is, de szellemi képességeivel könnyedén veheti fel a versenyt, sőt, feltehetőleg túl is szárnyalja azt másik interjú alanyuk, Mérő László. Neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, és messze nem csak a pszichológus hallgatókról beszélünk. Ismeretterjesztő könyvei, mint az „Észjárások”, „Mindenki másképp egyforma” vagy „A pénz evolúciója” jól fogytak, arról nem is beszélve, hogy eredeti szakmája szerint matematikussal van dolgunk, így egy teljesen más szemszögből is látja a matematikához képest ugyancsak fiatal tudományágat.

IMG_0323

Nagyon úgy néz ki, hogy a pszichológiának a kelleténél is jóval nagyobb szerepe volt az utóbbi években az Egyesült Államokban a legnagyobb visszhangot kiváltó bírósági perben. Hogy a Zimmerman-per kapcsán mindenki, beleértve a médiát és a polgárjogi mozgalmakat is, a helyes következtetéseket vonja le, csak reménykedni tudunk.

Mivel az autószalon rovat kimondott népszerűségnek örvend, ezért most a bajor istálló egy-egy modellje kerül terítékre. Ugyan az egyik közülük nem „telivér”, de sikere néhány év alatt megközelítette az anyamárkáét, így méltán fogadhatjuk be a családba.

slide_tattoo_Ksz_01_cover_iPad

A SLiDE magazin app használóinak bizonyára feltűnt, hogy a szerkesztők megjelentették első különszámukat is. Ha itthon nem is annyira elfogadott, de a világon másutt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tetoválás, ott is, ahol nem voltak ősi, törzsi hagyományai. Aki tehát szívesen varratna magának egyet, nyugodtan tájékozódjon.

[appstore id=”593012189″]

Az ingyenes SLiDE Magazint mindegyik iOS, rengeteg Android eszközre, ezenfelül Kindle Fire-re, sőt PC-re is le lehet tölteni. Aki nem szívesen keresgél az adott online boltokban, az a SLiDE Magazin honlapjáról közvetlenül is elérheti a linkeket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  2. Tudja valaki hová tűnt a Slide Magazin? Mi lett vele, vége lett egyszercsak? Sehol nem láttam róla infót jó rég.


Add a Comment