fbpx Skip to content

Ahogy azt már megszokhattuk, ebben a hónapban is elérhetővé vált az új Slide magazin. Az alkalmazás nemrég frissült, több hibát is javítottak a fejlesztők, illetve a már említett ötödik számot is letölthetjük azonnal az Újságosba.

A fejlesztők továbbra is buzdítják az iOS tulajdonosokat, hogy segítsenek nekik, merre haladjanak tovább, mit javítsanak, vagy éppen mi legyen a következő számban. Ezt megtehetitek a Facebook oldalukon.

SLIDE 05 MINDENRE copy

Miről szól az ötödik szám?

A SLiDE Magazin ötödik számát is igyekeztünk a már ismert rovatokkal megtölteni, ugyanakkor a legújabb számban a megszokotthoz képest most egy további interjút is készítettünk, illetve a teljes tartalmat tekintve most talán egy kicsit férfiasabb lett. Ahogy második számunkban is egy hazai énekes szerepelt a címlapunkon, úgy most is egy honi előadóé az elsőbbség. Caramel és ByeAlex között persze túl sok közöst nem találunk, hacsak nem azt, hogy igazából egyikük sem tört arra, hogy megnyerje a karrierjüket elindító versenyt.

IMG_0052 copy

Szintén egy férfival, az olasz első osztályból, a Serie A-ból az erdélyi Kolozsvár csapatához szerződő Vass Ádámmal készítettünk interjút, akit tapasztalatairól kérdeztünk. Az olasz bajnokságban eltöltött öt éve alatt a középpályásként játszó Vass bizonyára találkozhatott az olasz múlttal és svájci jövővel rendelkező Officine Panerai óramárkával, amely gyors felemelkedését egy olasz felmenőkkel rendelkező színésznek, Sylvester Stallonénak köszönheti. Emellett pedig egy egészen különös üzleti felfogása ellenére is kimondottan sikeres, sőt, modelljeivel az elmúlt két évtized egyik leglátványosabb óraipari trendjét is megalapozta.

IMG_0057 copy

Filmsorozatot bemutató rovatunk ez alkalommal nem a jelenben vagy a közelmúltban zajló történetet dolgoz fel, hanem majd’ 100 évet röpít vissza a múltba, az 1920-as évek Amerikájába, a szesztilalom, és mesés meggazdagodások időszakába.

Ha nem feltétlenül törvénytelenségek elkövetésével, esetleg életek kioltásával szeretnénk meggazdagodni, ismerjük meg Nick, a görög életútját, vagy próbáljuk megérteni a Monty Hall paradoxont, hogy egy show-műsorban helyes döntést hozhassunk.

Szóval ismét egy remek magazint foghatunk a kezünkben, mindenképp töltsétek le a Slide magazin alkalmazásból:

[appstore id=”593012189″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment