fbpx Skip to content

Pár napja a macrumors-on jelent meg egy cikk, amelyben jól látszik egy iPhone 5S. Most már valakinek sikerült lefotóznia egy jó minőségű kamerával is az új eszközt (hihetetlen).

A képeken jól látszik, hogy külsőleg alig változik a készülék, megegyezik a mostani iPhone 5-tel. Egyedül az a feltűnő, hogy a kamerához úgynevezett duál vaku is tartozik, amivel még jobb képeket készíthetünk kevés fény mellett:

iphone_5S_camera_flash-800x380

Természetesen nem csak külsőleg, hanem belsőleg is kaptunk képeket, ami már a specifikációt is megmutatja nekünk. Megkértük Robit az iSzervizPontból, hogy nézze meg nekünk az alábbi képeket:

iphone_5S_5_side_by_side-800x830

Balra az iPhone 5S, jobbra pedig az iPhone 5

Az előlap alá tekintve megfigyelhető a nagyobb kapacitású akkumulátor, bár nem mondanám számottevőnek a különbséget az iPhone 5-éhez képest, mert ez konkrétan 120 mAh-s többletet jelent. A kisebb bővülés ellenére mégis jóval hosszabb üzemidő várható a megújuló architektúra miatt.

Rövid vizsgálódás után látható, hogy a processzoron nincs jelen a szériát jelölő A(x) felirat, csak a gyártási dátum látható a chipen, ez pedig 2012 októberére utal. Ami mindenképp gyanús, az az új modellszám, ami az A6 processzoros iPhone 5-nél APL0598, míg az új modellnél APL0698. A második számjegy növelése szériaváltásra utal, ezáltal teljesítmény-növekedésre számíthatunk, mint azt már megszokhattuk az előző modelleknél (3G > 3GS, 4 > 4S) is.

A képernyő és digitizer (érintőfelület) csatlakozóján szembetűnő még a különbség az elhelyezkedésüket illetően: az 5-nél mindkét csatoló felület keresztben helyezkedik el, az új modellnél a digitizeré hosszában foglal helyet, az LCD csatlakozója pedig máshová került.

iphone_5S_rear_text

A pletykák szerint az iPhone 5S gyártása már folyamatban van, és a kiszivárgott képek szerint semmi egetrengető újdonságra nem számíthatunk az új készüléktől. Megjelenése az eddigi években megszokottak alapján valamikor szeptemberben vagy októberben várható.

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. bírom hogy mindent több hetes késéssel raktok ki xD

  2. @imot886: a belső alkatrészekről nem több héttel ezelőtti a kép, illetve már többször leírtuk, hogy semmi értelmét nem látjuk a pletykák napi szintű közlésének, az a bulvár dolga, és mi nem vagyunk bulvár oldal. mi a tényeket preferáljuk, mégis néha muszáj összeszedni az ilyen pletykákat is egy cikkbe, mert mindig van, aki hiányolja őket.

    mitől lesz bárki előrébb azzal, hogy egy ismeretlen eredetű alkatrészre valaki azt mondja, hogy az egy új iPhone része, de igazából semmit nem lehet megtudni belőle? szerintünk semmivel.

  3. ez bizony nullácska. samsung meg a htc keresztben lenyeli szegény apple-t. kár érte, béke poraira.

  4. Meghalt Jobs, vele együtt az Apple is. 🙁

  5. @onderon: hja, pont úgy. Kissit unalmas ez a téma így két-három év után, miközben a nagyszerű versenytársak mintegy hatvan “iPhone-killer” telefont reklámoztak már. Oszt milyen nagyon halott az Apple, meg az iPhone. Óvoda.

  6. @farkas63: kicsit unalmas már ez a duma.. Jobs idejében ugyanígy megvolt az S-es széria.. sőt, ő kezdte el az egészet.

  7. @onderon: És mégis miért nyelik le keresztbe? Ők se csinálnak mást, mint hardveresen változtatnak/javítanak.
    Az okostelefon piac most ott tart, mint amikor az Apple bemutatta az iPhonet, egy helyben topog.

  8. Úgy látom külsőleg nincs számottevő különbség az 5-höz képest, tehát a kopás problémára nem regálnak a képet elnézve.Gondolom ennek üzleti okai vannak. Hihetetlen…

  9. Miért van az hogy mindig sírtok hogy az üveg karcolódik, a hátlap kopik, a képernyő törik, nekem meg a 4s telefonom ugy néz ki közel két év után, hogyha letörlöm az ujjlenyomatokat visszarakhatnám a dobozba. Ha ennyire sérülsz a kopásra barát akkor jobban vigyázz rá.

  10. @viktorio81: A kopás probléma nem a formatervezésből adódik, hanem a festési technológián. Ezt pedig képről nem fogod megállapítani, főleg egy prototípusról.

  11. @ef-dani: De sok okos ember van itt, ti mindig mindent megmondtok előre…s megfigyeltem mindig a prototipus s a béta verzió duma van. Aztán meg jön hogy a paraszt mondott igazat..

  12. Norrbi’
    Én nem a 4S ről beszéltem avval nekem sem volt semmi gondom, s nem a képernyő törik de nem is a hátlap kopik,baromságokat ne irj, én 5- ről beszéltem és az oldala kopik (fekete)hiába is vigyázol rá “tok stb,, bárhogyan.2 db feketém volt s kb 2 hét után kopott, az egyiket már úgy vettem ki a dobozból hogy sérült volt.Szerintem ezt nem kell megmagyarázni, és nem csak én vagyok így evvel a problémával..

  13. @viktorio81: Tévedsz. Az csak az első szériás i5-nél volt csak gond. Nekem februári a telefonom és egy kopás sincs rajta. Pedig csak egy mezei fólia van az LCD-n és egy mezei átlátszó tok van rajta. Én az ilyen ki-be húzogatós tokokat meg nem szeretem, mert ha abba egy kis porszem vagy kosz belekerül, akkor a telefon behelyezése és kiétele során az meg tudja karcolni.

    Nem vagyok egy almafan, de nekem a droid telók nem jönnek be a sok laggolás miatt és a folytonos memória gondok miatt. Volt WP8-as telóm is és az igen, az megfelelően összeszedett rendszer.

  14. @hazse: az a baj hogy én pont az ellentétjét tapasztaltam, én is leellenőriztem hogy hanyadik héten lett festve. És mint ahogyan írtam 2 db volt, az egyik okt a másik pedig febr tehát nem csak az első széria kopott.Jelenleg fehér van s avval nincs ilyen gondom.Amúgy nem csak a ki-be húzogatós tokoktól hanem lehet bármilyen tok.Közé kerül a por stb és karcolodik.

  15. “Nem vagyok egy almafan, de nekem a droid telók nem jönnek be a sok laggolás miatt és a folytonos memória gondok miatt. ” mert az iphone nem laggol ugye? 😀 Ha 60 ezres droid telefont veszel akkor ne csodáld ha nem hasít… S3 am volt 1 èvig nem laggolt eegyszer sem ,nem volt memoria gond… De a cikkhez visszatèrve … Remèlem valami újat mutat be az apple… Nem csak a tipikus gyorsabb proci jobb kamera , etc…

  16. @viktorio81: a fekete iPhone 5 nincs festve. a tiszta alumínium felület van eloxálva, tehát felületkezeléssel van megszínezve feketére, így maga az anyag színeződött el, és nem külön festékrétegről van szó. a festékréteg sokkal jobban sérül, mint ha az anyag egy rétege maga a szín.

    amikor “kopik”, vagyis leginkább odaütöd valamihez, vagy felkarcolod, akkor nem a festék kopik le róla, hanem az eloxált felület sérül, és előbukkan az alumínium eredeti, szürkésen csillogó színe. és mivel az alumínium egy alapvetően könnyű és puha fém, így sokkal könnyebben sérül, mint mondjuk az acél. a fehér készüléken azért nem tűnnek fel a sérülések, mert ott eleve közelebb áll a készülék színe az alumínium eredeti színéhez.

  17. viktorio81: még egyszer kérlek ne írd le azt hogy evvel/avval mert felrúglak mint a bolondgombát

  18. Cortx ”
    Esetleg anyucidat gyökér

  19. @Jadeye:
    Hogy itt mindig mindenki olyan sokat tud.!!! kedves Jadaye is mindig teljesen kielégítő választ ad ha kérdez valaki ugye? Ha valaki megírja a véleményét akkor miért kell örökké kötekedni okoskodni. Jadaye én is ugyan ezt irtam le csak én festést írtam te pedig eloxált felületről. Nem mindeg mi a f.. nevezzem érted a lényeget gondolom. Hagyjuk már a süket dumát. Bla bla bla
    Abszolút nem ütöttem oda és nem karcoltam fel semmivel, mégis látható a fémes felület.
    Most 3 honapja fehér van mégsincs sérülve egyáltalán sehol mintha új lenne..semmiféle tokot mem használok. Akkor most mi is van??? De mindegy is csak a véleményem akartam leirni,mert szerintem az mindenkinek lehet, vagy nem? de itt nagyon sok okos ember van…

  20. @viktorio81: nem értem, miért kell azonnal személyes támadásnak venni valamit… -.-‘ az eloxálás nem festés, ez tény. viszont ha kopik a készüléked, akkor egyszerűen cseréltesd ki, ameddig garanciális.

  21. @Jadeye: az eloxálás nem festés, ez tény. Hihetetlen
    A lényeg ugyan az ,de tényleg mindegy hogy eloxálás avagy festés vagy lekváros dandarandának hívjuk… Nem ez volt a lényeg számomra. Te biztos jobban tudod A lényeg hogy kopik , ezen volt a hangsúly…

  22. @viktorio81: “ha kopik a készüléked, akkor egyszerűen cseréltesd ki, ameddig garanciális.”

  23. Én nem azt mondtam hogy a 4s karcolódik meg törik fater, hanem hogy mindenki (tényleg nem csak te) sír hogy az 5 meg a 4 meg a 3 meg a katyufusza is mennyire kopik törik sérül ba.szik minden baj van vele, nekem meg a 4sem makulátlan. De a 3Gm is az volt.
    Tmobileban dolgozom látok nagyon sok iphonet és jellemzően nem vigyáznak rá. Nincs itt akkora baj az anyaggal

  24. Evvel avval . Istenem. Nem tudom sírjak vagy nevessek. És neked volt/van 3db i5 telefonod.
    Megérett a világ a pusztulásra. Respect Cortx!
    😀

  25. Abrakadabra’
    Mit vagytok kiakadva ezen annyira???
    Inkább sírj hogy a világra jöttél..
    Ohh Istenem Respect Cortx !!!
    Miért nem találkoztok egymással ???

  26. @viktorio81: Én csak végig olvastam a hozzászólásokat, és meg kell mondjam, hogy te bizony egyedül vagy itt.
    Ha ennyire kötekedni van kedved akkor menj a Blahára.
    Ha pedig az a problémád, hogy egy relatíve drága telefon karcolódik a zsebedben, amiből mellesleg a 2-at fogyasztod(és ebben semmi irigykedés nincs), akkor nem kell megvenni, pláne nem kell itt “megvédeni” magad, hogy te bizony csak a véleményedet akarod elmondani és menjen mindenki a picsába aki különbséget tesz az eloxálás és a festés között.
    Az egyetlen ember, aki itt kötekedik az te vagy. Ha javasolhatok valamit, akkor csak annyit mondanék, hogy próbálj meg kicsit objektívebben hozzáálni a dolgokhoz.

    A többieknek, akik hurrogtak az “evvel” meg “avval” miatt, csak annyit mondanék, hogy mielőtt beszóltok, mindenféle tudás nélkül a másiknak, kellene egy kis magyar nyelvtant tanulni, vagy legalább a fáradtságot venni, hogy a szaros gugliba beírjátok ezeket a szavakat… (Megelőzném a pár ember lustaságát, mmielőtt még nekem feszülne, hogy én vagyok a hülye;

    “Az az, ez mutató névmás z-je teljesen hasonul a mássalhangzóval kezdődő határozórag első hangjához. Ezt a módosulást betűkettőzéssel jelöljük: abba, ebbe, ahhoz, ehhez, akképp, ekképp, arra, erre, akkor, ekkor stb. – Hasonlóképpen: amannak, mindettől, ugyanahhoz stb.
    Az avval és azzal, az evvel és ezzel alakváltozatok egyaránt helyesek. Ám csak: azzá, ezzé.
    A mutató névmás a, e alakjából és valamelyik névutó kapcsolatából keletkezett összetételeket az elő- és utótag határán egy mássalhangzóval írjuk: afelé, afölött, amiatt, emellett, eszerint, evégett stb. [Vö. 130. c)]”

    Remélem, hogy mindenkiben kiváltottam valamilyen érzelmet és elkezdtek végre kicsit gondolkodni, mielőtt valamit kimondtok, vagy leírtok, bár sajnos vannak menthetetlen emberek, akiket egyszerűen csak le kell szarni… Na jó éjt mindenkinek.


Add a Comment