Icebreaker: A Viking Voyage – egy remek játék a Rovio Stars támogatásval

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Rovio egy óriási névvé nőtte ki magát a játékfejlesztés piacán, így már megteheti, hogy kisebb tehetséges fejlesztőket/csapatokat felkarol, ahogy az első Angry Birds játéknál őket a Clickgamer karolta fel és lett a játék kiadója és befeketetője. A Rovio Stars égisze alatt fognak ezek az új fejlesztések készülni, és ennek az első játéka a Nitrome Ltd. Icebraker: A Viking Voyage című jópofa alkotása.

icebreaker5

Egy igazán szórakoztató ügyességi játékról van szó, melyben a nagy bajszos, nagy kalapácsos viking hősünknek kell segítenünk megmenteni elveszett társait. A játék lényege, hogy a pályán elszórtan, akár jégbe fagyott vikingeket valamilyen úton-módon a hajóra juttassuk, anélkül, hogy a vízbe esnének vagy bármi más olyan akadályba ütközzenek, ami a vesztüket okozná. Legtöbb esetben a jéghegyeket/tömböket megfelelő szögben való elvágással tudjuk egymáson csúsztatni egészen a hajóig (pályánként maximum 50 vágás áll rendelkezésre), ahol a maradék jeget kalapáccsal szétütve ténylegesen megmentjük társainkat.

icebreaker2

Elsőre könnyűnek tűnhet ez a jég darabolás, pedig ha profi módon, minél kevesebb vágással akarjuk teljesíteni a pályát, úgy, hogy minden extrát is begyűjtünk, akkor igencsak ügyesnek kell lenni. Extraként aranypénzek vannak elszórva a pályákon, illetve kincsesládák, amik 3 érmét rejtenek. Alapból nem kell egy érmét se felvenni, hogy teljesítsük a pályát, csak a vikingeket kell megmenteni, de a pénzen lehet később extra pályákhoz jutni, így érdemes azokat is gyűjteni. Egy bizonyos pálya után a régebbieket is akár újrajátszva megadott számú vágás esetén az úgy nevezett ‘Par System’-be gyűjthetünk pontokat, amik után extra pályákat kaphatunk.

icebreaker3

Jégen kívül vannak egyéb tereptárgyak is melyek vagy a segítségünkre vannak, vagy éppen ellenkezőleg gátolnak: pallók, láncok, kötelek, varjak, ragadós nyálka, stb. Jelenleg 3 fejezet játszható, és rengeteg pályát tartalmaznak és mindezt igen jópofa módon ábrázolja: egy térképen halad a kis viking hajónk és akár vissza is hajózik, ha régebbi pályát játszunk újra. Kereszteződésben (vicces tengeren kereszteződést említeni :D) pedig választhatunk, merre haladjunk tovább, nem kötelező egy úton haladni, bár a történet vége miatt előbb vagy utóbb érdemes a főáramlattal haladni.

icebreaker4

Természetesen ez a játék sem úszhatta meg az In-App Purchase dolgot, de szerencsére ez csak a különböző Power-Up-ok vásárlására korlátozódik. Ezzel a Power-Upokkal lehetőségünk van a vikingjeinket lebegtetni és ezzel a módszerrel könnyen összegyűjteni az extrákat a pályákon, és a kis bajszos kollégát a hajóba juttatni, vagy akár a mágneses sisakkal a ládákat és érméket a vikingjeink fejéhez vonzani és ott tartani, vagy akár a gravitációt is meg tudjuk változtatni velük. Szerintem ezek nélkül is lehet boldogulni és nem érnek annyit, mint amennyit kérnek értük.

A játék grafikája tetszetős, mivel manapság a retina kijezős eszközök korában olyat már nem is látunk, hogy pixel, de az Icebreaker fejlesztői szándékosan pixelesre alkották a játékot, ezzel is még egyedibbé téve azt. Nagyon addiktív és szórakoztató játék, mely mindenképp megéri az árát, és a Rovio Stars garancia arra, hogy jönni fognak további pályák is hamarosan. Futtatásához minimum iOS 4.3-ra van szükség.

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Icebreaker: A Viking Voyage (Universal)
  • Icebreaker: A Viking Voyage (Universal)
  • Méret: 58.54 MB | Verzió: 1.3.1
  • Ár: 2490 HUF | Értékelés:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!