Így néz ki működés közben az iTunes Radio (videó)

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kipróbáltuk a napokban az iTunes Radio-t, mely épp úgy működik, ahogy azt az Apple elképzelte. Létrehozunk egy virtuális rádiót, aminek megadjuk, hogy milyen stílusú zenéket játsszon nekünk, és egymás után jönnek a passzoló zenék.

fotó 1 fotó 3

Ezután ezt a rádiót tökéletesíthetjük úgy, hogy a szám lejátszása közben megjelöljük, hogy tetszett-e nekünk az adott zene, vagy hogy éppen nem kérünk több hasonlót. Az egész ingyenes, viszont a dalok között előfordulhatnak reklámok. Ezek a pár másodperces bejátszások, ahogy a jobb alsó képen látható, jelenlen dalokat reklámoznak (vagy magát az iTunes Radio szolgáltatást). Ha azonban van iTunes Match előfizetésünk, akkor reklámmentesen hallgathatjuk a zenéket.

fotó-1 fotó 5

Természetesen nem csak egy, hanem több rádiónk is lehet, így megismerve még több előadót, meghallgatva olyan zeneszámokat is, amiket magunktól valószínűleg sosem keresnénk. Összességében az iTunes Radio nagyon jó azoknak, akik szeretnék bővíteni a zenekönyvtárukat.

Íme egy videó is a működéséről:

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!