fbpx Skip to content

Az utóbbi időben sorra jönnek azok a pletykák, hogy lesz színes iPhone, lesz olcsó, műanyag készülék, lesz ilyen-olyan iPhone alternatíva a meglévők mellé. Nos, én ezeket sem cáfolni, sem megerősíteni nem szeretném, inkább azt szeretném eldönteni, hogy szükségem van-e másmilyen készülékre, adott esetben színes iPhone-ra.

 Szerintem közel sem véletlen, hogy az Apple fekete és fehér készüléket készít, és nem más színeket, beleértve az “égkék” “orgonalila” “mentazöld” és így tovább… 🙂 Szóval számomra tökéletesen megfelel az egyszerű fekete és adott esetben fehér. Bár szerintem a mostani fehér picit túl csajos lett, így maradtam idén a feketénél, azonban az iPhone 4-nél és 3GS-emnél is használtam fehér készüléket. Úgy gondolom, ha az Apple színezni akarná az iPhone-okat, már rég megtette volna, ahogy az iPod-oknál. Azok egyébként kifejezetten jól néznek ki színesen, de egy iPhone-nál ezt nem tudom elképzelni. Ettől függetlenül bármikor beöltöztethetjük a telefonunkat, mert manapság már annyi tokot vásárolhatunk hozzá, amit nem szégyellünk. Egyébként emlékeztek, hogy az iPhone 4-nél milyen nehezen jöttek a fehér készüléket, mennyi probléma volt vele az Apple-nek? Nem hiszem, hogy be merné vállalni ugyanezt több színnel is.

low-cost-iphone-concept-04

Lehet erről pletykálni, de egyáltalán nem valószínű, hogy valaha is lesz színes iPhone, inkább használj akkor színes tokot hozzá, úgyis az emberek 80%-a abban hordja.

A másik dolog pedig ez az olcsó műanyag iPhone. Na ez is egy vicc, nem is értem miért írnak erről a külföldi portálok. Olcsó iPhone-ra ott vannak a régebbi készülékek, műanyag iPhone pedig már volt az iPhone 3G és 3GS. Biztos, hogy nem lesz ilyesmi, az Apple nem ad el neked olcsó, “gagyi” készüléket.

iphone-5-vs-galaxy-s4-3

Ugyan nem ide tartozik, de múlthéten megnéztem a Galaxy S4-et. Megmondom őszintén tetszett, de nem váltanék. A kijelzője nagyon szép, de HATALMAS, és mivel nekem nincsenek lapátkezeim, így alig vagy egyáltalán nem érem át, attól függően hogy fogom. Nem szeretnék nagyobb iPhone-t, én biztos nem váltanék, de abban sok oldalnak igaza van, hogy az Apple ebből is fog valamikor készíteni egy nagyobb változatot mert a trend ezt kívánja. A Galaxy S4 szoftvere tetszett, mókásak a beépített dolgok, tetszik, hogy testre szabható benne a fotózás, és egyéb része is (bár az kissé kellemetlen, hogy a 16GB tárhelyből csak maga az OS közel a felét elfoglalja). Szerintem igazán elindulhatna erre az Apple, de nem fog. Úgy néz ki, mintha váltanék, de még sem. Nekem tetszik az iCloud, tetszik a Mac OS X, tetszik az iOS, meg vagyok elégedve vele, nem fogok váltani, de aki felső kategóriás telefont szeretne vásárolni és nem Apple függő, az bizony a Samsung Galaxy S4-et fogja választani, ebben biztos vagyok. Az Apple-nek az iOS7-nél lépnie kell, mert ebben már lekörözték.

Aki kíváncsi egy komoly tesztre, egy ismerős már tesztelte a Galaxy S4-et ajánlom elolvasását: Samsung Galaxy S4 teszt – A mindentudó

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. csak nekem tűnik úgy, hogy a 4S pont úgy néz ki, mint a régi iPhone koncepciók, videókból és képekből? ha jól emlékszem talán az i4 bemutatása előtt terjengtek ilyesmi képek a neten. Samsungék meg figyeltek az igényekre 🙂

  2. “…de aki felső kategóriás telefont szeretne vásárolni és nem Apple függő, az bizony a Samsung Galaxy S4-et fogja választani, ebben biztos vagyok.”

    Hát akkor az bizony jobban teszi, ha megnézi a HTC ONE-t is. Én azzal szemezek nagyon. Ott legalább van minőség.

  3. Egy műanyag nem feltétlen gagyi. Nemértem mit vagytok úgy oda. Szerintem még jól is nézki ez a koncepció, de ezekszerint a 3G és 3GS gagyi termék volt? Akkor senki nem mondta, hogy fú de gagyi és hogy az Apple hogy adhat el ilyet…

  4. @asdabasd:
    Te valamit nagyon félreolvastál. Én írtam, hogy a műanyag gagyi? Igazad van abban, hogy 3 évvel ezelőtt tényleg tetszetős volt a műanyag. És most is az. De a HTC az aluból és nagyon egyben van. Számomra sugározza az egész telefon a minőséget. Kinézetre véleményem szerint alázza az S4-et. És a beltartalom (ha nem vesszük a Samsungos csiribiri parasztvakítós szoftvereket, melyeket egy hónap után kikapcsol az ember mert nem úgy működnek ahogyan kell), akkor is jobb a HTC.

  5. Az Apple nyílván nem fog olcsó iPhone-t kiadni. Meg szerintem színeset se. Nagy hülyeség mind a kettő! Nem lenne méltó dolog ilyen az Apple-től…

  6. @taky1974: Bocsi, lehet félreérthető volt de nem neked címeztem hanem a cikknek, illetve az írójának. 🙂

  7. @asdabasd: a cikkben nem szerepel olyan, hogy a műanyag gagyi. az szerepel, hogy olcsó műanyag. az olcsó műanyag meg az esetek túlnyomó részében bőven nem jelent minőséget. persze ez azt sem jelenti, hogy valami műanyag rögtön jobb lesz, csak mert drágább, de egy rendes kompozit előállítása nem filléres dolog.

  8. Én is folyton ezt mondom h akinek színes telefon kell, vegyen tokot.
    Am a 3gs azert csereltem le annak idejen mert szar muanyag volt es most sem kellene.

  9. @taky1974: pont az a baja HTC One-al és az iPhone-al, hogy nagyon egyben van. Se memóriát, se akksit nem lehet emiatt cserélni. Nekem pedig ezek fontosabbak, mint a fém borítás. Megjegyzem, az S3 műanyag borítása nekem sosem tűnt gagyinak, nagyon szép és elegáns, és jó a fogása…

  10. Ha pedig tokban tartjátok a telefont, nem mindegy, hogy milyen anyagból van? 🙂

  11. múltkor találkoztam egy mustár színű, fehér home gombos 4S-sel. A tulaj azt mondta hogy apple cserélte rajta az üveget horribilis áron, de neki megérte hogy ne veszítsen garanciát. Nem tudom ebben mennyire van ráció, én el tudom képzelni hogy borsos áron megcsinálnak bármit, így megy a Nike ID is

  12. @taylortish: az Apple biztos nem cserélhette neki, mert nem gyártatnak színes üveget, azt csak az alternatív beszállítóktól lehet beszerezni, úgy meg garanciavesztős.


Add a Comment