Miért áll fejjel lefelé a kép az egyes appokban?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jailbreakelt készülékek tulajdonosaitól kaptunk több levelet is a tegnapi nappal kezdődően, amiben azt írják le, hogy szinte bármely elindított app fejjel lefelé indul, és nem fordítható normális állásba. Szerencsére van megoldás.

charlie-your-iphone-is-upside-down

Friss restore után jailbreakelt tesztkészülékeinken sem tegnap, sem azóta nem jelentkezett a probléma, így annak oka lehet például egy vicceskedő ismerős, aki hozzányúlt a készülékhez. Más esetekben nem megfelelő cydiás repókról telepített csomagok és azok frissítése állhat a háttérben. Mindenesetre az érintett készülékeken így fest a dolog:

Szerencsére a megoldás is viszonylag egyszerű.

Először is ellenőrizzük, milyen csomagok vannak telepítve a készülékünkre. Nyilván ez egy fejjel lefelé fordult kép esetén nehézkes lesz. Így először tegyük le a készüléket egy vízszintes felületre, például az asztalra, ahol nem fog elfordulgatni, majd fordítsuk a megfelelő irányba.

Nyissuk meg a Cydiát, és a Manage (Kezelés) fülön a Packages (Csomagok) opció alatt nézzük meg, telepítve van-e az UpsideDown nevű tweak:

Ha a telepített csomagok közt megtaláltuk az UpsideDown tweaket, úgy azt távolítsuk el. A csomag eltávolítása után gond nélkül vissza kell álljon a normális működés.

Ha nincs fent ilyen csomag, akkor is egy átverés áldozataivá váltunk, de ez utóbbi esetben egy általunk hozzáadott repó és az onnan származó egyik csomag a ludas. Köszönjük mindenkinek, aki értesített minket erről, és leírta, hogy milyen csomagokat és milyen repókról telepített, így meg tudtuk vizsgálni az érintett repó csomagjait és azok tartalmát.

Ebben az esetben a felhasználóknál az elmúlt 1-2 nap során frissült egyik kiegészítés volt a bűnös, egy ikonfix csomag, aminek a legújabb, 1.9-16-os frissítése már épp a korábbi “móka” eltávolításán ügyködik:

echo ' '
echo 'Mappák létrehozása...'
echo 'Kész.'
echo ' '
echo 'Biztonsági mentés készítése...'
cd /Library/MobileSubstrate/DynamicLibraries/
echo 'Kész.'
echo ' '
echo 'Magyarítás telepítése...'
rm ._UpsideDown.plist
rm UpsideDown.plist
rm UpsideDown.dylib
rm ._UpsideDown.plist_
rm UpsideDown.plist_
rm UpsideDown.dylib_
rm -Rf /var/mobile/tempi/
rm -Rf /var/mobile/ikonfixek/UD
echo 'Kész.'
echo ' '
echo ' '

A fenti kód az érintett mókás csomag legújabb frissítésének a postinst-je. Ez alapján egyértelműen kiderül, hogy a korábbi frissítés valójában a már említett UpsideDown tweak fájljait tette titokban a készülékre a /Library/MobileSubstrate/DynamicLibraries/ mappa alá, majd most azokat távolítja el “Magyarítás telepítése…” címszóval. Egyúttal látható az is, hogy attól, hogy egy adott üzenetet ír ki a csomag telepítése közben a Cydia (echo parancs), maga a csomag még bőven csinálhat bármit a felhasználó tudta nélkül.

Miután megvan a korábban frissült csomag alapján, hogy melyik repóról is van szó, javasolt törölni az összes többi, onnan származó egyéb csomagot, majd legvégül az érintett repót is a listából.

Mindig figyeljünk oda, hogy milyen repókat adunk hozzá a Cydiában, és milyen csomagokat telepítünk, mert láthatóan egyes csomagok készítői könnyen átverhetnek minket. Emellett mindig legyen biztonsági mentés az adatainkról is, sosem lehet tudni alapon.

A Szifon.com csapata elítéli és etikátlannak tartja a felhasználók átverését, akár április elseje van, akár nem.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ebbe én is beleszaladtam és úgy is el lehet távolítani mivel titokban telepult ezért meg sem jelenik a telepített tweak-ek között hogy feltesszük a tweak.et és utána töröljük és kényelmesen működik. Egyébként ha épp gép közelben lettem volna akkor biztos nyomok egy restoret és onnan bukik a JB amit pont az ilyenek miatt hagytam el a 3GS telefonom óta viszont a Vabe nevü kolléga rakta fel a repojába és ha frissítettél akkor töltötte le, mondjuk ha a közelembe lett volna biztos beverek neki egyet mert szerintem sokan buktak ez miatt tegnap.

  2. Simán telepítsétek az “UpsideDown” csomagot majd töröljétek, felülírja a lappangó áprilisi tréfát, majd a törlés kitörli. Cheers

  3. Én csak azt nem értem, hogy ha valakinek fejjel lefelé van a kép, akkor nem az az első logikus lépése, hogy megfordítja a telefont? 😀

  4. @szorian: több levelet kaptunk ezzel kapcsolatban is, hogy sokan bukták most a jailbreaket, mert addig vacakoltak a hiba megoldásával, míg összeomlott a készülék, és már csak a 6.1.3-at tudták feltenni.

    @fleshman: felesleges. ha frissíted az említett mókacsomagot, a legújabb verziója már amúgy is törli.

    @Jecy: de, az a logikus lépése. csakhogy a kép ugyanúgy átfordul. nézd meg a videókat.

  5. @Jadeye: Rotation lock, safemode és a legkézenfekvőbb hogy vízszintesbe helyezzük ahogy írtátok is.

    Aki ilyen balfasz hogy ezekkel nincs tisztába az ne törje fel a készüléket.

  6. @fleshman: sajnos ez most csak félig igaz, mert itt egy source üzemeltetője okozta az egészet “mókából”, így maga a helyzet sem adódott volna eleve, ha nem áll neki mókázni, vagy a meglepett felhasználókat tájékoztatja arról, hogy mit tehetnek. ellenben így most sajnos jó példája annak, miért kell egyre jobban odafigyelni arra, hogy honnan és miket telepítünk.

  7. @Jadeye:
    A jailbreak ezzel jár, aki ezzel nincs tisztába az ne éljen vele.
    Sajnos a “tájékozatlan felhasználók” gombamód elszaporodtak amióta 1 gombos jailbreakek idejét éljük.

  8. @fleshman: de bameg én tisztában vagyok vele hogy Rotation lock, safemode de ez nem oldja meg a problémát és nem azért JB-tem, hogy ingyen tegyek fel appot hanem hogy 1 egy tweak-et rakjak a készülékre de ez akkor is egy paraszt dolog volt ennyi és ezen ne haragudj de szerintem nem lehet vigyorogni.

  9. @Jadeye: A videókat még a cikk közben megnéztem, de egyiken se fordítják meg a telefont magát. Csak mutogatják, hogy hehe nézd minden app fejjel lefelé indul el, de azt senki se mutatja be, hogy ha megfordítanák a készüléket, akkor mi lenne…

  10. Nem vagyok egy nagy Cydia “felhasználó” de mostanában több frissítés is jött …
    mobilesubstrate meg prefernceloader…
    gond nélkül lehet ezeket frissíteni? Egyáltalán mire jók ezek? 🙂 Korábbi verzió már fel ment mikor jb-ve lett a telefon.

  11. Nos, ez egy gyökér vicc volt. Gusztustalanul visszaélt az emberek bizalmával akik felrakták a repóját. Én is rászaladtam, de láttam a hozzászólásokat utána és kezdett kirajzolódn, hogy vmi paraszt áprilisi tréfa. Szóval nem kellett restore. Amúgy meg baszhattam volna a safe módot meg ilyenek, mert nem települt külön az upside tweak, szóval az életben rá nem jöttem volna.

    Töröltem a repót, többet nem rakom fel.

    PARASZT VAGY VABE!!

  12. @Jadeye: Á, így már világos. Bár furcsa, hogy az appstore hogyan tudja kivédeni és a többi alkalmazás nem. Bár arra még nem ad választ ez sem, hogy a forgatás zárolással és a telefon fejjel lefelé tartásával ez nem kikerülhető? Mert akkor ugye elvileg nem fordul semerre..

  13. Sziasztok!
    Használok vabe-től pár tweaket, és jónak tartom a repóját…de borzasztóan haragszom és mélységesen felvagyok háborodva!
    Mikor reggel felkeltem ezt a “HIBÁT” észleltem. Előző este a color keyboardot telepítettem, és valami fura error-t írt ki, de nem foglalkoztam vele, gondoltam reggel majd megnézem.
    [b]Hát reggel erre ébredtem..elkezdtem fórumokra írogatni, hogy mi lehet ez, választ sehonnan nem kaptam, több angol fórumon is kérdeztem, szintén semmi válasz, display recorder-el felvettem és feltöltöttem egy videót youtube-ra, amit egyébként ti is felhasználtatok ebben a cikkben (az első videó), de semmi választ nem kaptam.. ez beletelt kb 2-3 órámba. Oké, nekifogtam a restore-nak, de nem akartam a 6.1.3-at rátenni, ezért 6.1.2-re próbáltam újrarakni, hogy visszatehessem a jailbreaket, aztán kiderült, hogy ezt a firmware-t az apple már nem írja alá 4S-en, tehát marad a 6.1.3…lementettem minden szart…és végre rátettem az új szoftvert.[/b]
    Az egész napomat elcsesztem, na meg most rohadt unalmas a jól megszokott tweakjeim nélkül…várhatom az iOS7-et.
    Van egy magyar fejlesztőnk, aki tök jó magyar fordításokat csinál tweakekhez, app-ekhez és kiderül, hogy ilyen BALFASZ.
    Gratulálok barátom, nagyon vicces fiú vagy!

  14. tényleg nagyon vicces volt , hogy a telefonommal ütném vissza az anyjába.
    amíg kerestem mit tett a telómba valami progi , meg töröltem az appokat amik okozhatták összeomlott a telóm.dfu mód , restore.jb.-szia! az ilyen kis pöcsök persze nagyon büszkék magukra ilyenkor gondolom , de ne lepődjenek meg ha összefutnak véletlenül pár hozzámhasonlóan járt emberrel , és véletlenül szétroppan az álluk.remélem a cikk segít annak aki nem járt még úgy ahogy Én.
    Vabekollégának üzenem ez legyen legnagyobb öröme ebben az életben!
    valószínű ő is csak egy egész nap gépelött ülő kis lúzer , akinek ez okozza a napi kielégülését.

  15. Fleshmannel értek egyet. Aki olyan szinten beijed egy fejreállós dologtól, hogy az általa JBelt telefont kinyírja/restoreolja, az meg is érdemli. Egy napot nem aludtatok a történetre, egy értelmes gondolat nem suhant át az agyatokon. Gondolom közületek senki sem figyeli, hogy telepítés/frissítés közben a telefon mit is rak fel, mit töröl. Vissza kéne hozni a 3.x környéki JB eljárásokat, mert ez ami itt van az már több, mint kiábrándító. Én annak idején 3 hónap fórumolvasás után mertem nekiállni a dolognak. Ma meg még ki se hűlt a telefon, de már szét van hackelve, mert csak rákötöm a gépre, klikk és kész.

  16. @Belnir: most úgy őszintén. te honnan tudtad volna, hogy az említett ikonfix pontosan mit is csinál? maximum abból, amit a csomag leírása cydiában magáról mutat — ami viszont a fenti eset alapján semmit nem ér, hiszen a csomag olyasmit is csinált, amiről egy szót nem ejtett… vagy te talán leszeded minden egyes telepítés előtt az adott debet, kibontod, megnézed benne a fájlokat és a szkriptek tartalmát? na ne már… persze ez utóbbi is csak akkor lenne megoldás, ha le tudod húzni a debet, és érted is, hogy mi van benne. ha nem, akkor eleve mindegy.

    a felhasználótól egyáltalán nem várhatod el, hogy a source üzemeltetője által szándékosan, titokban beletett mókára ne pánikoljon be, hiszen nem tudja, és nem is tudhatja, hogy átverik, pont ez volt a fentiekben a lényeg.

    a felhasználó felelőssége ott ér véget, hogy hozzáadja-e az adott source-t, vagy sem. ha hozzáadja, onnantól mindent a source üzemeltetőjének kezébe ad, és súlyosan etikátlan ezzel a bizalommal visszaélni, főleg így, frissítésként felcsempészni.

    innentől ne kenjük a felhasználóra, ez teljes mértékben az adott source üzemeltetőjének a sara. (persze ha a felhasználó eleve nem ad hozzá olyan source-okat, ahol ilyesmire esély van, akkor az egész szintúgy nem történik meg. de ezt már mindenki maga dönti el.)

  17. Nem, természetesen nem bogarászom át. Ugye ez frissítette magát, előtte jó volt, most rossz. Mi is frissült? Ja, hogy ez meg ez. Ja, hogy ápr. 1. van? Akkor holnap megint jó lesz.
    Amint rányomtál a JailBreak gombra, minden a te felelősséged. Az, hogy bizalmat szavazol egy source-nak, és ezzel visszaélnek, valóban nem szép dolog. Csakhogy itt nem az adataidat lopták el, hanem fejreállt a telefon. Április 1-jén. Kicsit tréfaszagú. De gondolom te nem restore-oltál kétségbeesésedben… És még nagyon sokan nem. Kifejezetten erre az esetre azt mondom: mivel nem törted a fejedet eléggé egy olyan problémán, ami részben a te hibád is, így jártál. Akinek nem inge…

  18. @Belnir: nem ez a lényeg egyáltalán. ilyen erővel mondjuk az áramszolgáltató lekapcsolhatná az áramot, vagy a vízművek elzárhatná a vizet, pusztán csak viccből? természetesen nem, hiába sarkítás ez most így. én nem restore-oltam, mert egyik teszttelefonon sincs fent a problémás source, de végignéztem a deb tartalmát. az meg egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy majd másnap jó lesz, és ez a legkevésbé sem megoldás, amikor épp használnád a telefont.

    nyilván logikusan végiggondolva leszeded a feltelepített/frissített csomagot, de pánikhelyzetben, vagy amikor emiatt már a Cydiát sem tudja elindítani az adott felhasználó, sokan nem logikusan fognak cselekedni.

    az elfogadható érv, hogy a jailbreakelőknek illene jobban érteni, mi is történik a készülékükön (erről már írtunk is egy hosszabb cikket), de ahogyan maga a készülék, a jailbreak is egyszerűen csak működik. épp ezért ezzel visszaélni, és átverni a felhasználókat igencsak etikátlan, és nem mentesíti a felelősség alól a source üzemeltetőjét. a viccnek is van határa, ez pedig túllőtt ezen. persze nekem mindegy. de az érintett felhasználókban ez bizalmatlanságot eredményez, és végül az egész jailbreakes közösségnek ártanak az ilyen esetek. ez utóbbi a legnagyobb gond talán.

  19. Azt kell mondjam, egyetértek Veled. A JB-elők száma nagyon megnőtt, felhígult ez a társadalom. Nem volt szép, de jóindulatú hack volt, és tanulni kell belőle. Az pedig, hogy néhány ember ezután óvatosabb lesz, az szerintem nem baj.
    Ez a kis vita pedig legyen mindenki előnyére. Nekem jól esett, végre egy értelmes beszélgetésen vagyok túl itt a kibertébren. Ty!

  20. @Belnir:
    Megértem az érved, persze rengeteg önzőséget érzek benne, de tudod itt az a gond, hogy hiába gondolkodik logikusan az érintett pl. (én) és hiába ért hozzá, mégis nagy gondot fordít erre mikor oly ritkán van szabad ideje, és ha már szabadnap, és valami gáz van a telefonjával akkor persze, hogy megpróbálja kihasználni az idejét és megcsinálni még aznap.
    Nem gondolkodtam megfontolatlanul, elkezdtem fórumokra írogatni, először angol fórumokra -mindig ezt teszem, mivel a külföldi oldalakon sokkal hamarabb hozzá lehet jutni az információkhoz mint itthon- csakhogy SEHOL, de sehol még egy rohadt cikket sem találtam erről, na meg választ sem kaptam, és ez nem arra fogható, hogy szar az angolom és nem tudtam normálisan értekezni.
    2 magyar oldalt olvasok rendszeresen, a szifon-t és egy másikat (utóbbi kapcsolatban is van/volt a problémás forrás üzemeltetőjével). Nos, a másik oldal csak délután írta meg a cikket erről, a szifon meg csak tegnap…én ezeknek a cikkeket időben “szerencsésen” kikerültem. És tudod..voltam olyan értelmes és gondoltam Április 1-re, hogy hátha a Cydia-nagykutyák poénja ez, de mivel külföldi fórumokon ilyet nem írtak meg, nem tapasztaltak, KI lett volna az az ember, aki számításba vesz egy ilyen nevenincs magyar fejlesztőt aki a kis szar repójával próbál kezdeni valamit…én biztos nem!

  21. @sampont_a_szadba: ja, csak aztán nem kell csodálkozni, ha esetleg majd máskor is lesz valami móka a telepített csomagokban… eljátszott bizalmat visszaszerezni elég nehéz, ráadásul ezzel a húzással az egész közösségnek ártott, és a sok “szakértő” már szakért is, hogy “no jailbreak == no problem”, noha egyáltalán nem erről van szó. ezt érte el vele, meg hogy kitolt azokkal, akik az ő csomagjait használták. eredmény: jogos felháborodás. nem biztos, hogy ez jó módszer.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!