fbpx Skip to content

Az Apple mobilkészülékeinek operációs rendszerének talán egyik leghíresebb-leghírhedtebb tulajdonsága a zártság, amelyet a cupertinói cég az iOS platform biztonságossága és teljes mértékű kézben tartása érdekében tart szükségesnek. Természetesen vannak, akiknek mindez sehogyan sincs ínyére (e sorok íróját is ideértve), így sok iPhone-, iPad- és AppleTV-felhasználó várja egy-egy kisebb-nagyobb szoftverfrissítés után a megváltást és szabadságot hozó jailbreaket.

applesecurity

A cég mindeddig szívósan folytatta az iOS biztonságát megcélzó hackerekkel a macska-egér játékot: a rendszer feltörését egyre nehezebbé és bonyolultabbá teszik az egyes frissítések, az iPhone 5 és vele együtt az iOS 6 teljes (untethered) jailbreakelésére például a megjelenéstől, 2012 szeptemberétől kezdve 2013 februárjáig, azaz csaknem 5 egész hónapot kellett várni – és a legelső generációs törésekkel ellentétben nem csak egy ember, hanem a legkiválóbb jailbreakfejlesztők egész csapata, a magát Evaders névre keresztelő dev-team dolgozott rajta.

Úgy tűnik azonban, változnak az idők, és az Apple is belátja lassan, hogy a felhasználók egy része többre vágyik. A tegnapi napon a vállalat szoftverfejlesztésért felelős alelnöke, Craig Federighi, bejelentette, hogy a mobilpiacon jelen lévő több konkurenshez felzárkózva, az iOS 7-be is bele fogják építeni a korlátozások hivatalos feloldásának lehetőségét, igaz, ez az opció fizetős lesz:

A twitteren közzétett link pedig egy blogbejegyzésre mutat, amiben kicsit részletesebben is ír arról, hogy mindez mit is jelent majd, és legfőképp mikortól:

At Apple we have always been inclined to provide the best experience to our users. We feel that power users need something more, something that enables them to realize their best ideas. That’s why we decided to open up the full Unix power that iOS is capable of in order our advanced users to be able to enjoy their devices and applications the way they intend to.

As of the release of iOS 7, the operating system will have an option added to remove factory restrictions and provide administrator-level access to its internals, including all the standard Unix utilities we are used to: the BASH shell for quick and easy command line access, a fully-featured toolchain for convenient homebrew software development, and many other tools.

The App Store will also be split in two parts: the iOS App Store will work the same just like it worked until now, and the iOS Root Store will give users access to various extensions, applications and tools that need root access and/or modify the operating system. Authors of several famous opensource projects, such as Wireshark, the well-known network sniffer, and Eclipse, the overly popular Java IDE, have already shown interest in officially being supported on iOS by this mean.

The liberation process will be quick and simple: all you have to do is accept the specially modified End-User License Agreement and purchase the certificate signed by Apple, and your device will automatically install the latter one. After the device has rebooted, it will be in the now unrestricted state.

Rooting an iOS device may void your warranty; you will have to restore your device before availing yourself of the official Apple repair service.

The development of this feature is already in progress. This change is so fundamental that the iOS kernel and the entire security subsystem needs to be rewritten from scratch. That’s why our team decided to release the feature with the final release of iOS 7 only. If all goes well, more details will be available at this year’s WWDC in San Francisco. We invite you to join us during the conference and find out the endless possibilities this step opens up!

iOS_Developer_menu iOS_Root_Access

Magyarul:

Az Apple mindig is elkötelezve érezte magát, hogy felhasználói számára a legkiválóbb élményt biztosítsa. Úgy érezzük, a haladó felhasználóknak szükségük van valamire, amivel megvalósíthatják legjobb ötleteiket. Ezért úgy döntöttünk: mindenki előtt megnyitjuk az iOS-ben rejlő teljes Unix-szerű rendszert, hogy a haladó felhasználók olyan módon élvezhessék készülékük kezelését, ahogyan csak szeretnék.

Az iOS hetedik kiadásába tehát beépítettünk egy opciót, amely a gyári korlátozások feloldására és “rendszergazda” (root) szintű hozzáférés megadására szolgál. Az egyébként már megszokott standard unixos eszköztár is rendelkezésre áll majd: a BASH shell a parancssoros elérés megkönnyítésére, egy teljeskörűen működő SDK a “házilag történő” alkalmazásfejlesztéshez, és még sok más parancs is.

Az App Store szintén két részre válik majd szét: az “iOS App Store” a megszokott módon folytatja működését, míg az “iOS Root Store”-ban találhatjuk majd meg azokat a kiegészítőket és alkalmazásokat, amelyek root jogosultságokat kívánnak meg vagy magát az operációs rendszert módosítják. Több jól ismert szabad szoftveres projekt, többek között a Wireshark (ez egy hálózatfigyelő és -lehallgató program), és az Eclipse (utóbbi egy elterjedt Java IDE) fejlesztői már érdeklődtek az iránt, hogyan lehetnének az új Root Store segítségével hivatalosan támogatottak iOS-en is.

A rootolási procedúra egyszerű és kényelmes: mindössze annyit kell tenni, hogy elfogadod a kifejezetten e célra módosított Végfelhasználói Licencszerződést (EULA) és megvásárolod az Apple által digitálisan aláírt certificate-et, és az eszköz az utóbbit automatikusan telepíteni fogja. Újraindítás után, már a korlátozásoktól feloldott iPhone-t, iPod Touch-ot vagy iPadet tarthatunk a kezünkben.

A készülékek ilyen módon történő felnyitása ugyan a garancia elvesztésével járhat, ám a készülék gyári (értsd: zárt) állapotba való visszaállítása (restore) után a hivatalos szervizek probléma esetén továbbra is vállalják a javítást.

Ez a fejlesztés már folyamatban is van. A változtatások, amelyek az új funkció megvalósításához szükségesek, annyira hangsúlyosak, hogy az iOS kernelét és a teljes biztonsági alrendszert az alapoktól kezdve újra kell írnunk. Ez az oka annak, hogy a kiadásra csak az iOS 7 végleges verziójával egyidőben kerül majd sor. Ha minden jól megy, az ez évi WWDC-n, San Franciscóban további értékes részletek látnak napvilágot. Meghívunk a konferenciára, hogy meglásd a számtalan lehetőséget, amelyet ez a funkció nyit meg előtted.

Érdekes és üdvözölt koncepció ez az Apple részéről, bár jellemző, hogy még ebből is hasznot akarnak húzni. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire volt mindez megfontolt? A nemhivatalosan működő fejlesztők bizonyosan jól járnak, ám lehet, hogy a rendszer szoftveres biztonsága is kockán forog. Vajon megjelennek-e vírusok az iOS-ben ennek hatására? Lesznek-e támadások a személyes adataink ellen. Mi csak remélni tudjuk, hogy ilyesmire nem fog sor kerülni; nektek mi a véleményetek?

[poll id=”89″]

[poll id=”90″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. Már vártam a mai nagy hírt, egész jó lett 😉

  2. Hmm nagyon jo cikk majdnem megkajaztam aprilis 1

  3. ó bár igaz lenne 🙂

  4. 🙂

  5. A dátumot senki sem nézi?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? 😀

  6. az egy dolog hogy április 1.
    node húsvét vasárnap (merthogy ugye tegnap jelentették be) hogy jelentene már be bármit is akárki? 😀

  7. Végre felrakhatom a windóz XP-t az iPhone-ra! Erre vártam mióta!

  8. Hát ez oda verte a tavalyi és tavaly előtti április 1 kamut 😀

  9. Ez nagy hiba lesz.

  10. Majdnem bekajáltam 🙂 Azt hittem az apple kielemezte a februári iOS6 letöltések számát és rájött hogy a JB mennyire is fontos számukra, minden tekintetben.

  11. április 1.

  12. Ôôôô pedig èn abszolût megkajàltam volna, ha nem îrtàtok volna, hogy àprilis 1. 😀 Profik vagytok.

  13. Nem tudom miért de nekem az oldal betoltosdése után full nem magyar lesz az oldal és csak a szifon.com semmi más

  14. Minden évben bekajázom, és most se történt másként 🙂

  15. Nagyon jo a hir:) apr 1. Ide vagy oda de szivesen latnam en azt a screen-t a szifonon eloben:)) de hat ennek annyi eselye van mint hogy en most 110 kilosan spargat csinaljak:))

  16. Komoly a latin szöveg is 🙂

  17. szopattok! 🙂 nem szép

  18. Ha nem április 1. lenne akkor jól hangzana.

  19. Bárcsak.
    Én különben attól tartok, hogy az iOS 7-ben gyakorlatilag semmit nem változtatnak. Maximum olyanra számíthatunk, mint a 6-ban, az Apple nem hajlandó tovább bővíteni a funkciólistát és nyitni a lehetőségeket. Nem lesz widget, nem lesz 3G és wifi gyorskapcsoló, és alapértelmezett alkalmazások se lesznek választhatók.
    Így, hogy nem számítok semmire, esetleg még meg tudnak lepni. 🙂

  20. @nullzero: Nem lesz benne semmi uj max nagycsocsu bulak … 😀

  21. Jó a cikk !! Egy kezdő biztos benyalná ….. 🙂 DE a dátum….bugyibár !

    ” A bolondokházából kifelé nézve, a bolondok mind kívül vannak ! “

  22. Na ez jol sikerult! Gratula! 🙂

  23. Jó volt, tetszett, és már alig várom az iOS7-et 🙂

  24. ” A Szifon.com csapata elítéli és etikátlannak tartja a felhasználók átverését, akár április elseje van, akár nem. ” 😀 😀

  25. @bughunter: nagyon nagy különbség van aközött, ahol ezt a mondatot leírtuk, és a fenti cikk között. ez a cikk nem ártott sem neked, sem a telefonodnak, míg a másik cikkben ismertetett probléma konkrétan gondot okozott a készülék működésében.

  26. :D:D <- ez nagyon komoly hozzászólásra utal tőlem amit meg kell magyarázni :D:D

  27. Hát ez nagyon komoly… Totál bevettem xD

  28. Ha ez így lessz akkor szerintem ez egy nagy hiba lesz!!


Add a Comment