fbpx Skip to content

Tavaly decemberben már írtunk egy ígéretes hazai fejlesztő csapatról, az Attrecto-ról, akik egy olyan webes eszközt hoztak össze, amivel bárki, fejlesztők nélkül is pillanatok alatt elkészítheti saját okostelefonos alkalmazását. Új hír a győriek háza tájáról, hogy azóta elindult a Telekom által támogatott teljesen magyar oldal is, AppKreátor néven. Annyi csupán a különbség, hogy most már Windows 8-as kimenete is van a rendszernek.

A csapat most új dologgal rukkolt elő és a fitness világában is hódítani akar. Az idoo névre hallgató alkalmazásukban személyre szabható trénerek segítenek a napi testmozgásban. Azt ugye tudjuk, hogy fitness kategória csurig van alkalmazásokkal az összes Store-ban.

slide-pic-web_idoo

Kérdés az: vajon tud-e az idoo újat mutatni?

A válaszom igen. Minden eddigi fitnesz appban tapasztalhattuk, hogy visszaadja sebességünket, földrajzi helyzetünket, ha rendesen beírogattuk, akkor súlyváltozásunkat, és így tovább, a helyes mozgásra viszont egyik sem figyelt. Az idoo ebben mutat újat, a telefon szenzorainak felhasználásával meg tudja mondani, hogy milyen pontossággal tudtuk reprodukálni a tréner utasításait, mozgását. Torna közben a telefont a kezedben kell tartani (most ne menjünk bele, hogy ez mivel jár) és figyelni Slim Kimre vagy Chill Billre (ők a választható trénerek), hogy helyes ritmusban és ívben végezd a gyakorlatokat.

Kipróbáltam és az esetek többségében működik. A tréner velem együtt csinálja, számol és a végén százalékos adatban kapom vissza eredményemet. Sőt, grafikonon látom a jobb és a bal kezem által teljesített értékeket. A kötelező elem sem hiányozhat, eredményeimet természetesen megoszthatom a nagyvilággal.

header_f

A cég egyébként ezzel a “találmányával” már 2010-ben díjat nyert a kaliforniai Move Your App Challenge versenyen. Most már azonban az akkor még “5 minutes break” nevű alkalmazás továbbfejlesztett változatával izzadhatunk együtt.

Gyors összefoglaló:

  • az alkalmazás iTunes-ból is ingyenesen letölthető
  • 15 bemelegítő gyakorlatot, 3 ingyenes edzéstervet és további 6 megvásárolható edzéstervet tartalmaz
  • a gyakorlatokat izomcsoportonként és nehézségi szintek alapján csoportosították.
  • mókás gyakorlatnevek
  • igazán igényes grafika

Még egy érdekesség: a csapat büszke, az Augmented Reality terén elért eredményeire (újdonság a MemoPont), és tudásukat ebben az alkalmazásban is megvillantják, mégpedig úgy, hogy minden egyes gyakorlatnak elérjük a bemutatását kiterjesztett valóságban is:

www.idooclub.com 

[appstore id=”544289571″ country=”HU” style=”custombox1″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment