fbpx Skip to content

Komolyan mondom, én nem értem az EA-t. Néha készít egy fergeteges játékot, mint például a Fifa 13 vagy a Need For Speed, néha meg egy nagy nulla, amit nyújtanak, például a The Simpsons esetén hetekig álltak a szerverek. Arról nem is beszélve, hogy volt olyan fejlesztésük, ami ment éveken keresztül, aztán egyszer csak leállították és nem lehetett többé játszani vele.

mzl.kmpicnlw.320x480-75

Az iOS autós játékokkal játszók hónapok óta vártak a Real Racing 3-ra. A Real Racing 1-et és 2-t még a Firemint Pty vállalat neve alatt fejlesztették és mindkét játék rendkívül színvonalas lett. Imádták az emberek és nem értem, hogy került az EA alá a Real Racing 3. Azzal, hogy freemium játék lett (tehát ingyenesen letölthető, azonban a játékon belül már vásárolnunk kell), teljesen tönkretették ezt a nevet. A freemium megoldással önmagában még nem is lenne gond, mert rengeteg hasonló, jól működő freemium játék létezik, azonban ezek mind arra a kaptafára épülnek, hogy azért vegyél pontot/eszközt vagy valamilyen dolgot, hogy jobb legyél, vagy gyorsabban elérd azt a szintet, amit egyébként lassabban érnél el. Nos az EA ezzel szemben a játékmenetet tette tönkre, mert várnunk kell. Komoly perceket vagy akár több időt kell várnunk arra, hogy tovább lépjünk a játékba, VAGY vásárolhatunk magunknak “időt”. Na ez az, ami miatt kiborultak a játékosok és 50%-ban 1 csillagos eredményt ért el ez a név, ami hajdanán csupa 5 csillagot kapott.

Screen Shot 2013-02-16 at 10.35.10

Teljesen igazuk van a játékosoknak, miért nem lehet akkor drágábban adni egy prémium játékot, hogy tényleg élvezettel lehessen vele játszani, ahelyett, hogy itt szívatják a Real Racing játékos közösséget?

Én magam már le sem töltöttem a játékot, mert megnéztem az alábbi videót, ami bőven elég is volt. Maga a játék egyébként biztos nagyon szépre és jóra sikerült, de úgy érzem, ezzel teljesen hazavágták a játékélményt:

Hazánkba, vagyis a magyar App Store-ba hivatalosan egyébként február 28-án érkezik, addig ha valakinek mégis lenne kedve kipróbálni, ezt a leírást követve megteheti: iGamer Facebook

Olvasd el a hozzászólásokat is

19 Comments

  1. Csak nekem hangzik furán a “szar a játék, bár le se töltöttem” típusú játék teszt?
    Ilyen a CSR Racing is, mégis játsszák az emberek.

  2. Az elején, amikor 1-2 autód van tényleg idegesítő, hogy várni kell, azonban ha már van 4-5, akkor teljesen élvezhető a játék, mert amíg egy javítás alatt van, vagy kettő, addig ott a többi. Versenyeket is lehet nyerni simán nem agyon tuningolt autókkal, csak át kell kapcsolni a fékezési segédletet High-ról Low-ra. Nekem mióta 4 autóm van egyszer se volt olyan, hogy le kellett volna tennem a játékot, mert a javítások miatt várni kellett volna a CSR Racinggel ellentétben, ahol ugye még a benzin is véges volt. De az igazi, nem time-shifted multi az nagyon hiányzik belőle.

  3. @jarodfree: Nem csak neked! Engem jobban érdekelne például, hogy milyen a játékélmény. Azt meg, hogy ez a “freemium” megoldás beválik-e azt hagyjuk meg az EA pénzügyi elemzőinek.

  4. @jarodfree: persze, mert ez nem teszt. nem is szerepel a cikkben olyan, hogy teszt lenne.

  5. @Jadeye: Attól még (már bocsánat) baromság ami a cikkben van. A játék grafikában és hangulatban is kiváló. 5. szinttől a 6 órás teljes szervíz idő másfél órára csökken, aranyat is kapsz minden szintlépéskor (3 db). Az App Store-os értékelések nagyja 5 perces próbameneteken alapszik.
    Ha valaki tisztességgel játszik, akkor igenis élvezhető, 3-4 autótól pedig várakozásmentes a játék.

  6. @csab65: lehet én gondolkozom furcsán, de ha a játék gyakorlatilag épp az első perceiben nehezíti meg, hogy élvezd, akkor az bizony önmaga ellen dolgozik. amikor letöltötték az értékelői, gondolom, arra számítottak, ami a korábbi verzióknál volt, és mikor teljesen mással találkoztak, és így ezekkel a javítási időkkel megváltoztatott a játékmenettel, teljesen logikus, hogy felháborodtak rajta. de ezt csak arra írtam, hogy ez nem teszt.

  7. ki írta ezt a cikket? tele van szóismétléssel és baromsággal. a need for speed mitől volt fergeteges?

  8. @onderon: a cikk írója megtalálható a cikk címe alatt a kategóriákkal és a megjelenés idejével együtt. az ízlések és pofonok tétel meg más kérdés.

  9. Csak én nem csidálkozom hogy elzsidulták az RR3-at? Várható volt.

    @jarodfree: És? Az mindig is olyan volt, ez meg egy AAA prémium cím volt, egyike a konzol minőségű iOS játékoknak, bár még mindig az a RR2…

    Nem is lenne akkora gond ezzel a játékkal ha esetleg nem folytatásnak hanem valami alternatív Real Racingnek tervezték volna, de két óriási elődnek egy ilyen hulladék, tipikusan EA színvonalú folytatást adni…. Nevetséges

  10. En is hozzafuznek egy ket dolgot.

    En kiprobaltam, sajat kezuleg a jatekot, az US storeban is fennvan mar.

    1, Amit tettek az EA-sek a jatekkal undorito, elegem van az osszes EA es Gameloft jatekbol az ilyen *zarakodas miatt.
    2, Az egy dolog hiogy minden javitasra varni kell, de azt hogy egy autot megkaphass arra is, meg a tuningokra es MINDEN MASRA is VARNI kell.
    Egyszoval undorito.

    3, Aki igy gondolja mint en, esetleg megis akar vele jatszani nagyon egyszeru, szepen letolti a jatekot, ki jailbreakel, iapfree vel magadhoz csapsz par milliot, meg “idot” es nem lesz gondod. Enis igy tettem, nem szoktam csalni, de ekkora tahosagot amit az EA itt muvelt nem viselem el.

    Maga a jatek amugy jo, a vezetes is stb. Viszont mar az elejen komoly nehezsegu palyakat ad, tehat nem 1-2 napos. Hozzateszem azt is hogy NAGYON NAGYON sok palya van, ahogy lattam 150-200 palya biztos van amit meg lehet csinalni.

    Sok sikert azoknak akik jatszanak vele, de legyetek okosak es NE fizessetek nekik. Egyek meg amit csinaltak.

  11. Egyetértek veletek@jarodfree és a többiek, de ez egy személyes vélemény. Ha szeretnétek tesztet, azt nem tőlem fogjátok megkapni, egyszerűen nem szoktam játszani az iPhone-on arra ott az xbox. Szóval, ha valaki úgy gondolja ilyenkor nyugodtan küldhet vendég-blogger cikket bármikor kirakjuk…

    @mazsi1911: így van!

  12. Mi az az iapfree?? 🙂

  13. Én IAP-ben elköltöttem annyit rá, amennyit szerintem egyébként is érne (5-10€) és onnan szépen játszhatóvá vált. Ha az embernek több autója van, akkor egyáltalán nem zavaró a várakozási idő. A Pure Stock challenge-et már végig játszottam első helyeken és a Street Pack Skirmish is készen van 50%-ig szintén első helyeken. Mindezt assistok nélkül manual fék és gázzal természetesen. 🙂

    Maga a játék teljesen jó, de az irányításon van még mit faragni.

  14. az iapfree vel meglehet hackelni hogy ne kelljen fizetni az appokon BELULI cuccokert amiert £££-kat kerne el

  15. @mazsi1911: nincs is fent az us store-ba.

  16. Kellett az EA -nak a szárnyai alá venni ezt a franchiset. Ez lett belőle. Pénzfejő gép. Hányinger. Számomra ezzel meg is szűnt ez a sorozat. Undorító In App Purchase -re épülő szutyok. Inkább kifizettem volna érte 20€ -t.

  17. @szorian: Cydiaban keresd battya … 😀

  18. @mazsi1911: Koszi a tippet le is turtam … 😀

  19. Letöltöttem, kiprobaltam, a rengeteg varakozas tenyleg idegesitö… Maga a jatekelmeny nem rossz, unalmas perceidet leköti. Reszemröl viszont az Asphalt7 az eddigi legjobb ebben a kategoriaban.:)


Add a Comment