Couple: kapcsolattartó alkalmazás iPhone-os pároknak

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Éjjel éppen, hogy ránéztem az App Store-ra, és láttam, hogy kiemelten reklámozzák a Couple nevű fejlesztést. Gondolom azért, mert jön a Valentin nap, így meg is néztem, miről is szól az alkalmazás.

Screen Shot 2013-02-10 at 22.25.09

Szóval ez a kis app iPhone-nal rendelkező pároknak szól. Rögtön az indítás után meghívhatjuk a párunkat, és ezzel egyfajta kötelék lesz közöttünk az appon belül (is). Tulajdonképpen az iMessage, és más hasonló üzenetküldő alkalmazások továbbfejlesztett változata, “cukiságokkal” bővítve.

mzl.yyqmhgca.320x480-75 mzl.ixgyzgwm.320x480-75

A képeken jól látszik, hogy saját chat felületet kapunk, ahol megoszthatunk képeket, videókat, hangokat, vagy akár rajzolhatunk is. 🙂 Dedikált gombot kapunk arra, hogy közöljük a kedvesünkkel, hogy ha rá gondolunk, illetve akár virtuális csókot is küldhetünk: ez utóbbi úgy néz ki, hogy lenyomva tartjuk a kijelzőn az ujjunkat, majd erre a másik fél kap egy push értesítést, hogy éppen várunk a csókra. Neki is ugyanoda kell tartani a kijelzőn az ujját és ekkor sikerül ez a művelet. 🙂 Természetesen megoszthatjuk azt is, hogy hol tartózkodunk, és hangüzenetet is küldhetünk.

mzl.xdfktqzz.320x480-75 mzl.mrzghfik.320x480-75

Az app egyébként feljegyzi a legfontosabb dátumokat, és értesíti a férfiakat időben, illetve akár közös listákat is készíthetünk bizonyos alkalmakra.

Összeségében tetszik, kis színt visz a párok életébe. Azt nem mondanám, hogy 0-24-ig ezt fogjuk használni, de érdemes kipróbálni. Az alkalmazás egyébként ingyenesen tölthető le az App Store-ból:

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. “Szóval ez a kis app iPhone-nal rendelkező pároknak szól. ”

    Ezt javítanám mert androidra is elérhető ami nagy előny szerintem.

  2. Mondjuk igen, egyedül ez a kis rajzolgatás hiányzik, egyébként az imessage teljesen jó. Vagy nincs valami rajzolós app, ahonnan egyből lehet küldeni imessage-ben? 😀

  3. @Jecy: Mindenre van egy alkalmazás vagy egy tweak. 🙂
    Na, erre app nem lesz, de nemrég láttam cydiában egy ilyen tweaket a changes fülön, és megkockáztatom azért volt ott, mert épp frissült. Mondjuk iOS 6.1 kompatibilitással.
    Asszem ‘Grafiti’ a neve.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!