Table Top Racing – versenyezz fagylaltos kocsival!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Reggel töltöttem le a Table Top Racing-et, mivel kifejezetten szeretem az ilyen típusú autóversenyzős játékokat.

Kőkemény csatákat vívhatunk a konyhában, szobában, kínai étteremben és megannyi más pályán. Csak úgy dübörög a fagyiskocsi motorja! Saját tuningolt verdáinkat vihetjük csatába, azonban ez nyilván aranytallérokba kerül. Az aranytallért pedig csak első, második vagy harmadik helyezésért kapunk. Érdemes végigcsinálni a Championship módot, ott több aranyat kapunk 1-1 verseny után. Összesen 8 pálya áll rendelkezésünkre, amiken persze visszafele is végigmehetünk, tehát bőven akad hely, ahol összemérhetjük a tudásunkat.

table-top-racing

A pályák mellé 10 tuningolható autót kapunk, ezeket pedig több mint 30 különböző versenyen vethetjük be, illetve az sem elhanyagolandó, hogy 6 játék mód áll rendelkezésünkre. A játék egyébként támogatja az iPhone 5 kijelzőméretet és gyönyörű natív 3D-s grafikával van ellátva. iCloud szinkronizációt is kapott, tehát nem kell törődnünk azzal sem, ha véletlen letörölnénk a játékot, mert azonnal megvan a mentésünk, és emellett persze a Game Centerbe is felkerülnek az eredményeink!

table-top-racing-iphone-ipad-racing-game-app-review-app-of-the-day-9

Ez eddig az egyéni játékmód volt, de valójában a multiplayer vagyis haverokkal, kollégákkal való játék az igazi élmény. Ezt akár négyen is megtehetjük egyszerre és Wi-Fi mellé Bluetooth támogatást is kapott, ha éppen nincs közelben vezeték nélküli hálózat. Az ára ugyan nem 0,89 euró, de véleményem szerint megéri a játék, nem bántam meg a reggeli vásárlást. 🙂

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!