Az almalap blogról már korábban is vettem át cikket, mindig hasonló apróságokat olvashatunk náluk. Most két darab Steve Jobs rövid történetet osztanék meg veletek, amit ugyancsak náluk láttam:

1999 áprilisától 2011 júliusáig az Apple-nél dolgoztam. Ezt a történetet soha sehol nem írtam még meg, de tudtam, előbb-utóbb meg kell osztanom, bármilyen jelentéktelen is.
Már nem dolgoztam az Apple-nél, amikor beugrottam egy ebédre. Nagyon tetszett a megújult Infinite Loop One (az Apple főépülete – ford.) és épp előttem sétált ki Steve Jobs a szokásos frissességével, amelyet – úgy tűnt – minden betegség ellenére képes megőrizni. Maga a találkozás nem volt szokatlan esemény még az Apple méretei ellenére sem.
Steve a parkoló felé menet elhaladni készült egy nyitott ajtóval várakozó üres autó mellett. Az egész család az Apple cégtábla mellett állt, a látogatók gyakran megteszik ezt.
Az apa odalépett a siető Steve-hez és nagyon udvariasan megkérdezte:
“Lefényképezne minket, uram?”
Steve megtorpant és átvette a felé nyújtott iPhone-t miközben rájött, sem a férfi, sem a családja nem ismerte fel őt. Ebből fakadó lelkesedéssel felelt:
“Persze!”
Steve két percig komponálta a képet, kicsit hátrább lépve, a családot instruálva, az iPhone-t fókuszálva, majd felkiáltott:
“Smile!” – és exponált.
Az apa visszakapva az iPhone-t udvariasan megköszönte a segítséget, Steve pedig beült a kocsijába és elhajtott. A család eközben az iPhone-on nézte vissza a fotót, megállapították, jól sikerült. Majd beültek és elhajtottak.
Ekkor láttam utoljára Steve Jobst.

Már benne jártunk 2010 őszében, amikor Lita meglátogatott az Infinite Loop-on (az Apple főépülete – ford.), ekkor már teljes munkaidős állásom volt az Apple-nél. Nagyon jó idő volt, a nap is hétágra sütött. A Caffe Macs-be mentünk ebédelni, a hosszabb sorban állva beszélgettünk. Amikor hátrafordultam, Steve-be ütköztem, ő állt mögöttünk. Ami meglepett, hogy nem a szokásos magasnyakú fekete garbót viselte, hanem egy fekete-fehér csíkos hosszú ujjú ingben volt, még soha sem láttam így. Lita szája tátva maradt:
“Banyek, hisz ez Steve Jobs!”
Az ebéd után még befért egy adag fagylalt is, a Caffe Macs fagylaltja pedig nagyon-nagyon jó. A sorban – el sem hiszem – Steve ismét mögöttünk állt. A pasim nem bírta és megszólította:
“Nem túl meleg ez az ing?”
“Nekem egyetlen rövid ujjú ingem sincs!” – válaszolta Jobs.
Ennyi az egész történet, teljesen véletlen volt, felejthető is, de nekünk örökké emlékezetes.