fbpx Skip to content

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég 2,5 millió dollár (nagyjából 450 millió forint) értékben támogatja az Amerikai Vöröskeresztet a Sandy nevű hurrikán áldozatainak és károsultjainak javára. A vihar néhány napja söpört át Észak-Amerika keleti partjain. Az Apple dolgozói e-mailben értesültek a vezetőség döntéséről:

 Az Apple csapatának:

Az elmúlt héten sokat gondoltunk azokra, akiket a Sandy nevű hurrikán vagy annak utólagos hatásai miatt kár ért. Az Apple munkatársai és vásárlói eddig is már több millió dollárral enyhítették a szerencsétlenül jártak sorsát. Azonban mindig tehetünk még valamivel többet.

Éppen ezért, minden dolgozójának nevében, az Apple egy 2,5 millió dolláros felajánlást tesz az Amerikai Vöröskereszt számára, a hurrikán károsultjainak megsegítése érdekében. Reméljük, ez a hozzájárulás segíteni fog abban, hogy a családok, vállalkozások és közösségek ismét talpra álljanak.

2012. november 8.

Tim Cook

Az Apple már október végétől kezdve fogadott el adományokat egy speciális oldalon keresztül mind a desktop, mind a mobil iTunes Store-ban. Amint azt az AppAdvice szerkesztője, Aldrin Calimlim is kifejtette:

Az iTunes az adományok száz százalékát a Vöröskeresztnek utalja át. Mivel az adataidat az iTunes bizalmasan kezeli, azokat nem osztja meg a Vöröskereszttel, ezért az nem tudja visszaigazolni az adományodat. Az egyetlen mód arra, hogy adományodról visszajelzést kapj, az egy e-mailben kapott számla, amelyet az iTunes Store automatikusan küld el. Az adomány a bankszámlakivonaton is megjelenik, mint iTunes-tranzakció.

Sandy után pedig most a hóesés és a fagypont körüli hideg és az erős szél okoz további nehézségeket New Yorkban, New Jersey-ben és környékükön.

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Megtehetik , orankent keresnek ennyit …

  2. Az lenne az igazi hírérték, ha 2.5 milliárdot adtak volna. Ez a 2.5 milla olyan, mintha én 100 Ft-al támogatnám a Vöröskeresztet… De persze ez is több, mint a semmi. 🙂

  3. Érdekesek az emberek. Ha nem adott volna semmit, senkinek fel sem tűnik. Most, hogy adott, mindenki fikázza, hogy miért csak ennyit… Ez a másik zsebében turkálás olyan igazi magyaros vonás.

  4. Nem arrol van szo hogy fikázzuk, de most ha belegondolsz akkor az a 2.5 milla nem sok söt…! Ha nem adott volna akkor az lenne a baj persze. hozzatennèm hogy az apple nak èrdeke hogy “beruházzon” ilyen adakozásba mert ha nincs pènz apple termèkekre akkor bezárhatja a boltot. Tobb szazezer csalad ha bajban van az nagy kiesès…! Durván hangzik persze a biznisz az biznisz…!

  5. @tony68: Senki nem turkal itt senkinek a zsebeben , az alma hozta nyilvanossagra hogy mennyit adott nem mi kerdeztuk. Attol meg osszeg nagyon rohejesnek es zsugorinak tunik egy ekkora cegtol akinek ugye ez egy jo reklam is

  6. Ti mennyit adtatok a magyar Voroskeresztnek pl. a vorosiszap karosultjai szamara? 100Ft megvolt? Nem? Eleg szomoru, hogy mastol elvarjatok, magatoktol meg nem!
    Teljesen mindegy mennyit adott az Apple, akkor is fikaznatok!
    Tehat a kerdes ez : minek jottok ide az Apple-t fikazni?

  7. “Az Apple már október végétől kezdve fogadott el adományokat egy speciális oldalon keresztül mind a desktop, mind a mobil iTunes Store-ban. ”

    “Az Apple munkatársai és vásárlói eddig is már több millió dollárral enyhítették a szerencsétlenül jártak sorsát.”

    Ezek után 2,5 millát utalnak a ki tudja mennyiből, ami összejött…. HUHHH.

    Gondolkozzunk egy kicsit.

  8. @hohocali: A válasz az kedves hohocali hogy nagyon sok olyan cég adakozott aki nem ebbol csinál kampányfogást…! Lehet hogy a Ford vagy a Dodge sokkal tobb pénzt utalt de nem veri a nyálát vele…! (direkt amerikai cégeket irok) orokos szabály ha már adakozol akkor ne tudja a bal kezed hogy mit tesz a jobb…

    Foleg ugy hogy a napokban derult ki hogy az Apple kulfoldon (usa-n kivul) csak 2% ot adozik…. az pedig tobb tiz millio dollárocska…

    Ugyankérem hozzászolása is elgondolkoztató….

    Apple fan vagyok de nem vakon elfogult…

  9. @hohocali: Es te mennyit adtal ? Semmit ? Nalatod …


Add a Comment