fbpx Skip to content

Ma délután frissítettük a Szifon.com stable source-ban és az unstable source-ban található összes csomagot, és kiselejteztük közülük a szükségteleneket vagy régieket.

Egyúttal az összes kiegészítőnknél beállítottuk a támogatott firmware-verziókat is. Így mostantól nem lehetséges, hogy inkompatibilis csomag kerüljön nemtámogatott rendszerre, tehát csak arra lehet feltenni, amit támogat, más esetben hibát fog jelezni a Cydia.

Ha például iOS 6.0-ra próbálnánk meg feltenni az iOS 3.x-hez való Magyar UI csomagot, akkor arra az inkompatibilitás miatt a következő hibát fogja adni a Cydia, és nem engedélyezi majd a csomag telepítését:

A source frissítése egyben azt is jelenti, hogy akinek már hozzá volt adva az adott source Cydiában, az onnan telepített összes csomag esetén frissítést jelezhet a Cydia. Mivel a csomagok tartalmában néhány kivételtől eltekintve nem történt változás, ezért legtöbb esetben nem szükséges az így jelzett frissítéseket telepíteni, ugyanakkor problémát sem okozhat.

Az alábbi csomagokat viszont módosítottuk a következőképpen.

Stable source

Magyar UI 2G/3G/3GS 3.x

Whited00r kompatibilitási hibajavítás. A Whited00r firmware-eket hivatalosan továbbra sem támogatjuk, mert a rengeteg, rendszerbe integrált kiegészítő miatt a kompatibilitási hibák előfordulásának esélye elég magas. Ettől függetlenül Gyuritól kaptunk egy részletes hibajelentést, és egyben javított fájlokat is, amikkel frissítettük a csomagot. A frissítés azt a hibát javítja, amikor a Whited00r-os rendszeren a Magyar UI csomag telepítését követően a Beállítások menüből eltűnik a Hangok, Zene, Videó és iCloud menüpont.

Unstable source

Magyar Logó Fix iPadhez

Az iPad logófix 6.0-s verziót kapott, és noha jelenleg nincs az iPadek esetén 6.0-ra jailbreak, a csomag már elméletileg támogatja. A másik fontosabb változás a csomagban, hogy a retina felbontású logókat is beletettük.

T-mobile Logó Fix 4.2+

A T-mobile logófix 6.0-s verziót kapott, és a grafikus logó egyúttal mostmár hiba nélkül meg kell jelenjen retina kijelzős iPhone-okon is.

Telenor Carrier Fix 5.0

A Telenor Carrier Fix verziója 5.1.2.1-re változott, és mostmár a Notification Center (Értestítési központ) lehúzásakor is meg kell jelenjen a grafikus logó. Ez a csomag továbbra is csak maximum iOS 5.1.1-et támogat iOS 6-os CommCenter patch hiányában.

Figyelem! Valamiért a Telenor csomag nem frissül megfelelően, ilyenkor eltűnik a logó és a mobil adathálózati beállítások, és csak úgy nem is hajlandó visszajönni. Ezért ha látod, hogy frissült a csomag, töröld le, és tedd fel újra! A másik hiba, ami előfordul, hogy nem látható a tethering APN, aminek nincs kézzel fogható oka, mert a csomag ezen része nem változott, de a visszajelzések alapján a tethering ettől még működik. Ha most van tethering APN-ed, és minden jól működik, akkor egyelőre NE tedd fel az új csomagot, jelenleg is dolgozunk rajta, hogy ne legyenek ezek a hibák!

Vodafone Logó Fix 4.2+

A Vodafone logófix 6.0-s verziót kapott, és a grafikus logó egyúttal mostmár hiba nélkül meg kell jelenjen retina kijelzős iPhone-okon is.

Amennyiben jailbreak nélkül szeretnél grafikus szolgáltatólogót T-mobile és Vodafone esetén, úgy ezt a cikkünket ajánljuk: Magyar T-mobile és Vodafone logók iPhone 5-re is, jailbreak nélkül!

Olvasd el a hozzászólásokat is

120 Comments

  1. Telenorhoz mikor lesz Logó Fix??

  2. Hát nekem a Logó fix feltelepítve és semmi változás, maradt minden a régi. Network settings reset ment, és semmi, azóta 3 ujraindítás is volt, változás nuku.

  3. Telenor Carrier Fix 5.0 frissítve, a logó eltűnt, és vele együtt a hálózat is nincs mobil net, várható magyarázat és javítás? a beállításoknál eltűnt a hálozati beállítási rész is ….szóval szuper
    köszi a választ előre is

  4. @carlos666: ahogy a logófixes cikkben is írtuk (amit a cikk végén linkeltünk), a 6.0-hoz csak akkor lesz Telenor fix, ha lesz CommCenter patch, mert anélkül nem működik.

    @javika: melyik szolgáltató? a cikk végén linkelt jailbreak nélküli módszert próbáltad? mert azzal biztosabb, hogy megy!

  5. mindjárt megpróbálom, eddig ment minden 5.1.1 van fent

  6. csak “T” és Voda verzió van ettőt még a telenor nem megy sajna, nem is a logó a lényeg de a mobilnet sem megy

  7. iPhone 4S, 5.1.1
    T-mobile Logó Fix 4.2+

    Tökéletesen működik, köszi!

  8. @Jadeye: Vodafone, a jb nélküli módszert még nem próbáltam, ez egy fokkal rövidebbnek tünt, majd ha lesz időm kipróbálom azt is.

  9. 5.1.1-hez tartozó telenor fix-nél a logo megjelenik már az nc lehúzásakor is? Vagy volt a csomagban valami változtatás egyáltalán?

  10. @ToniSlow: nem volt változás, csak a függőség lett frissítve. NC alatti logót még nem tettünk bele, de jó is, hogy mondod.

  11. @Jadeye: Ha esetleg frissítitek a csomagot akkor beleírnád a cikkben? Akkor ezek szerint a bill. fix is csak a függőség miatt frissült.

  12. @ToniSlow: bele, igen, de szerintem mindjárt látni is fogod majd.

  13. @Jadeye: telenoros is retina?

  14. @ToniSlow: igen, de még nem frissítettem. előtte megnézem, mi van akkor, ha frissül a verziója, amivel kapcsolatos hibát @szerlaci írt.

  15. @Jadeye: a hiba továbbra is van, most töröltem mindent, beírtam manuálisan a telenor beállításait, de így sem megy a net. Próbálkozom tovább ami még eszembe jut

  16. @szerlaci: a telenor 2 helyen változtatott a mobilnet beállításain amíg nincs átírva addig nem fog futni a cydia-s alkalmazás, most próbáltam ki , átírtam és van mobilnet

  17. @szerlaci: ezt nem értem. mit írtál át, hol, mire?

  18. @szerlaci: “1” mms>felhasználó név..hagyd üresen
    “2” internet tethering>APN…online
    így már megy a mobilnet

  19. @szerlaci: ja a cydia-s alkalmazást töröltem és manuálisan írtam be mindent

  20. @szerlaci: tehát törölted a carrier fix csomagot?

  21. @Jadeye: nekem manuálisan ezek vannak:

    mobil adatok:
    apn: online
    többi üres

    mms
    apn:mms
    felhasználónév: üres
    jelszó: üres
    mmsc: http://mmsc.telenor.hu6
    mms proxy: 84.225.255.1:8080
    mms max üzenetméret: 307200
    mms ua prof…: üres

    internet tethering:
    apn: online
    többi üres

    így megy minden

  22. mmsc-nél a 6-os helyett / van, elírtam…

  23. @Jadeye: igen a carrier fix és a CommCenter törlésre került, utána visszajött a készülékre a mobil adathálózat rész és be tudtam írni mindent manuálisan az említett 2 módosítással, szerintem ha ezeket a módosításokat átírjátok akkor futni kell az általatok kínált kitűnő alkalmazással is ,amit én speciel várok és ha meg lesz vissza is teszem mert ha így resetelem akkor lehet beírni mindent elölről

  24. @ToniSlow: frissítettem a telenor fixet, ha most megnézed, már a NC alatt is ott kell legyen a logó.

    @szerlaci: igazából nem értem, miért tűntek el a beállítások nálad, mert ráadásul pont ezeket tartalmazza a carrier fix is. de megnézheted most az 5.1.2-es verzióval, ha gondolod.

  25. @Jadeye: én sem tudom miért lehetett de megnézem…KÖSZI

  26. @szerlaci: hibát írt ki a felrakásnál , fel sem ment

  27. @Jadeye: ok most jelent meg az 5.1.2 felment minden ok mobilnet van, logó van szóval tökéletes minden köszi Nagyok Vagytok

  28. @szerlaci: köszi a visszajelzést! 🙂

  29. @Jadeye: nincs mit. Most néztem hogy kicsit kevesebb sor van…

    internet tethering:
    apn: online
    ez a rész nincs is ,de fut minden

  30. Sziasztok! Frissítettem a csomagokat én is, de a telenor logó eltűnt a készülékemről (iPhone 4, 5.1.1).
    Hiába installáltam újra a csomagot, vagy vettem ki-raktam be a SIM kártyát, hiába állítottam vissza a hálózati beállításokat ill. indítottam újra a telefont, nem változott semmi, maradt a Telenor HU felirat.
    Mobilnet egyébként tökéletesen működik.
    Tudtok segíteni? Mi lehet a baj?
    Ezer kösz!

  31. Hello én is frissítettem és ugyan úgy jártam mint somatyi mi a megoldás

  32. @somatyi, @vetzl: megnézem, de csak 3GS van kéznél, arra már megy az 5.1.1-es downgrade. bár nem értem, miért van ez a hiba, mert semmi ilyet nem kellene csinálnia. kis türelmet kérek.

    többen azt írták amúgy, hogy párszor leszedték, és felrakták, és akkor meg ment rendesen, ezt esetleg próbáljátok meg közben.

  33. Fel raktam ujra de mobil net elment és el is tűnt az a rész a beállításokkal ahol be kell írni az adatokat le töröltem a telenor carier fix et és újraindították utána be tudtam állítani a mobilnetet

  34. Nezzétek meg hogy frissült e 5.1.2-re ha igen akkor menni kell i4 5.1.1 van nekem és minden ok már

  35. @Jadeye: Na most reggel megint újraraktam a csomagot és most minden ok. Rejtély számomra, hogy miért nem ment ez tegnap este elsőre, másodszorra… De működik, és köszönöm szépen! Minden tiszteletem!

  36. Sziasztok nekem is most sikerült nem tudom tegnap mi volt a baja

  37. @Jadeye: nekem is megy, logo is szépen megjelenik az nc lehúzásakor is. az internet tethering beállítási lehetősége nekem is eltűnt, de ettől függetlenül megy. amit észrevettem:
    mms beállításoknál a felhasználónévnél ott van hogy mms, tudtommal ennek üresnek kellene lenni, de működik így is az mms küldés. amíg manuálisan voltak megadva a szolgáltató beállítások, az személyes hozzáférési pont csak akkor volt aktív ha be volt kacsolva a mobilnet, ha kikapcsoltam akkor bele sem tudtam lépni(halványszürke volt konrétan). most akkor is bele tudok lépni ha kikapcsolom a mobilnetet, tehát aktív a menüpont. nem tudom hogy melyik működés a normális, problémát nem okoz, csak jeleztem….

  38. Jadeye: Feltettem a “Magyar Logó Fix iPadhez” csomagot. Megjelentek a logók rendben. Később felugrott egy ablak, hogy frissíti a beállításokat. Erre lett frissítés nyomva. Ezek után eltüntek a logók. Már többször tettm fel és le a csomagot és többször volt network reset is. Van rá ötleted, hogy lehet ismét megjelentetni a logókat. Esetleg kézzel ssh-val törlni (de nem tudom, mit is kéne)? Köszönöm.

  39. Sziasztok. Nem ide tartozik, de ha tudnátok segíteni megköszönném. A kérdésem az, hogy van-e olyan bluetoothos alkalmazás, mely felismeri az autóban lévő bluetoohot a kihangosításhoz.? Szeretném párosítani iPhone 4- et, de nem sikerül az eredeti bluetoothal.
    Nagyon köszönöm
    Udv

  40. @babola80: simán mennie kéne. nekem a navim működik bt kihangosítóként, simán össze tudtam lőni őket.

  41. Sziasztok korai volt az öröm eddig müködött most már besem regisztrál imessagre 10 perce probálkozik ugy hogy levettem a cariert mikor fen volt elment a mobil net most van net de nincseb imessag

  42. @Jadeye: feltettem, frissítés után hazavágta a logo-t, és a beállítások sem elérhetőek. leszedem, újrateszem, meglátjuk megjavul-e…

  43. @ToniSlow: ugye a frissítés után kivetted a kártyát, és visszatetted?

  44. @Jadeye: természetesen

  45. @ToniSlow: ja most látom, mi a baj. ha megnézed, akkor a Beállítások / Általános / Infó alatt a Szolgáltatóhoz azt írja, hogy “nem elérhető”, ugye?

  46. @Jadeye: már nem látom mert közben már vissza is tettem a csomagot….

  47. @Jadeye: na mind1, ha javítod akkor frissítem, meglátjuk akkor mi történik

  48. @ToniSlow: a felhasználónév valóban üres kéne legyen, most megnéztem, és tényleg ott van a carrier.plistben a username-nél is, hogy mms, pedig nem kéne neki. kiszedtem belőle, minden más változatlan. a verziószám 5.1.2.1 lett.

    @cakkos: próbáld meg a cikk végén linkelt jailbreak nélkül is működő megoldással, mert ha felugrott ilyen, akkor t-mobile vagy voda ketyeg az iPadben, és szimplán frissültek a beállítások.

    @vetzl: tegnap feltettem egy frissen restore-olt 5.1.1-es 3GS-re, és gond nélkül felment, és a logó is megjelent. a carrier fixben semmi nem változott, csak a logók, illetve most kiveszem az mms usernevet, és mindjárt frissül 5.1.2.1-re.

  49. @ToniSlow: igazából nem értem, miért csinálja. mindenesetre ilyenkor akkor el kell távolítani a csomagot, és újból feltenni.

  50. @Jadeye: ez megtörtént.

  51. @ToniSlow: és most van logó, és megy rendben, ahogy kell, ugye? hogy aztán a tethering apn miért tűnik el, az megint egy jó kérdés, korábban nem tette, és ott meg nem is történt változás a csomagban.

  52. @Jadeye: majdnem, hálózat menüpontban a személyes hozzáférési pont csak pörög, nem válik aktívvá. a többi elméletileg ok.

  53. @ToniSlow: oké, köszi, nézem. de ez fura, mert ott semmi nem lett megváltoztatva a csomagban. :/

  54. @Jadeye: nah. megoldótott…nyomtam egy reset network settings-t. most megy minden. tudom hogy a szifon részéről az ilyen csomagok összeállítás egy szívesség, és ne érezd csesztetésnek, de ha van rá egy kis kapacitásod, vagy kapacitásotok akkor utánanéznétek esetleg hogy miért vannak ezek a bugok? nem vészesek ezek, inkább idegesítőek 🙂

  55. @ToniSlow: épp ezt csinálom, amióta a hibákat jeleztétek, már a második frissítéssel van ott a csomag. na de akkor most pontosan mi a helyzet nálad?
    – ott vannak a logók?
    – ott van a tethering apn is?
    – működik, ahogy kell?
    – készüléktípus?
    – iOS verzió?

  56. @Jadeye: Kézzel kitöröltem a Carrier Bundles könyvtárból a dolgokat. Utána ismét lett t-mobile logó. Telenor logó jól látom, hogy nincs. (IPad3, 5.1.1)

  57. Hello ujra raktam van logó van mobil net de meg mindig nincsen iMessage minden bevándorló kapcsolva

  58. @Jadeye:
    Működik minden a következő módon (miután leszedtem az előzőt:
    logo megjelenik, simán is, nc-ben is
    tethering apn hiányzik, de a funkció működik
    mms, mobilnet beállítások helyesek
    iOS 5.1.1r1
    i4

  59. szia nem tudom hogy jó vagy nem az imessag mert valamelyiket kéken mutatja valamelyiket nem peddig tudom hogy iphone van neki
    MF: 1.0.14

  60. @vetzl: ez akkor 4S és 5.0.1, ugye? van tethering APN-ed a Beállítások / Általános / Hálózat / Mobil adathálózat alatt? logók vannak?

  61. @Jadeye: 4.12.01

  62. @ToniSlow: ez akkor iPhone 4, 5.1.1, és akkor sehogy sem jelenik meg a tethering APN, de ettől még megy?

  63. most elméletileg megy minden logók nincsenek de ha annyit meg tennél hogy 20/2297414 a számom hogy tudsz e küldeni imessange mert ha tudsz akkor minden rendbe van

  64. @Jadeye: igen i4, 5.1.1r1, a tethering apn nem jelenik meg, de a funkció működik (írtam is pár hsz-el ezelőtt).

  65. @vetzl: facetime és imessage aktiválás problémás a telenor esetében, de mivel lehet appleID-val is én azt használom. szerintem kapcsold ki mindkettőt, indítsd újra a készüléked, majd aktiváld újra a két szolgáltatást és akkor tuti jó lesz.

  66. @ToniSlow: az nem jó… csak mert a teszt 3GS-en nálam 6.0-s baseband van, és reméltem, hogy azért nem megy, mert nem tetszik az 5.x-hez tervezett CommCenter patchnek, hogy 6.0-s basebandet kell kezelnie az 5.1.1-en. de akkor nem ez a helyzet, hiszen nálad gyári baseband esetén sem jelenik meg a tethering APN, noha kellene neki. :/

    az iMessage és FaceTime aktiválás a Telenoron amúgy már régóta rendben megy, hacsak nem Apple szerveroldali hiba van, de akkor meg szolgáltatótól függetlenül hibás. mindenesetre egy ki- bekapcsolás valóban nem árt neki.

    @vetzl: ha kiírta, hogy aktiválva, akkor az jó lesz. mindenesetre lődd ki az összes futó appot, és indítsd újra a készüléket, akkor biztos a dolog.

  67. eddig ment nekem eddig is fen volt a cerier és muködött de amint frissitettem tegnap nem ment most azt mutatja hogy jó

  68. @Jadeye: tudok esetleg segíteni valahogy?

  69. @ToniSlow: igazából akkor megint ott vagyok, ahol kb 2 órával ezelőtt, mikor a baseband kérdése felmerült, tehát hogy nincs épkézláb magyarázat arra, miért nem jelenik meg a tethering APN, noha meg kellene jelenjen. carrier fix nélkül pedig ott van, de akkor meg logó nincs, és a beállításokat is manuálisan kell megadni. egyszerűen nincs most több ötletem. lehet, csinálok egy teljesen új carrier.plist-et a 6.0-s alapján, nulláról, hátha az.

    ilyenkor USB, BlueTooth, és Wi-Fi tethering is van neked, ugye?

  70. a facetime müködik akkor az imessage is müködik de ez nagy szivás volt máma

  71. @Jadeye: usb-t nem próbáltam, wifit, bt-t pedig látják itt a kollégák a többi okos telefonnal, szóval sanszos hogy menne usb-n is.

  72. @vetzl: így van, ha az egyik megy, akkor a másik is.

    @ToniSlow: ha megjelenik a Wi-Fi hotspot, akkor tuti működik a dolog. csak akkor nem értem, az APN miért nem látszik. na de ha megy, akkor jó.

  73. @Jadeye: mondom, mint funkció működik. csak ahogy te is írtad az apn hiányzik.

  74. @ToniSlow: na ja, csak a teszt 3GS-en meg nem is működik, az meg baj.

  75. Sziasztok! Még új vagyok itt de már is lenne felétek egy kérdésem láttam nálatok ezt az elérést a cydia-hoz:( http://stable.szifon.com ) beírom és rögtön elkezdi letölteni hogy Download Sources és utána rögtön kilép és semmi nem történik… Szeretném egy újjab verzióra frissíteni a rendszert mert most 4.2.1 van fent már ezzel a verzióval vettem a készüléket semmit nem babráltam vele csak most szeretném ezt megtenni. Ha valaki segítene nekem azt nagyon megköszönném! :))

    Üdv!!

  76. @Jadeye: na az akkor cinkes…..így mondjuk tényleg macerás a tesztelés

  77. @Bartalovics: a készülékedet nem cydiában kell frissíteni, ott az iOS-t nem fogod tudni sosem, csak a cydiás csomagokat. a rendszert iTunes-ban kell frissíteni, de például iPhone 3G-re nincs 4.2.1-nél újabb rendszer. ha leírnád, milyen készülék, kicsit egyszerűbb lenne, bár ettől függetlenül továbbra sem cydiában kell frissíteni.

  78. @Jadeye: iPhone 3G’S-ről lenne szó..

  79. @Bartalovics: A készülék szoftveresen független vagy nem? A másik: mihez van SHSH-d? És fontos a jb?

  80. Na igen ezek nem elhanyagolható kérdések 🙂

  81. @ToniSlow:
    Lehet az enyémmel van gond, MMI multimédia és navigáció van az autómban, de Bluetooth nem találja az Iphonet. Próbáltam Nokiát, azt egyből találta. Van ötleted?
    Üdv

  82. @babola80: azt próbáltad esetleg hogy a másik irányból kezdeményezed a kapcsolatot? tehát hogy a telefonnal keresed az autódban lévő kihangosítót? milyen készülék amúgy? és milyen iOS van rajta?

  83. nekem nokia kihangodító van a kocsiba és látja

  84. Mit szóltok a venus hoz nagyon pöpec

  85. @babola80: kicsit megzavarodtam… nokia telefont próbáltál a kihangosítóddal, vagy nokia kihangosítót az iphone-al?

  86. iphone és nokia kihangosító müködött

  87. Sziasztok!
    Nekem is ez lenne a problémám, hogy eltűnt a mobil hálózati beállítások, ergo nem tudom kézzel megadni a dolgokat. Ráadásul nem látom a cydiaban a frissített telenor fixet 🙁

  88. @hSn0wQ: Én 1 éve vettem függetlenítve lett azóta így használom szóval nem gyárilag független annyit szeretnék hogy egy újjabb op rendszer verziót feltelepíteni (ha lehet)

  89. @gutierrez: elolvastad a cikkben a figyelmeztetést a megoldással együtt?

  90. @gutierrez: unstable repo-ban nézted?

  91. @Bartalovics: Tehát akkor Ultrasn0w-val függetlenített a telód (?),van gyári kártyád?
    Az új oprendszer frissítésekor fontos a baseband-ed verziója ami iOS frissítésekor frissül.
    És még mindig nem válaszoltál ezekre: mihez van SHSH-d?
    és: Fontos a jailbreak?

  92. @Bartalovics: Pontosabban a szoftveres függetlenítéshez kell a jb.Tehát erre ne válaszolj: “Fontos a jailbreak?”

  93. Na, már minden oké! Balfarok voltam bocsánat, én hibám:)
    Köszi a gyors választ 🙂

  94. @Bartalovics: ha nem gyári független akkor akkor mindenképp úgy kell frissítened hogy a modem verzió (baseband) ne frissüljön, különben nem fogod tudni függetleníteni. meg kell nézni mihez van shsh-d (aláírófájl). jailbreak-ből két féle van, tethered és untethered. az előbbinél csak akkor tud újraindulni a készüléked ha egy kicsit rásegítesz a számítógépeddel. untethered csak bizonyos iOS verziókra van, jelen esetben 5.1.1, 6.0-ra csak tethered. viszont az apple nem írja alá már az 5.1.1-et, ezért lenne jó ha lenne hozzá shsh-d. szerintem tudunk majd segíteni neked, csak kicsit kevés az infó. Jadeye meg kivág minket mert szétoffoljuk a topicot.

  95. Sziasztok,
    1 bonyolult helyzetbe kerültem jailbreak-kel kapcsolatban, segítségre lenne szükségem.
    barátom vett egy ipad 2-t 5.0.1-el, megjailbreakelte, utána valamiért( ez az ami miatt érdekes a dolog) tolt egy restore-t a beállításokban az erase all contents-et, amit ugye jailbreakes cuccon nem szabad. cydia eltűnt, de a jailbreak elvileg fent van….. shsh nincs, az apple az 5.1.1-et már nem írja alá, ha tolok egy restore-t azzal felmegy az ios 6, amit nem szeretne, meg jailbreakelni sem lehet.
    mit tudok segíteni? dfu-val meg shift+restore-ral se tudom felrakni az 5.1.1-et, ugye?
    akkor ez már bukta?
    köszi

  96. @ToniSlow: Szia. Szóval IPhone 4 van nekem,5.1.1- es verzió van rajta. Az autómban beépített multimédiás navigáció van, ami egyben kihangosító is. Ezzel szeretném összehangolni bluetoothon,de nem érzékeli a telefont. Fordítva nem próbáltam ( iPhone- keresse az auto bluetoothot) de azt is meg nézem. A Nokiát azért írtam, mert próbábol le vittem egy Nokia telefont, és azt az auto bluetooth egyből érzékelte. Az Iphonet nem érzékeli !

  97. @shaneee89: Nem tudod sehogy sem felrakni az 5.1.1-et shsh nélkül.

  98. @hSn0wQ:
    ettől tartottam…:(
    Köszi

  99. Nézd meg hogy a cydia mentett-e neked shsh-t 5.1.1-hez. Ezt redsnow-al le tudod ellenőrizni, vagy pedig megnézed a cydia-ban. Cydia home screen welcome felirat felett.

  100. Babola80!
    Két lehetőség:
    Megpróbálod egy másik i4-el hogy azzal megy-e. Ha igen akkor sanszos hogy a telefonod lesz a ludas.
    Másik lehetőség hogy esetleg azt a szoftvert vagy firmware-t kellene frissíteni ami az autód multimédiás naviját kezeli amennyiben ez lehetséges. Még érdemes talán google-ben keresgélni hátha ismert a probléma és valaki talált rá megoldást. De mindenképpen valamiféle kompatibilitási probléma lesz szerintem.

  101. @ToniSlow: Oksa.
    Köszönöm szépen

  102. @hSn0wQ: Szia. Fontos lenne igen mert én telenor-os vagyok :/

  103. @ToniSlow: És ha most pl Restore-ral visszaállítanám a Jailbreak elötti állapotot és igazából nem tudom milyen szolgáltatónál volt a telefon tegyük fel T-mobile akkor nyugodtan lefrissíthetem iOS 6-ra a Készüléket?

  104. @Bartalovics: Na ezt most nem értem.Ha fontos a jb a függetlenítés miatt akkor minek akarsz frissíteni iOS 6-ra? Mihez van SHSH-d? Mert szerintem sokkal ésszeübb lenne (,ha lehet) 5.0.1-et vagy 5.1.1-et felrakni mert ezekre van untethered.Kitudja mikor lesz 6.x-re untethered jb.A tethered jb meg elég nagy szívás.

    Ha telenoros kártyával akarod használni akkor tök mindegy,hogy T-s vagy.

  105. @hSn0wQ: Nekem az 5.1.1 is tökéletesen megfelelne :)) De hogyan tudom kideríteni hogy mihez van SHSH-m ? Mert ezt én nem értem

  106. @Bartalovics: Olvasd el ezt:
    szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

  107. @Jadeye: Szia!
    Következő lenne a problémám: használtam a cydia magyarosítást, de gondoltam leszedem hiszen ti is írtátok hogy nem aktuális, a repo-ban sincs már fent. Eltávolítás után respring, majd újra megnyitottam a cydia-t, és ha jól emlékszem akkor az az üzenet fogadott hogy csomag helye nem található… Természetesen a cydia meg magyar maradt, de a telepített csomagok között már nem látom. Van valami mód arra hogy leszedjem?

  108. @hSn0wQ: Köszi szépen ! Ellolvastam a cikket De a Cydia nem írja ki zöldel a főoldalon hogy milyen SHSH-k vannak mentve 🙁 Ez baj?

  109. @Bartalovics: Néha kiírja,néha nem,ha nincs semmihez sem shsh-d akkor meg egy “make life easier” felirat jelenik meg amire,ha rányomsz akkor utána autómatikusan fogja a cydia menteni az shsh-kat.

  110. @hSn0wQ: Ezzel sem találkoztam amit leírtál 🙁 A cydia is tiszta üres se keresni semmi sincs benne megnéztem pár videót a neten és másnak meg rengeteg mindent hoz be ami nekem nincs tanácstalan vagyok :/

  111. @Bartalovics: Mit nem hoz be? Oké nincs make life easier felirat addig értem,de mi hiányzik még? Mi az ami a te cydia-dból hiányzik és a videóban szereplő embörnek van?

  112. @Bartalovics: ott a TinyUmbrella. dugd rá a készüléked, és kérd le vele az SHSH-kat (Advanced fülön legyen bepipálva a Request SHSH from Cydia opció).

  113. @Jadeye: Megvan megcsináltam ! :)) Köszönöm Szépen!! :))

  114. @hSn0wQ: Sikerült megszerezni az SHSH-kat 2 is van 3gs 4.2.1 és 3gs 4.3 (nem tudom hogy a számok mögötte számítanak e mert azokat is leírom ha kell) !

  115. @Bartalovics: Hát akkor tudsz 4.3-at vagy 4.2.1-et felrakni,ha készítesz egy bb-t nem frissítő cfw-t,DFU módba teszed a telót iREB-el vagy Redsn0w-val,T.U-ban elindítod aTSS Servert,utána SHIFT/Alt+Restore-al betallózod a cfw-t aztán,aktiválsz,nem állítasz vissza backupból utána jb-eled: 4.2.1 esetén greenpois0n rc6.1-el vagy Redsn0w rc19-el, 4.3 esetén jailbreakme 3.0-vel vagy Redsn0w rc19-el,utána leszeded az ultrasn0w-t.

  116. Nincs hozzáférési pont a menüben,már mindent megpróbáltam.(i4s 5.1.1)
    Egyszer sikerült beizzítani,de bepirosodott a kép,megfagyott,majd újraindult…
    Az unstable repoba visszatennétek a korábbi jól működő verziót?

  117. *mod: Töröltem,majd ismét feltettem (mert a reinstall nem segített) és most működik.


Add a Comment