fbpx Skip to content

A jóslatok bekövetkeztek, és bár a főszerep a keynote-on az iPad Minié volt, de végre megérkezett a MacBook Pro család legújabb tagja is, a 13 colos retina MacBook Pro. A 2012-es WWDC-n debütált 15-ös retina MacBook Pro komoly népszerűségre tett szert, elsősorban a legfőbb eleme, a kijelző, de sokaknak csalódást okozott, hogy ezt a kiváltságot csak a nagyobb testvér kapta meg. Ha a MacBook családot nézzük, akkor a legnagyobb kereslet még mindig a 13-as gép iránt van, egyrészt az ár miatt, másrészt a hordozhatóság tekintetében, így a piac igényeit figyelembe véve várható volt, hogy előbb vagy utóbb a kistestvér is megkaphatja az új panelt.

Az új MacBook Pro az eddigi 1280 x 800-as felbontás helyett immár 2560 x 1600 pixelben jeleníti meg a képet a 29%-kal kontrasztosabb és 75%-kal kevésbé tükröződő IPS kijelzőn. Azért lássuk be, ennek már ideje volt, hisz a 13-as MacBook Air kijelzője is jobb volt, pontosan 1440 x 900 pixel.

Az új 13-as retina MacBook Pro 20%-kal vékonyabb, mint elődje, mindössze 19mm vastag (a 15 colos egyébként 18mm) és 30%-kal könnyebb, tehát 2.06 kg helyett csupán 1.62 kg. Csatlakozók terén kapunk 2 db USB 3.0, 2db Thunderbolt portot, SD kártyaolvasót, HDMI kimenetet, fülhallgató/mikrofon bemenetet, MagSafe 2 csatlakozót, illetve a nagy testvérben is megtalálható 2 db sztereó mikrofont.

Amint látszik is, az optikai meghajtó végleg kikerült az új 13-as retina MacBook Próból, ahogy a 15 colosban sincs már. A HDD is száműzve lett és helyére SSD került, amiből akár 768GB-os méretűt is választhatunk a rendelésnél. Sajnos itt nincs lehetőség olyanra, mint az iMac-nél a “FusionDrive”, amit annyit takar hogy a tárhely eloszlik kétfelé, azaz flash meghajtót és HDD-t is kapunk egyszerre. Processzorból a 2,5 GHz-es, Intel Core i5-ös vagy a 2,9 GHz-es, Intel Core i7-es Ivy Bridge közül választhatunk. A grafikus mag maradt az Intel HD Graphics 4000, RAM-ból pedig 8GB-ot kapunk.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=HfiJOP2uGk4]

És végül jöjjön, amire már mindenki kíváncsi, hogy mennyiért is vihetjük haza majd a 13-as retina MacBook Pro laptopunkat.

Tehát 569 990 Ft-ért (ami tartalmazza a forgalmi adót: kb. 121 179 Ft) megkapjuk az alap modellt, ami 128GB-os SSD-t és 2,5 GHz-es Core i5-ös processzort takar. Ez az amerikai 1 699 dolláros árhoz képest 200 ezerrel drágább. Tegyük fel, mi szeretnénk az erősebb, Core i7-es processzorral kérni, akkor + 64 400 Ft-ot ráfizetve, 634 390-ért vihetjük haza. Ha szeretnénk családi fotóinkat és HD videóinkat, esetleg filmjeinket is tárolni, akkor szükségünk lesz nagyobb tárhelyre, mondjuk egy 256GB-os vagy egy 512GB-os flash tárolóra, ami + 100 000 Ft, illetve +261 000 Ft. Így végösszegben 669 990 Ft-ért vagy 830 000 Ft-ért vehetjük meg. A full konfigurációs árat már le se írom, de 6 db nullás.

Elgondolkozhatunk azon viszont, hogy 599 990 Ft-ért már elvihető a 15 colos MacBook Pro, 500GB HDD-vel,  2,3 GHz-es négymagos Intel Core i7-es processzorral és ott van még a NVIDIA GT 650M-es videókáryta is. Bár kijelzőben ez még nem retina.

Sajnos az SSD árak még mindig nagyon magasan vannak, és bár az új Retina MacBook Pro egy valóban tökéletes választás lehet, viszont az adattárolás is fontos szerepet játszik a készülékválasztás során. Persze egy nagyobb kapacitású külső merevlemezhez manapság viszonylag olcsón hozzá lehet jutni, így tárolás szempontjából, mint opció nem rossz, de nyilván az kényelmesebb, ha minden egy helyen van.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Wy1dLr0g6Yc]

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Megvannak huzatva!!!!!!
    Fél millió ft és integrált videókártyát, meg 128 gb SSD-t vágnak hozzá!! ATYAÉG!
    kurvaszép, vékony, meg retina de ki a f@szt érdekel az én late 2011 13″ macbook pro-m is geciszép mégsem volt csak 320k. és legalább van helyem. az SSD rohadtjó de jelenleg nem ér szerintem ennyit a gyorsasága, már egy iPhone is lehet 64 gb-os, ehez képest egy laptopban a 2x annyi hely szerintem nevetségesen kevés:D
    Itt valami nagyon el van b@szva…

  2. @zozz92: bocsánat kicsit csúnyán fogalmaztam elnézést! Remélem nem törlik 😀

  3. Pedig törölni kéne!
    Meg javítani is kéne a cikk első mondatát: minié “j” betű nélkül!

  4. Remélem ennek hatására esik valamennyit a normál Pro ára.

  5. viszik majd, mint a cukrot 😀

  6. tök mind1 menyi az ára veszik és veszik és veszik…

  7. Én nagyon vártam ezt a gépet, de egyszerüen túl drága…:(
    még kint is 1750€ de az legalább fél millio alatt van.
    az egy az egyes € = $ a szivás…

  8. Hja, tényleg túl drága.
    Nekünk.
    Kicsit nyugatabbra azért jobban belefér egy ilyen gép a népnek.

  9. Én nemrég raktam össze 1 asztali gépet i7 3770K 16gb ram..Igaz, a videókari öslelet.. 8600gt. Játszani nem játszok… (128 gb ssd + 1TB winyó ) ezek már megvoltak. Az ára…? 😀 Még a fél milliónak is a töredékéért.. pontosan 155e ft.. Nekem megér annyit az a (negatívúm), h nem tudom hurcibálni… Arra ott az iphone.. Számomra az tökéletesen megfelel e célra.. Egy i7es kongfig árábol máris megspóroltam 500e ft-ot… 🙂 🙂

  10. @Vezo: ha még euro = dollár lenne de euro > dollár van nézd csak meg a Mac árakat pl macbook air 1049 euro > 999 dollár

  11. ez a cikk leirta azt, miert nem lesz soiha mac-em
    512GB SSD ert +260 eFT ???? felar !!!! 256 os ssd 100eFT felar??? a legjobb fajta 256 os ssd-k is mar 50 eFT kornyeken jarnak, ha pedig a 128 256 os kulonbseget nezzuk akkor 30-35 eft cuccert szamol az alma 100eFT-t
    mac-ed van??? megerdemled… (lassan a mac szamtek korokben olyan statuszszimbolum lesz, mintha azt irnad a fedelere, hulye vagyok és sok a penzem… 🙂

    raadasnak ahogy olvasom nem a leg leg ssd-t teszik bele a macekbe…

  12. @KommyKT: azt hiszem az amik netto árat irnak, de ott nem 27% az áfa….meg nem is husz… de az euros az brutto… de sok.. @NLQ:
    az engem is felhaborit hogy mennyire felsrofolják az arakat ha vmi extrat kersz….


Add a Comment