fbpx Skip to content

Nem sokkal ezelőtt az Apple bemutatta az új kisebb iPadet, az iPad Minit, és a felújított negyedik generációs Retina iPadet. Az Apple nem egész 7 hónapot várt csak, és máris frissítette az iPad családot! Ilyen még nem volt, nagyon furcsa, hiszen alig telt el több, mint fél év. A Retina iPad egyfajta ráncfelvarrást kapott, míg egy teljesen új termékcsaládot, az iPad Minit is kaptunk.

Először is nézzük meg, milyen az új iPad Mini, miben különbözik a retina iPadtől. Az új készülék az Apple szerint elfér a tenyeredben. Akár egy kézzel is tapogathatjuk. Külsőre elölről ugyan nem, de hátulról megváltozott. Új hátoldalt kapott, és továbbra is fekete vagy fehér színben érhető el, azonban már az új Lightning csatlakozóval.

A jack ajzat érdekes módon felül maradt, azt nem változtatta meg az Apple. 23%-kal vékonyabb lett és 53%-kal könnyebb a jelenlegi iPadeknél. A kijelző mérete 7,9 colos, míg az iPad 3-é 9,7. Így a kijelző nem retina, hanem 1024×768 pixel felbontású, ami azt jelenti hogy megegyezik a 4:3-as iPad 2 méretével.

Az sajtóesemény alatt az Apple összehasonlította más Android tabletekkel is az iPad Mini-t, néhány esetben a +0.9 col akár 50-60%-kal nagyobb területet ad a felhasználónak, például egy weboldal olvasásakor. Természetesen nem csak kívülről, hanem belülről is komoly erőt kapott a kisebb iPad. A5 processzor hajtja, 720p HD előlapi és 5megapixeles hátlapi kamerával tudunk fotózni. A 4G-s változat természetesen LTE képes.

Saját véleményem szerint nem egy rossz eszköz. Az egyetemisták körében biztos nagyon elterjedt lesz amiatt, hogy tényleg elfér bármilyen táskában. Az ára miatt pedig még több emberhez eljuthat ez kis a kütyü. Az Apple.com videóját azért érdemes megnézni, majd pedig a Verge már kezébe is fogta az iPad Mini-t!

Az iPad Mini kezdő ára 99.990Ft, ez a Wi-Fi 16GB-os, természetesen itt is létezik 32-es és 64GB-os verzió. Előrendelni október 26-tól lehet, a boltokba több más országgal együtt november 2-án kerül.

Új Retina iPad

Nem várt újdonság, hogy frissült az év márciusában bemutatott iPad 3 is. Az új negyedik generációs iPad csupán egy termékfrissítés, tehát kaphatta volna akár az iPad 3S címkét is 🙂

Az új iPad-ről nem sok szó esett, tömören 2x gyorsabb mint elődje. A6X processzort kapott, illetve új Lightning csatlakozót. Mely miatt most már tényleg az összes kiegészítőnket le kell cserélnünk. Frissítést kapott a kommunikációs chip is, így az iPhone 5-höz hasonlóan ő is 2x gyorsabban tud Wi-Fi-zni, illetve LTE-re is képes Európában! 🙂 Érdemes még megjegyezni, hogy akik maximum 30 napja vettek iPad 3-at, az Apple ingyen kicseréli az új verzióra.

Egyébként itthon 149.900Ft-tól indul majd az új készülék ára, és hasonlóan november 2-től kapható itthon.

[poll id=69]

Olvasd el a hozzászólásokat is

35 Comments

  1. A PC-k csinosak, de baromi drágák. Az iPad meglepetés, de azokkal értek egyet szerint ügyes húzás volt előre hozni ezt a semmit, februárban óriási felháborodás lett volna ennyi fejlesztés láttán. Most kaptak egy évet, hogy kitalálják merre az arra. Viszont nem lepődnék meg ha az iPhone-t visszahoznák nyár elejére, egyrészt mert az 5 kevés lett (szvsz), másrészt így minden évben 11 hónap telne el termékbejelentés nélkül. Az iPad mini csalódás. Két előzetes vélemény volt, az egyik, hogy drága lesz de odaver, a másik, hogy megkapja az ősöreg iPad 2 cuccát, viszont így árban versenyképes lesz. Nos, két szék között a földre. Meglátjuk.

  2. @BoRRoNeo: Jó ez a Mini csak kicsit sokallom az árát, 330 dodó az alap modellért ? Egy százast eshetne mindegyik úgy volna is értelme, vagy ha lenne 8 gigás változat, wifi + Cellular-al és az lenne 330 akkor még “instant get” is lehetett volna. De ez így drága…

    Viszont ez a mókerolás most sok kérdést vet fel… Ez az “up to date ipad” most mi ?
    Ezentúl fél éves termékciklusok lesznek az almánál ? Vagy most 1 évre elfelejthetjük az iPad témát ?

  3. Sziasztok! Ez csigázott fel: …akik maximum 30 napja vettek iPad3-at, az Apple kicseréli….”. Egy hetes az enyém.Hogy lehet kicserélni ebben tud valaki segíteni nekem? Előre is köszönöm. (Edigitalnal vettem)

  4. Korrekció: “az iPad mini eleje semmit sem változott” – dehogynem, keskenyebb lett két oldalt a kerete!!!

    iPad 3->4 ráncfelvarrás: muszáj volt, 29-én jön a Nexus 10, ami sokkal erősebb lesz, mint az iPad 3…

    iPad mini: megveszem!!! 🙂 Galaxy S3 mellé iOS eszköznek tökéletes lesz. Örülök, hogy nem vettem meg az új Touch-ot, idehaza egy árban lesznek. 🙂 Azokat viszont nem értem akik azt várták, hogy olcsóbb lesz a mini, mint a Touch… nekem a százezres induló ár is kellemes meglepetés, azt hittem a 8 gigás kerül majd ennyibe (de végül olyan nincs is). Az Apple a minivel nem az olcsó, hanem a kisebb méretű tabletek piacára tört be. Az Apple sosem volt, és soha nem is lesz olcsó játék…

  5. @007jblc: Az Apple nem cseréli ki, néhány amerikai üzlet cseréli ki. “this isn’t a company-wide policy”.

  6. Biztos népszerű lesz az iPad mini az egyetemisták körében. Csak nem itthon. 😀

  7. Azt hittem tudok venni iPad mini-t 100k alatt Cellular-al, hát nem jött össze, így egyáltalán nem vonzó, mivel a hardware meg már elég öreg. Nem tudom, hogy hányan fognak venni, de egy vevőt már elvesztettek. Inkább akkor a kifutó szériás iPad 3 gen.

  8. Szuper hír főleg hogy 1 hete vettem ipad 3-t:( a hírnek ezt a részét azért jó lenne tisztázni mielőtt pletyka szintre kerülne a dolog és mindenki rohan vissza a boltokba ipad 3-t 4-re cserélni:

    “Érdemes még megjegyezni, hogy akik maximum 30 napja vettek iPad 3-at, az Apple ingyen kicseréli az új verzióra.”

  9. Az Androidos tabnak jóval magasabb a felbontása, ebből következőleg okosan próbált hazudni az Apple tegnap, de csak akkor látni többet a weboldalból, ha nem landscape módban vannak…
    //Mondjuk ez a Jobs-szal nyíltan szembemenés eléggé égés, pontosabban szolgai módon követi a trendeket, mióta nem az Apple alakítja azt.

  10. @Jadeye: Ez a cikk engem sem győzött meg, gyorsan átfutva csak a saját store-jukról beszél. Látsz erre némi esélyt Magyarországon? Én is ugyanebben a cipőben vagyok, Szeptember 28.-án vettem iPadet.

  11. @Jadeye: Illetve az is kérdés, hogy mikorhoz számolják vissza az egy hónapot? Mert nekem 4 nap múlva lejár.

  12. Most akkor cserélik vagy nem??? Én múlthét hétfőn vettem az ipad 3at de ha ezt tudom biztos várok még pár hetet…..

  13. @Jadeye, @sattila: Most beszéltem a magyarországi online store-al, már többen keresték meg őket ez ügyben, de ez csak mítosz, náluk ilyen biztosan nincsen, illetve nagy valószínűséggel az APR-eknél sem. Aki viszont náluk vásárolta meg a terméket, 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti, és megtérítik az árát. Ez vonatkozik az iPhone 5-re is, amit a napokban készülök megrendelni, feketét szeretnék, de fenntartásaim vannak vele kapcsolatban, ugyebár a kopás miatt. Ha 14 napin belül úgy döntök, hogy problémám van a minőségével, visszaküldöm, és várhatok újabb 3-4 hetet a fehérre. De legalább van ilyen lehetőség. 🙂

  14. @ha0rex: Hát mondjuk a magyar apple store-tól ez nem újdonság hogy erről még nem hallottak. 🙂

  15. Én azt nem értettem az egész mini bemutatóba miért hasonlították össze a Nexus 7-el? Méretben (mini) hardverben (nexus) sincs közük egymáshoz…
    Nem hinném hogy ilyen árazással ellenfele lehet a mini a nexusnak, szerintem ezt csak az apple szeretné. A két készülék között 25%-os árkülönbség van!
    Persze a rajongók venni fogják, aki viszont hezitált eddig az Ipad vételén az ezután sem fogja megvenni. Ipad2-t lecserélni erre vétek, olcsó tabletnek meg nem elég olcsó.

  16. @ha0rex: köszönöm! De enne nem örülök,h most kidobták az új ipadet… A 3nak nagyon le fog menni az ára és már nem is lehet rendelni a store-ba… Csak a 2es ipadet a minit és az újat.Fekmérgeltek ezzel nagyon.

  17. @sattila: Egy cipőben vagyunk, ez szerintem sem volt korrekt húzás. Más dolog, amikor lehet számítani rá, ha tudtam volna, nyílván vártam volna. Most is lehetett számítani az új csatlakozóra, amit még el is bírnék viselni, de itt azért komolyan változott a hardver, főleg ami Európát illeti. Ezekből a változásokból valószínű nem sokat használnék ki, de abban teljesen igazad van, hogy a régi árát jócskán lenyomja. Nincs egy hónapja, hogy 190 000 Ft-ot adtam ki érte, ez eléggé sok egy tabletért, és most miről beszélünk? Már nem korszerű, régi, “ócska”…

  18. Steve forog a sírjában :(:(
    Ezzel a mentalitással nem nagy jövőt jósolok az Apple-nak :(:(
    Júniusban vettem az Ipad3-amat hogy mekkora királyság, és hogy ez a csúcs rá 3 honappal meg kidobja A6x procival…… 🙁

  19. Van egy olyan feeling em, hogy az Apple most gyorsan kiszorja akit még lehet, mert a Samsung 2013 tol nem fogja az LCD kijelzoket szállítani az Apple nek. Az pedig szívás nagy szívás… Apple kapkod, be van szarva… Nagy szám volt a retina display de igazából nem ők gyártották le…

  20. Mint minden más technikai cuccnál én azt mondom, hogy ha vmit megveszel NE nézd meg hogy mennyivel lett olsóbb, milyen új cucc jött ki 3 hónap múlva.
    Használd és kész!

    Nekem Ipad 1-em van, 4.2.1 -vel hajtom. Amire vetem tökéletes, másra nem kell és nem is szánok rá több pénzt hogy legyen egy “gyorsabb”, szebb, kisebb, ami 6 hónap múlva ugyanolyan szar lesz 😛

  21. @AppleFan: az csak kamu hír volt, hogy a Samsung nem szállít több kijelzőt az Apple-nek, hivatalosan cáfolták a hírt!!

  22. @KekszNET: egyetértek. Tudom, hogy jön majd az új retina iPad mini jövőre, de nem érdekel, nekem ez is jó lesz. 🙂 Az más kérdés, hogy ha a vásárlás után 1 héttel váratlanul kijön a 2x jobb verzió ugyanazon az áron, na az tényleg bosszantó!

  23. Az iMac úgy néz ki mint egy hatalmas iPad fix állványra szerelve. 🙂

  24. Az iPad mini igazi ellenfele: http://www.wayteq.hu/hu/xtab80

    Sőt, ez még 0.1″-el nagyobb is, ezzel kellett volna összehasonlítani, és nem a Nexus 7-tel. 🙂 És ez csak 36 ezer Ft. 🙂 Persze ettől én még a minit fogom megvenni…

  25. @007jblc: sajnos sehogy, a cikkíró helytelen információt osztott meg. Ez az akció csak az Egyesült Államokban érvényes!

  26. Felhívtam őket, és mondták, hogy most már hivatalosan is megkapták az információt, hogy csak U.S.

  27. Az iPad minit csak este 7-től lehet előrendelni? Ti hol veszitek meg november 2-án? Nálunk munkaszüneti nap lesz sajnos, szerintem leghamarabb csak 5-én lesz a boltokban, ha lesz egyáltalán…

  28. “Érdemes még megjegyezni, hogy akik maximum 30 napja vettek iPad 3-at, az Apple ingyen kicseréli az új verzióra.”
    Ez miért is lett áthúzva?
    (Előző kommentem rossz hírnél, bocsi)

  29. Hová tűnt az iPad mini készlethiányáról szóló cikk??? Cenzúra??!!

  30. @admin: remek. Ezt is megértük… :-/ Én végül berendeltem az Apple webshopjában a fehér minit, aztán majdcsak megkapom valamikor… azért az elég gáz, hogy első körben csak feketéket kap minden üzlet, ráadásul ilyen keveset. 🙁

  31. Hogy lehet letöltés Cydia a ipad minire??? Köszi.


Add a Comment