fbpx Skip to content

Érdekes weblapra lettem figyelmes pár hete. Amióta létezik a Bpmenetrend nevű alkalmazás, azóta használom, amikor BKV-n utazom. Jobbára tökéletesen működik, valószínűleg, amikor nem jön a busz nem az ő hibájuk. 🙂 Azonban pár hete az ittabusz.hu-t nézegettem, és többször használtam már is. Ez egy webes alkalmazás nem csak iPhone-ra, de Apple eszközökön is tökéletesen működik. Hasonlóan a Bpmenetrendhez, ők is a BKV adatbázisát használva mondják meg, mikor jön tömegközlekedési eszköz.

 

Jól látszik, hogy csupán be kell ütni a járatszámot, kereshetünk buszokra, villamosokra, metró, hév – és hajójáratokra. Amint elkezdjük begépelni a járatot, már is szűkül a kereső és rögtön oda kattinthatunk.

 

Miután beütöttük a járatot és kiválasztottuk, kapunk egy menüpontot, hogy mégis hol vagyunk, majd ebből következik, hogy mikor jön, például a 160-as busz a Margit hídhoz. Sőt, azt is elmondta, mikor ment el, és mikor fog jönni a következő. A legjobb, ami miatt azt mondom, hogy érdemes váltani: a “Járatok ebből a megállóból” menüpont. Itt egy kattintással bármilyen további beállítás nélkül megtudhatjuk, mikor jön egy másik busz. Az ittabusz.hu egyetlen hátránya, hogy ugye nem offline, ettől függetlenül remek alternatíva lehet mindenki számára.

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Jó cuccnak tűnik.
    “Ez egy webes alkalmazás nem csak iPhone-ra, de Apple eszközökön is tökéletesen működik.” – ok, mostanában vannak vele gondok, de azért ne tagadjuk ki 🙂

  2. “többször használtam már is”
    vagy inkább is már

  3. @VIP: vagy ‘többször is használtam már’


Add a Comment