fbpx Skip to content

Megérkezett a várva várt iPhone 5 Magyarországra is! Ahogyan azt már a live során is megírtuk, idén a Mammutban lesz T-mobile iPhone 5 premierje. Az előrendelések 1 nap alatt elfogytak, tehát ha még mindig az elsők között szeretnél egy új iPhone-t, akkor sorba kell állnod. Természetesen elképzelhető, hogy kapnak majd másnap a kis boltok is pár példányt, de aki tényleg több száz másik (leendő) iPhone 5 tulajdonossal és velünk szeretné tölteni a csütörtök estéjét, jöjjön el a budapesti Mammut üzletközpontba, ahol éjféltől már megvásárolhatja a készüléket.

Vásárold meg elsők között Magyarországon az iPhone 5-öt 2012. szeptember 28-án, azaz pénteken 0 órától! Gyere el a budapesti Mammut I bevásárlóközpontba, ahol a 2. emeleti T-Pontunkban 28-án 0 órától a Tiéd lehet az iPhone 5!

A várható nagy érdeklődésre tekintettel javasoljuk, hogy csütörtökön korábban érkezz, az értékesítés érkezési sorrendben történik, a készlet erejéig. Igyekezni fogunk, hogy a várakozás kényelmes legyen, ráadásul a helyszínen vásárlók között értékes kiegészítőket sorsolunk ki! Az iPhone 5 készülékhez nano SIM kártya szükséges, ezért SIM kártyádat vásárláskor automatikusan és díjmentesen cseréljük majd. (T-mobile.hu)

Ahogy az elmúlt években már tapasztaltuk, körülbelül 600-900 emberre lehet számítani, ami sort 3-4 óra alatt le is darálnak. Tehát érdemes valamikor a délután folyamán már “beállni” a sorba, hogy ne hajnalban kapd meg a hőn áhított készüléket. 🙂 Ahogy már fent említettem, mi is ott leszünk, és ha megkértek bennünket, természetesen megmutatjuk az iPhone 5-öt.

Tehát most csütörtökön találkozunk az iPhone 5 T-mobile premier partin, amit a Szifon.com élőben közvetít majd!

Olvasd el a hozzászólásokat is

49 Comments

  1. Sziasztok, arról nincs véletlenül valami infotok, hogy apple.hu-n függetlenül mikor tudom megvenni/megrendelni/előrendelni a készüléket? Köszi!

  2. @ha0rex: Sajnos nincs 🙁

  3. Egy ilyen rendezvenyen lehet kapni gyarilag fuggetlen iPhone 5-ot is? (Nem Magyarorszagrol vagyok es gondolkozom az odautazason) – illetve a T-Mobile oldalan sehol nem talalom ennek az arat. Koszonet 🙂

  4. @TothGergo: Nem lehet, csak Dominósat, és külön 10 vagy 20.000ft a függetlenítés. Nem éri meg.

  5. Még nem voltam sorban állni soha, de idén elmegyek. Jó lenne ha megosztanátok a tapasztalatokat. Pl mennyivel előtte érdemes menni, ha megszomjazok és elszalodok innivalóért figyelnek e helyemre, később hozzám tudnak e csatlakozni család/barátok? Mert pl én ráérek, de azok akik munka után jonnének velem ne kelljen már a sor végere állniuk…erről mi a vélemeny? Mármint a “helyfoglalásról” vannak e gyilkos tekintetek? :))

  6. Sziasztok!
    “Természetesen elképzelhető, hogy kapnak majd másnap a kis boltok is pár példányt” A T-mobillal nem tudnátok ezt megerősíteni/cáfolni? Mert ha kapnak az iPhone-t árusító T-pontok, akkor nem mennék fel Pestre a premierre… Köszi.

  7. Korábban is mindig ilyen nagy csend van azt illetően, hogy a pénteki nyitáskor mely T-Pontokban lesz majd (bizonyára korlátozott darabszámú) készülék?!

  8. Bréking!

    Sziasztok !

    Most hívtak a T-Mobiltól, hogy ne várjam az előrendelt 32GB-s I5-öt, ugyanis nem kaptak belőle !!!
    Talán egy októberi szállítással fog érkezni, vagy választhatok a 16-os vagy 64-es modell között.

    Minden infót várok köszönettel !

  9. 15ezer brutto a függetlenítés, én épp tegnap csináltam!:)

  10. @vasy007: 15 ezer ?? Meg jo hogy lehet kapni 😀

  11. hát azért ez a 6-900 ember és 3-4 óra nem igazán állja meg a helyét, legalábbis az
    iPhone 4 premierjén 350-400 körül voltunk és volt aki reggel 7-kor kapta meg a telóját! én 164. voltam és valamikor 3-4 körül kerültem sorra!
    @Jeep D: Ájj én is pont egy olyanra pályázom! fekete vagy fehér, mert korábbi évekből kiindulva az se mind1?

  12. @RKG: Nekem azt mondták, hogy egyik szín sem érkezett. Ekkora blamát !!!

  13. @Jeep D: basszus akkor el kell mennem a premierre :/ ott lennie kell

  14. @RKG: Szerintem ott se lesz. Cáfolatokat várok!

  15. Pár perce még volt egy “Jeep D” itteni hozzászólásával azonos tartalmú komment a T-Mobile facebook oldalán a “JÖN! Az iPhone 5 már elindult Magyarországra, ha az elsők közt köszöntenéd, tarts velünk!” posztnál, de pár perc után lekerült a komment…

  16. @DJ Q-Cee: @DJ Q-Cee: Én voltam 🙂 Most egyezkedek a T-sekkel, segítőkészek, de nagy a fejetlenség. Nem értik, hogy kaptam visszaigazolást, ha nem volt már a “készleten” belőle.

  17. Sziasztok! Hogyan oldható meg, hogy élő közvetítés alatt böngésszem a korábbi cikkeiteket? Lehet én vagyok a béna, de mobilról nem találtam a múltkor

  18. Jeep D!

    Azt esetleg meg tudod kérdezni tőlük hogy az előrendeléseket mikor szállítják? Pénteken át lehet e venni az előrendelt iphonet?
    Én próbáltam velük beszélni tegnap de leráztak annyival hogy ” nincs információnk ezzel kapcsolatban”

  19. Sziasztok! Live alatt el lehet érni a korábbi vikkeket?

  20. *cikkeket

  21. @lasza: Du. 4-re kapok egy visszahívást, ha valami új infóm lesz addig rögtön leírom. Ahogy látom semmi sem biztos !

  22. Jeep D !
    Köszönöm szépen előre is 🙂

  23. @Jeep D:
    Ha pénteken 9-10h körül rendelted, akkor elképzelhető a bibi…mármint én is akkor akartam rendelni, de mondták, hogy már nincs se 16-32GB-os fekete.
    Ha kb. ekkor rendelted neten, de a T elkövette a hibát, hogy még engedte az online rendelést, akkor tudható lenne a gondod oka.

  24. örülök hogy nekem már nem kell bajlódni vele 🙂 már megvan a kicsike fekete 16 gigás…nagyon jó kis gép

  25. Akkor gondolom elég kevés az esély hogy vidéki városokban kapható lesz…

  26. @DJ Q-Cee: Péntek (szept 21.) 06:38-kor jött a visszaigazoló email a rendelésről .

  27. @lasza: Percre pontosan hívtak, elméletileg átvariáltuk 28.-ai céldátummal egy 64Gigásra. Ahogy van új infóm azonnal megosztom veletek !

  28. sziasztok! Vidéken lesz premier? Erről tud valaki valamilyen információt? Köszi!

  29. @bibi: Az engem is érdekelne.

  30. Én az előrendelhető napon rendeltem egy fehér 16GB-os modellt a T-Mobile-nál, hajnali 03:28-kor jött a visszaigazoló e-mail a megrendelésről. Ha belépek a MyT-Mobile rendszerébe és megnézem a rendelés részleteit, akkor az van kiírva: hogy délutántól 5 munkanapon keresztül átvehető. Viszont melyik napon???? Nevetséges, hogy nem képesek megjelolni egy napot, amikor azt a kevéske iPhone 5-öt kiszállítják, ekkora fejetlenséget….hihetetlen!!!!! Nektek a webes felületen, ha beléptek a jelszótokkal, akkor milyen nap van kiírva arra vonatkozóan, hogy mikor szállítják ki a telefont? Egyébként én PickPack Pontban veszem majd át, nem tudom, hogy ez hátrány/előny-e. Köszi a válaszotokat előre is! : )

  31. Az előrendelt telókat pénteken megkapjuk! engem si hívtak, hogy a 32es off, ezér kértem egy 64eset. jófej volt nagyon a srác meg segítőkész!

  32. Nekem is az van kiírva hogy a délutántól számított 5munkanapon belül, viszont sztem az a rendeléstől számított, szal ha pénteken rendelted akkor most pénteken át lehet elvileg venni.
    Felhívtam énis a T-mobilt, azt mondták ma nekem hogy pénteken szállítják ki az előrendeléseket (szombaton nincs szállítás) és szombaton már át lehet venni. Megkérdeztem hogy pénteken is át lehet e már venni, azt mnodta hogy attól függ hogy mikor ér oda a csomag, elvileg este fél8-8 ig ki kell szállítaniuk mindenhova, és át lehet még aznap venni. Én Miskolcra rendeltem a pickpack pontba (nem messze lakunk onnan), remélem hogy még aznap nálam lesz, nem szeretnék szobmatig várni :))

  33. @lasza: Ja értem, ok, köszi! 😀 Egyébként érdekes, mert én is hívtam őket ma és azt mondták, hogy szombaton és vasárnap is szállítanak ki, amennyiben a picpack ponton van nyitvatartás a hétvége folyamán is. Én Budapesten lakom és elvileg nyitva vannak hétvégén is, szóval érdekes ez az egész…Mindenki mást tud, a tájékoztatás az a béka popsija alatt van…-.- Már tűkön ülve várok, mélyen bízom abban, hogy nem kell nekem sem szombatig várni, hanem már pénteken kézbe vehetem, és jóóóóll át is vizsgálhatom, hogy nincse-e rajta sérülés.. 😀 Ha jól tudom, akkor az iroda, ahonnan kiszállítják, az Budapesten van, és mivel budapesti címre kértem a szállítást, ezért talán tényleg megérkezik még pénteken… 😛

  34. Dominik!

    jajam, gondolom Budapesten letudják a kiszállítást, utána jönnek a vidéki városok. Én is nagyon reméle mhogy már pénteken a kezemben lesz:)
    Az érdekes hogy aztmondták hogy szombaton is szállítanak :O Annyiból talán jó is hogy ha netalántán (reméljük nem így lesz) pénteken nem kapjuk kézhez, még szombaton van esély.

  35. @lasza: Így van, ott van akkor a szombat! 😛 Akárhogyan is lesz, kapjuk kézhez a hibátlan kis kéldányainkat : )

  36. Most hívott a T-mobil. Nem kaptak 64gb-os fehér Iphone-t és 32gb-osból sem feketét sem fehéret nem kaptak. Majd csak október közepe vagy vége mikor kapnak. 🙁

  37. Ja és aki időben leadta a webshop rendelést az pénteken tuti megkapja a kis hölgy állítása szerint.

  38. @dimitrii: Egyébként rohadt jó, hogy így a rendelés után benyögik, hogy nincs ez, nincs az…. De nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy egyszerűen csak kell a havernak, mivel megtudták, hogy gyártási nehézségekkel küzd az Apple….ebben a korrupt országban nem szabad semmin csodálkozni…. Szerined a fehér 16GB-os szifonból van rendesen? Mert én azt rendeltem meg… Köszi! : )

  39. Ma beszéltem több T-mobile üzlettel is itt Budapesten. Azt hazudják, nem tudják hogy kapnak-e készüléket vagy sem. Ez meg hogy lehet? Ha kapnak is, akkor pénteken reggel kezdik el bevételezgetni? Vagy csak elakarják kerülni hogy tolongás legyen náluk?

  40. @atti222: Eléggé sunyi banda….én előrendeltem tőlük iPhone 5-öt, már vagy 5-6 munkatárssal beszéltem, és nem képesek megmondani, hogy mikor fogják kiszállítani Budapesten a rendelt telefonokat…. A zűrzavar találkozik a hazudozással….Ráadásul még egy nap sincsen nekem megjelölve a megrendelésemben, hogy akkor melyik napra is számítsak…-.-

  41. Én most hívtam fel őket, vmivel kapcsolatban és megkrédeztem tőlük hogy mikor szállítják. Nagyon kedves volt a kolléga aki felvette, aztmnodta hogy pénteken mnidenképpen kiszállítják.
    Azt is hozzátette hogy azokat hívogatják most fel akik 32Gb-osat rendeltek hogy módosítanak e mert abból nem kaptak.
    Úgy hogy elvileg pénteken a kezünkben lesz:)

  42. @lasza: Ez jó hír! Már csak attól félek, hogy a rendelősöknek mekkora bonyodalmat jelent majd a NanoSim-re váltás. Elméletileg a új készülék számlájával igazolva a nagyobb T-pontokban térítés mentesen kicserélik, már csak az a kérdés milyen lesz a készlet területi eloszlása.

  43. Jeep D!

    Kb 2 napja beszéltem a miskolci T-ponttal és ott azt mnodták hogy azonnal tudják cserélni nanosimre, tehát van készlet. Ha Miskolcon aztmnodják hogy azonnal cserélik akkor Pesten mégnagyobb készlet van belőle:) (remélhetőleg:))

  44. @lasza: Úgy legyen 🙂

  45. @Jeep D: Szuper!!! Már pénteken itt leszek a Kicsike 😀 Én korábban beszéltem több munkatársukkal és azt mondta mindegyik, hogy mellékelik a Nano SIM-et a készülékhez, tehát elvileg nem kell külön bemenni. Én meglévő havidíjat újítok meg, így a telefonszámomat már át is írják, és úgy küldik az új aprócska SIM-et, kíváncsi leszek, hogy valóban így fog történni. Szerintetek hívni fognak majd, hogy mikor lehet a készülékért menni, vagy figyelni kell az e-mailjeimet? Ha hívnak akkor aznap, vagy előtte? Köszi!

  46. @Dominik: Én is ezt a verziót tartom logikusnak, de a telefonban a T-s hölgy teljesen megcáfolt, mert túlságosan személyes a simkártya és nem lehet futárral kiküldeni ?!

  47. @Jeep D: Értem. Ez már egyébként több, mint szánalmas, hogy ahány alkalmazott, annyi féle verzió…-.- Ez hogyan történhet meg egy akkora cégnél, mint a T-Mobile…?! Hát már nagyon kíváncsi vagyok, hogy akkor mi lesz SIM ügyben, de mondjuk ha az ember csak beugrik egy T-s helyre és ingyenesen, gyorsan átírják a számomat a Nano SIM-re, akkor túlélhető a dolog 😀 Na majd meglátjuk, reméljük a legjobbakat! : )

  48. Hello ! Kb 2 órája megjött a 32Gb-s rendelés érvénytelenítése, azóta új nem érkezett a 64-esre módosításról a weboldalon már nincs folyamatban lévő renelésem. Most beszéltem egy T-s hölgyel aki kicsit kioktató stílusban felvilágosított, hogy több száz megrendelést kell átvariálniuk és ne aggódjak, úgy lesz ahogy meg lett beszélve. Ezután mosdatta egy kicsit a céget, hogy a csúnya almások keveset küldtek, pedig ők rendeltek eleget a készülékekből. Kezdem azt hinni, hogy az előrendelős marhák telóit kaoják ma meg a sorban állók.

  49. Sziasztok, új T-s készletekről tud valaki bármit? Mikor lehet legközelebb iPhone 5-öt vásárolni? Köszi


Add a Comment