iPhone 4S a Telenornál?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Frissítés #5: fotó

A Telenornál és kiválasztott viszonteladóinál például az MD235FD/A típusszámú készülékeket lehet megvásárolni a 16GB-os fekete modellek közül. Ezzel a típusszámmal általában gyári független készülékek rendelkeznek, de maga a Telenor még nem erősítette meg egyértelműen, hogy valóban ilyen készülékekről lesz szó. Viszont bizonyos nagyvállalati ügyfeleik számára már korábban is elérhető volt az iPhone a komplex szolgáltatáscsomagjuk részeként, és azok mind gyári független készülékek. Ráadásul mivel az Apple oldalán az elérhető szolgáltatók között továbbra sem szerepel a Telenor, és így nem hivatalos partner, így a készülékeket kizárólag gyári függetlenként tudja beszerezni.

Itt egy Telenornál kapható fekete, 16GB-os iPhone 4S:

Frissítés #4: hivatalos árlista!

A Telenor oldalán már fentvan a hivatalos árlista, ahol a második oldal tetején láthatóak az iPhone 4S árai, amiket már tegnap délután beletettünk a cikkbe: telenor_arlista.pdf (és telenor_arlista_vallalatok.pdf).

Mostantól tehát teljesen hivatalos minden! 🙂

Frissítés #3: független készülékek?

A cikk legutóbbi frissítése óta olyan információkat kaptunk, hogy a készülékek eleve szolgáltatófüggetlenek lehetnek, tehát bármi kártyát elfogadnak, nem csak a Telenorét. Ha ez igaz, az egy igen érdekes helyzetet szül, hiszen a szolgáltatók ritkán árulnak független készüléket, és ez az árakat is más megvilágításba helyezi.

Emellett már az iPhone 4S forgalmazása is nagyon nagy eredmény, egyáltalán nem volt könnyű elérni. Ugyanakkor nem valószínű, hogy 28-án lesz majd náluk iPhone 5, de még a többi szolgáltatónál sem tudjuk, hogy épp aznap indul-e majd az értékesítés, vagy csak később. Az apple.hu-n biztosan lesz onnantól iPhone, de ennél többet egyelőre nem tudni.

Frissítés #2: iPhone 4S árak

A jelek szerint a következő árakkal lehet majd számolni (kattints a képre a teljes mérethez!):

Frissítés #1: eközben a Telenor facebook oldalán…

Úgy tűnik, valami nagyon lóg a levegőben. 🙂

***

Múlt hét vége óta több különböző helyről is hallottuk, hogy a Telenor felveszi a készülékkínálatába az iPhone 4S-t. Ráadásul a hírek szerint holnaptól kezdve már meg is vásárolhatjuk majd azt.

A szolgáltató részéről egyelőre nincs hivatalos nyilatkozat, így természetesen ez csak pletyka, és a várható árakat vagy tarifákat sem lehet még tudni. Mindenesetre ha ezek a hírek igazak, akkor például egy holnap reggeli sajtótájékoztatót követően indulhat el a készülék értékesítése a Telenornál.

(A kép természetesen csak illusztráció!)

Ti mit gondoltok, mennyi az esélye?

Amennyiben új információkat tudunk meg, frissítjük a cikket!

  1. nem vagyok telenoros, csak a céges (és az se sokáig), viszont barátoknak én szoktam bütykölni a telefont…. és azért örülnék ennek, mert akkor 5.1.1 alatt is menne a tethering iPhonon, egy Gevey simes telón nem megy most még sajna, hiába van JB rajta és Telenor carrier fix :/

  2. @Szaki: a doboz képe természetesen csak illusztráció 🙂

    @szeka: a geveyes telefonon nem a telenor miatt nem megy mindez, hanem a gevey miatt. mivel ott a készüléket átveri, így nem tudja beolvasni, milyen szolgáltató, és a hozzá tartozó beállításokat sem tudja megfelelően kezelni. sajnos ez ilyen, nem igazán lehet vele mit csinálni.

  3. Kicsit kései lépésnek tűnik ~1,5 héttel az iPhone 5 magyarországi megjelenése előtt, de mindenképpen üdvözlendő.
    Ha mindezt ~2 évvel ezelőtt teszik meg, még talán ma is Telenoros lennék…
    (Persze nem a 4S-sel, hanem a 4-gyel)

  4. @szeka:
    Ha a 3g internet megosztásra gondolsz akkor az megy most is JB nélkül, meg JB-el is. Menj a Beállítások-Általános-Hálózat-Mobil adathálózat menüpontba és az Internet tetheringnél írd be APN: net és kész is. Megjelenik a személyes hozzáférési pont menü a beállításoknál. Remélem hasznos volt a beszólásom 🙂

  5. Amúgy ezt tényleg elhitte valaki? A doboz nyilván kamu mert sehol a világon nem írja rá az Apple a szolgáltató nevét a dobozra, javítsatok ki ha tévednék. Továbbá, gondoljátok nem csinálnának neki hírverést? Nyilván az összes androidos kacatnak sem csinálnak minden héten partyt, de az Iphone-t nem hinném, hogy csak egyik napról a másikra bevezetnék. Még az internetes oldalukon sincs egy betű se róla. Amúgy én örülnék neki, mert voltak kompatibilitási problémáim iPhone 4-el a telenor hálózatán :(((

  6. @fakem28: A reklámfeltételeket az Apple határozza meg. Teljesen nyilvánvaló például, hogy a Vodafone is forgalmazza majd az i5-öt, de szintén nem adnak tájékoztatást és jelét sem mutatják, hogy jövő héten i5 premiert tartanának. Meggyőződésem, hogy a T-Mobile-nak kizárólagos reklámjogai vannak egy meghatározott ideig, mint első számú Apple partner, majd amikor ez lejár, jöhetnek reklámozni a többiek is.

  7. De tavaly December óta forgalmazza a Telenor:

    A Telenor kizárólag (!) kiemelt ügyfelei számára, és kizárólag egyedi
    rendelésre (rajtunk, s nem a SOL-on keresztül) elkezdte az Apple
    iPhone 4 és az Apple iPhone 4S készülékek forgalmazását Telenor
    előfizetéssel (2 éves hűségszerződéssel) az alábbiak szerint:
    a.. iPhone 4 16Gb – 1** 990 Ft
    b.. iPhone 4 32Gb – 1** 990 Ft
    c.. iPhone 4S 16Gb – 1** 990 Ft
    d.. iPhone 4S 32Gb – 1** 990 Ft

    Holnap kezdi a közönség számára is.

  8. Az L, XL és XXL csomagok árait milyen célcsoportnak lőtték be? Csak mert ugyenilyen tarifacsomagokkal a t-mobile sokkal olcsóbb!!!! A Telenornál 99.990 az a T-nél 79.900, ami a Telenornál 69.990 az a T-nél 19.900!!! és ami a Telenornál 49.990 az a T-nél 9.900 Ft

  9. Komolyan 50rongyal legombolnak egy 22ezres havidij mellett a teloert?!?! 😀 😀 Bazzz, ez vicc. Raadasul a 4s-ert. Atszamolva 15ezret fizetek havonta es ingyen kapom az 5ost… ugyan igy 2evre, korlatlan nettel… 😀

  10. @szeka: Szia!
    Ha gevey simes a teló, akkor simán megoldható tethering.
    Pl. a xsellize repóból telepítsd fel a “TetherMe”-t és máris megjelenik a személyes hozzáférési pont és tökéletes működik is.
    Remélem segítettem.

  11. Nekem is DPI van.Az a szerencséje a Telenor-nak,hogy ebben a flottában vagyok.Már rég pattintottam volna..Amúgy ha ezek leszenk az árak akkor tiszta hűlye lesz aki náluk veszi meg a 4S-t.”Bocsánat” 180 rongy a Store-ban.

    Amúgy ez is sok érte szerintem.IPhone5 lesz vagy 210.220.000 ft! Gondolom én.

  12. Ezek az árak elég érdekesek. Bár a T-nél is magasabb a listaár, mint az apple.hu-n, de nem ennyivel. Ha tényleg ennyi lesz akkor jó nagy baleknak kell lenni aki ennyiért megveszi függően a telefont még kártyásan is.
    Gyakorlatilag 1 év hűséggel többe kerül, mint a független az apple-nél.

    Hogy tudják ennyire bénán beárazni a szolgáltatók? Bár biztos van pár pancser aki ilyen áron is megveszi.

  13. Azert ez nagyon durva.. Micsoda arak ezek?
    Ki a fene vesz enbyiert telefont? Havi 25 ezer a csomag, plusz 50ezer a telo? Nem tudom ki almodja meg ezeket az arakat.. Nekem atszamolva havi 12000 lesz a dijcsomag es ebben benne van az i5 is.. Tenyleg csak kamillazok ezeken az arakon…es nem is a legjobb szolgaltatast kapja az ember ezért a sok penzert…

  14. Most beszéltem a céges összekötőnkkel a Telenornál. Mától lesz iPhone 4s náluk. A vállalati árlista órákon belül meg lesz állítólag. Ha megtudok valamit írok!

  15. 5 év tétlenség után sikerült az Apple kínálatából egy, azaz egy típusú készüléket a a kínálatukba tenni, ami ráadásul függetlenül olcsóbb az Apple store-ban? Hát gratulálok 🙂

  16. Sziasztok! Jol latom, hogy mind a harom szolgaltatonal ugy lehet megvenni a keszuleket elofizetessel, hogy alair az ember ket evet, van egy kezdoreszlet, aztan havonta tovabbi reszlet a telefonra, plussz a havi dij is, es ezert lesz egy fuggo iPhonunk es 2 ev elkotelezetsegunk? Ez rablas, sehol nincs ez igy egesz Europaban. Angliaban vagy irorszagban ha elofizeteses valaki akkor az uj iPhonra fizet kb. 170 eurot/fontot ha a legkisebb csomagra fizet elo ami mondjuk 35 euro/font es 18 honapot ir ala, ami annyit jelent hogy kifizet 630+170 eurot/fontot, vagy 0 euro es 60 euros magasabb csomag, ami ugye tobbre jonn ki, de abban a csomagban bele van pakolva minden, de meg abban a 35 eurosban is ingyen hivhato azonos halozat es van lebeszelheto percek, sms-ek meg 2g letoltes.
    Mondjuk en ennek ellenere kartyafuggetlent veszek, mert akarom hasznalni Magyarorszagon, Irorszagban, nyaralaskor, stb.
    A lenyeg, hogy a hazai szolgaltatoknal kifizetettik velunk a telefont teljes arban,
    plussz megegyszer annyit a havidijjal meg a kifutott modellnel (4S) is, ami az elozo levezetesemnel mar ) euroval es a kisebb csomaggal is viheto.
    A kerdes ezek utan mar csak az, hogy miert is kell orulni, hogy most mar a Telenornal is kaphato???

  17. @Ragadoz0: A UK szolgaltato is csak a 18 honap lejarta utan fuggetlenit ingyen. Vagy ha olyent veszel ami feltoltos kartyaval van, akkor azt mondjak kifuggetlenitik, ha 200 eurot feltoltesz. Ami ugye lebeszelheto, szoval mondhatjuk hogy ingyen van. De miert ne vennek kartyafuggetlen mindjart, hogy a kerdesedre valaszoljak, ha vegeredmenyben kifizetek 600-800 eurot a 18 honap alatt es a kartyafuggetlen ara is 599 euro.

  18. @Ragadoz0: Ott is csak 18 honap utan fuggetlenitik ki ingyen, bar vannak helyek ahol 70-120 euroert kifuggetlenitik(nem JB), vagy ha feltoltoskent vettek es azt veszed meg, akkor ketszaz euro elleneben kifuggetlenitik, amit ugy lebeszelhetsz, tehat ingyen is van meg nem is. Ezert kell a kartyafuggetlen az apple store-bol.

  19. Az igaz hogy a Telenor egy viszonteladotol szerzi a 4S-t mivel nincs szerzodesben az Apple-el ? Gondolom ezert arulja ennyire dragan a telot is …

  20. Érdekes kis szösszenet, hogy a mai napon megtekinthető készülék listában már nem található meg egy almás termék sem, sőt a telenor weboldalán a keresőbe beírt “Iphone” szóra a találat nulla. Akkor most hogy is van ez?

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!