fbpx Skip to content

Az Apple már hetekkel ezelőtt elkezdte a holnapi eseményre való készülődést. A propaganda reklám része az is, hogy a San Franciscó-i Yerba Buena Művészeti Központot hatalmas transzparensekkel vonatták be. Az ezeken lévő képek tartalmáról sokféle találgatás látott napvilágot, de a legvalószínűbbnek az tűnik, miszerint ezek az iOS-ből jól ismert rendszeralkalmazások ikonjai – csak éppen függőlegesen jópárszáz százalékra megnyújtva. Az alábbi képen láthatjuk az épületet új ruhájában, valamint egy összehasonlítást arról, hogy a képek melyik része melyik ikonnak felelhet meg:

A Yerba Buena központ Apple-stílusú külseje…

…valamint a feltételezések alapjául szolgáló összehasonlítás

Az almás cég által használt dekorációk általában inkább érdekesek és látványosak, semmint mögöttes értelemmel rendelkezők – ám ez alkalommal talán más lehet a helyzet. Mindenesetre a pletykák már a 4 inches képátlójú képernyővel bíró iPhone-ról beszélnek, különféle jelentésekre és a “kamionról leesett” alkatrészekre hivatkozva. Ha a spekuláció igaz, akkor 12-én egy 640×1136 felbontású retina kijelzővel és közel 16:9-es képaránnyal felszerelt iPhone kerül majd bemutatásra.

Ti mit gondoltok? Igaz mindez? Lesz holnap szélesvásznú iPhone?

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Sracok, miert nem mukodik a szifon repo? Hiaba probalom hozzaadni cydia-ban (friss jailbreak utan – iPad 2 5.1.1) azt irja: Did not Find Repository. The indicated repository could not be found. This could be because you are trying to add a legacy Installer repository (these are not supported)…. Probaltam a stable es unstable-t is…

  2. @lambdacore: Szia! Szerver költözés van folyamatban, holnapig valószínűleg nem is fog menni.

  3. Koszi az infot!

  4. Jók ezek a nyújtott ikonok, tényleg így fog minden kinézni az új szifonon, ha hirtelen megváltoztatják a képarányt…

  5. Hanykor kezdodik itt a kozvetites holnap ?

  6. Szerintem kicsit túlzóak ezek a belemagyarázások. Bírjuk már ki holnapig elméletképzések nélkül… Az Almánál soha semmi nem az, ami.

  7. @Ragadoz0:
    Elvileg 19:00-kor.

  8. nagyon nagyon remelem hogy nem lesz nagyobb a telefon, ha megis akkor 4s -t veszek

  9. Engem nem èrdekel, a Samsung Galaxy S III közelèbe sem èrhet az iphone 5! 😀 Minimum feltètelek, hogy überelje (Sztem): quad core 1.5 Ghz , 720p minimum felbontás, sokkal jobb kamera, mint pl az uj Nokia lumia 920 ban van, (èrdemes megnèzni az összehasonlitás redmondpie.com on), nagyobb aksi min 2500 mAh, vagy nagyobb mint a motorola razr maxx ban(3000mAh), 4,3 ” kijelzo vagy nagyobb. Ennyi. De mivel ezek kozelèben sem lesz az uj iphone ezèrt fix hogy nem veszek. 😉

  10. Minket meg ez nem érdekel 😀

  11. Az új iPhone 4″-os kijelzője már közelíti az alapot, szeretni fogjátok nagyon!!! Nem kell fikázni a megnyújtott formát, mert bár fura lesz, de legalább élvezetesebb lesz rajta böngészni és videót nézni!!! 🙂

    @aqwer: amíg nem próbálják ki az S3-at addig csak le”tepsi”zik… pedig én ajánlanám a legnagyobb iFanoknak is, hogy használják pár napig az S3-at, és utána vegyék újra kézbe az i4-et. Röhejesen pici és korlátolt… bár van akinek nem kell nagy képernyő, és elég az iOS korlátolt egyszerűsége. Nekem nem volt elég. 4 év után váltottam… imádom a nagy kijelzőt és a szabadságot!! 4 hónap alatt egyszer se fagyott, villámgyors, gyönyörű. 🙂

  12. Engem sosem érdekelt hogy mennyi ghz a processzora, meg mennyi ram van benne. De abban biztos vagyok hogy az ipod nano 6G-m gyorsabb volt mindenben mint a samsung galaxy s II. 3 éve jelentették be a 3GS-t és még mai napig kiválóan működik és minden elmegy rajta. NEM minden a fizikai adottság, ha a szoftver egy hulladék. Akkor se kellene android ha ez lenne az utolsó mobil a világon. Inkább keresnék egy utcai telefont…
    Minden profi technikának egy idő után lesz egy kínai szir szar változata, itt a profi az iphone és a kínai az android.

    Üzlettársamnak a 3 év alatt 6x veszett el minden adat az androidos telefonjairól, több száz ezer forintos kár érte. Nekem mint 3gs tulajnak 3 év alatt semmi. Hogy miért? Mert ezeket arra találták ki hogy használható legyen és nem arra hogy az ember hátán nyűg legyen!!!

  13. @aqwer: elképzelhető, hogy az S3 jobb, mint a 4S, és az is, hogy jobb lesz, mint az 5, de egészen biztos, hogy nem attól a hülyeséghalmaztól, amit összelapátoltál.

  14. @kistrojak:

    Bírom az ilyen hülye szöveget, hogy “akkor se kellene android”. Az meg már messze nem igaz, hogy manapság az Android olyan szar lenne. Bármennyire is tiltakoznak itt páran, lassan eléri, sőt sok esetben meg is haladja az iPhone/iOS színvonalát.

    De még ha nem is lenne így – pedig így van – akkor is, ez az élből utálás, szarozás ami itt – is – folyik, szerintem teljesen értelmetlen, sőt leginkább az ilyen stílusban írogatók értelmi szintjét tükrözi. Sosem értettem – egyik oldalon se! – hogy miért kell a konkurens cég készülékét szarozni, csak azért, mert én épp ebbe, vagy a másikba vagyok szerelmes. Mert bármennyire is fáj, alapvetően erről van szó. Megszerettünk valamit, ragaszkodunk hozzá, adott esetben már akkor is, amikor minden olyan tulajdonságát felülmúlta a másik, amiért egyáltalán a vonzalom létrejött.

    Mondom ezt én jelenleg is iPhone4 tulajként és úgy, hogy egyelőre nem áll szándékomban se Samsungot S3-at, se új iPhone-t venni. Előbbit pusztán a súlya miatt, utóbbi meg – ha igazak az eddigi híresztelések – akkor nem több mint egy épp csak ráncfelvarrás, ami szerintem nagyon gáz. De estére minden kiderül. 🙂

  15. Még annyit ehhez, hogy a családban van több embernek is – rajtam kívül kb. mindenkinek 🙂 – Androidos készüléke és egyszer nem veszett el adata, nekem viszont főleg GPS közben többször is lefagyott, újraindult már az egyébként nagy kedven iPhone-om. A több100e ft-os kár, meg hülyeség.

    Akinek csak a telefonján vannak meg a fontos adatai, az meg is érdemli, hogy így járjon. Bár ezek a példák – amelyek egyébként előjönnek mindkét oldalon, ha az ember olvasgatja a fórumokat – jobbára városi legendák, mert kb. ugyanezek a mondatok ismétlődnek az andoridos fórumokon is, csak épp az iPhone-nal kapcsolatban.

    Annyi100e nincs is a világon már, amennyi káruk származott “szegény” okos telefon tulajdonosoknak. 🙂

    Egyébként nekem sem veszett el az iPhone-omról semmi, a hülyeségeivel, korlátaival – mert van azért bőven – megbékéltem már. A JB-ről is leszoktam, mert sajna egyre instabilabbá tette a készüléket, enélkül viszont lett egy kevésbé betegeskedő, de lényegesen butább készülékem. Valamit, valamiért ugye. Végül is nem bántam meg a JB elhagyását, bár sokszor hiányoznak a megszokott – hasznos és jó – funkciók. De ez már nem ebbe a topicba tartozik.

  16. @exCat: Azért ez az élből elutasítás a “másik oldalon” is megvan. Engem napi szinten piszkálnak a kollégáim anélkül hogy bármikor is megjegyzést tettem volna a készülékükre: “na mi van működik még az a szar iphone”, “sohase kéne az a méregdrága, szar” fura ahogy az emberek reagálnak ha meglátják a kezemben az Almát.

    Sokszor mondom, hogy veszek egy Androidos telefont is, hogy elfogadjon a társadalom!

    Mindkettő működik szerintem mindkettő kiváló oprendszer és mindkét “táborban” vannak modern és elavult hardverek és lássuk be az olcsóbb elérhető árú készülékeknek köszönhetjük a mobil platform robbanásszerű átalakulását.

  17. Itt a YouTube alkalmazás végre lejátsza a vevot teljesértékü.

  18. @seaky77:
    Ez így igaz sajnos. Ezért is írtam, hogy mindkét oldalra jellemző ez az mocskoljuk a másikat, csak azért mert lehetőségünk van rá. (bár ha jobban belegondolok, ez az élet kb. minden oldalára igaz. Nem is tudom, miért lepődök meg még mindig rajta.)

    Egyébként teljesen egyetértek azzal, amit írtál! 🙂

  19. @aqwer: annyira jó, hogy ezt nem tartottad magadban… Legalábbis gondolom neked, mert ez a kutyát nem érdekel!

  20. Két dolgot nem értek.
    Egyik hogy miért van az h kb mind1 milyen cikkről van szó valahogy a kommentek mindig arról szólnak hogy az andorid vagy az ios a szar.
    A másk hogy aki annyira samsung mániás, és azt hajtogatja hogy semmi pénzért nem venne iPhone-t az miért jön erre az oldalra egyáltalán…?

  21. @Vincze01:
    Olyan ez, mint az ATI vs. NVIDIA vita, de kissé téma közelibbként a MAC vs. PC, vagy Ferrari vs. McLaren. 🙂 Szóval amíg van legalább két választási lehetőség, addig tuti az lesz a fő csapásirány, hogy az egyik fél elmondja a másikról, hogy az milyen szar is.

    Mindenesetre estére már többet tudunk. Ami vélhetően nem fogja megváltoztatni a hozzászólások minőségi tartalmát, épp csak annyiban lesz más, hogy kész tényekkel lehet majd oda – vissza példálózni.

    Egyébként nekem alapvetően semmi bajom azzal, hogy nagyobb lesz a kijelző, de értelmét se látom.

    Nem örülök neki, mert azt a néhány tartozékot, amit vettem és ami illeszkedik az i4-re, azt most dobhatom a kukába – ok, eladhatom – és vehetem meg újra, ha az új generációs telefont akarom magaménak tudni.

    Megértem a váltást – ha valóban lesz – mert az Apple kénytelen valami módon követni a trendet szerintem, ami a nagyobb kijelző felé mutat. Ahhoz képest még egészen jó ötlet is, a 16:9-es 720p-nek megfelelő felbontás, nem hinném, hogy ezáltal kezelhetetlenebbé válna a telefon és főleg kétlem, hogy bárkit is összezavarna az egy képernyőre jutó megnövekedett ikon mennyiség . 🙂 Viszont problémát okozhat a már meglevő programoknak – bár gondolom erre azért kitaláltak valamit.

    És értelmetlennek tartom a dolgot, mert ha valóban az lesz, amit sejtettek eddig, akkor ez a képernyőméret nem jelent kb. semmit a böngészés szempontjából. (nekem maximum ebből a szempontból lenne érdekes a nagyobb kijelző), innentől meg tényleg csak sima parasztvakítás az egész. Nesztek nagyobb kijelző, igaz, hogy semmivel se vagytok előbbre, de nagyobb. Hurrá.

    Aztán persze lehet, hogy teljesen mást hoznak majd ki, bár én eléggé kételkedem ennek a valószínűségében. Mindenestre már csak pár óra és kiderül.

  22. Nos igen, irritáló már ez a folyton melyik a szarabb szöveg. Van Android portál is, távozzatok! Ez már szimplán csak a trollkodásról szól, mert tudja az emberke, hogy ha itt fikázza az almát, abból bizony flamewar lesz.

    Egyébként hogy állnak az előkészületek? Nem lesz blogösszeomlás a sok néző miatt? 😀 Valami kis morzsát bedobhatnátok már a népnek, éhezünk!

    Ps.: A Samsung pereli az Apple-t az új(még meg sem jelent) iPhone-ja miatt, pontosabban az LTE-s szabadalmi jogok megsértése miatt.

  23. Kistrojak:

    Ha már ott tartunk hogy az iphone mekkora király , nem fagy le , jol van osszerakva… Stb. Pár szemèlyes tapasztalat. Besètáltam venni egy iphone 4 et apple store ba, ok rá 2 hètre tönkre ment a flash light , kaptam egy másikat, ahogy az ios 5.1.1 et feltettem fehèr kèpernyövel kidobált ha a beállitásokra mentem. Ujratettem, restore, semmi … Ugyan azt csinálta. Bevittem az apple store ba, ok sem tudtak vele mit csinalni, kaptam egy másikat. Ez a 3. Iphone 4 em 3 honap alatt. Ha már annyira király lenne az ios mint volt, akkor mièrt csinál ilyet? Ja azt nem is irom hogy minden kèp, zene elveszett. Kinai telefonrol beszèlunk minden iphone esetében. Csak nèzd meg a telefonod hátulját.

    Before:

    Èn nem is èrtem te miket irogatsz, amit irtam az egy szerintem elfogadható config lenne a kovetkezö iphone nak, nem a galaxy s III konfigját irtam le te. 😀 OMG

    Mindenki másnak meg csak annyit hogy 2009 ota iphone om van. Mindegyik tipus birtokomban volt kivève az elso generáciot. Mindenki höbölög ha valaki beir egy xy telefon jobb mint egy iphone, minek jon ide a forumra stb. Nem kell kapálozni emberek. Èn annyit irtam hogy az apple le van maradva , nem csak en mondom az elemzök is, es a mai iphone nak hatalmassat kell szolnia különben sok ezren ( mint ahogy èn is) másik telefont fognak választani. Erröl van csak szó. Nem vagyok android fan, bár tudásban lekörözi az ios-t de mèg nem olyan stabil. Nem kell megkövezni rögtön. Nincs tökèletes telefon, az iphone , ios sem az.

  24. @Bencissimo: Egyetèrtek. Én is váltottam S3 ra. Nekem elèg volt az iphonbòl.


Add a Comment