fbpx Skip to content

Úgy látszik, a Google lépett, mivel még az iOS 6 megjelenése előtt megérkezett az új YouTube alkalmazás az App Store-ba! 🙂 Az iOS 6 beta 4 megjelenésekor ugyanis nagy felháborodást keltett az, hogy az Apple eltávolította a beépített YouTube appot a rendszerből. Ezt a felhördülést enyhítendő a Google nyilatkozott arról, hogy hamarosan érkezik majd a külön app a Store-ba, ami ma reggelre meg is történt.

Az alkalmazás nagyon hasonlít a Facebook esetén is használt megoldásra, mivel itt is oldalt kapjuk meg a menüt, gyors, és letisztult felülettel. Ahogy azt már megszokhattuk, be tudunk lépni a saját YouTube fiókunkba, és szokásos teendőinket is elvégezhetjük.

 

Az app indítás után rögtön a nekünk szánt videókat mutatja, további menüpontok pedig balra a menüben találunk. A videólejátszást is szépen oldották meg, tudunk lájkolni és megosztani is, csak ismételni tudom magam: nagyon gyors az alkalmazás. Azonban egyelőre nem találtam opciót, hogy 720p-ben is nézni tudjam a videókat az iPhone-on.

Ettől függetlenül mérföldkőnek látszik az új YouTube alkalmazás, szerintem jó irányt mutat a Google. Sajnos iPad esetén az iPhone-ra optimalizált alkalmazásokhoz hasonlóan csak kis méretben jelenik meg, de biztos kapunk majd később még frissítést hozzá!

Nektek hogy tetszik, összehasonlítva az iOS-ben gyárilag megtalálható verzióval?

[appstore id=”544007664″ country=”HU” style=”custombox1″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Királyság! De vajon ez is olyan lesz hogy nem engedi lejátszani az Offical videoklipek 90%-át mint a beépített Youtube? Nem is értem mi értelme annak hogy tartalomszolgáltató (vagy mit is szokott kiírni) nem engedi a mobileszközön a lejátszást.

  2. végre integrálják azokat az appokat, amit az emberek 90%-a használ (Facebook, Twitter), erre a harmadik legfontosabb appot meg kiveszik? Nem tudom mire jó ez.. én sajnálom, hogy külön kell letöltenem majd

  3. a keresési találatok is “javultak”? :S

  4. csak ios6-tal lehet leszedni? (én nem találom) 😀

  5. @iBenito: Például arra jó, hogy a mostani egy rakás sz@r, és csomó mindent nem lehet elérni benne. és pl 720p-t se, ráadásul csak új iOS kiadásával tudnak rajta változtatni, fejleszteni, ezt viszont bármikor frissíthetik az appstore-on keresztül. Szerintem nagyon jó lépés volt! Kellett már ez.

  6. 1. Nálam (wifin) megy a 720p.
    2. Nem vagyok elájulva az apptól: a beállítási lehetőségek elég szegényesek… Miért is nem lehet kezdőlapnak beállítani a kedvenceket, mi a lótúróért jó, hogy azt csak három kattintással lehet elérni?

    Remélem frissítik, nekem eddig jobban tetszik a gyári app az alsó fülekkel, ahol azonnal megvan pl. a kedvencek, előfizetések, keresés.

  7. Azért nem találtok 720p-ben lejátszási lehetőséget, mert nincs, nem is volt és szerintem egy darabig nem is lesz. 3G-n a sávszélesség és a forgalom limit miatt csak gyatra minőségben játszik le, wifin használva pedig jó minőségben. Ez eddig is így volt és nem csak a youtube app-nál. Erre van kitalálva jailbreakhez a 3G restrictor és társai. Elhiteti az appal, hogy 3G helyett wifin van és jobb minőségben fogja tölteni!a videót.

  8. A kérdésre válaszolva pedig: sokkal jobb, mint a gyári régi.

  9. Amit viszont hiányolok, hogy megnyitok egy zenét és kilépek a programból, a zene azonnal leáll. Nem támogatja a háttérben lejátszást sehogyan sem..

  10. @ptotti14: ez mindig is probléma volt, elég idegesítő…

  11. erre jó a foxtube nevű kis app, amiben le lehet tölteni a videókat és lejátszási listákat is létre lehet hozni, csak ne a leg frissebbet szedjétek le, mert kivették belőle az offline videónézést

  12. Jól látom, hogy csak akkor van kedvencek ha regisztrálok?

  13. @Acs Ferenc: Persze, ez számítógépen is így van nem csak mobilon…

  14. telefonon appstoreban mértnem találja meg a kereső??

  15. Hát…úgy látszik még várat magára a dolog, ugyanis már sehol nem található meg. Majd egyszer máskor ezek szerint.

  16. Akkor most már le is vették az Appstoreból? Vagy csak a telefonon nem érhető el? Nem csodálkoznék amúgy :))) iTunes-ban még nem néztem.

  17. @Jadeye: Köszi, pedig előbb frankón rámentem a cikkben is találhatóra…akkor semmi….Na mind1, köszönöm szépen! 🙂

  18. Még szép, hogy nem tudod 720p-ben nézni a videókat, az iPhone felbontása csöppet kisebb. A kijelző amúgy is túl kicsi, 4.5″ alatt nem élvezet a videózás (bár jobb, mint a semmi).

  19. @Jadeye: áááá mekkora király vagy jeeee! nem tom hogy csináltad, de így megvan, csak nem értem miért ilyen kacifántos megkeresni valamit az AppStore-ban? XD

  20. @fakem28: ez a link ott van a cikk alján is, de az a szifon appban nem látszik.

  21. Holnap lesz a nagy nap ???!!

  22. @Jadeye: köszi ! 😀

  23. Bár eddig is lehetett nézni jobb minőségben és több keresési eredménnyel a “m.youtube.com”-on, ahol szintén lejátszotta a VEVO-s és a többi videókat, sőt 3G-n is lehet jobb minőségben nézni videót! Viszont kíváncsi voltam a minőségre is, hogy mit hoz az új App. Ugye a m.youtube.com-on ki lehet választani, hogy HQ vagy sima verzióba akarjuk-e megnézni, legyen wifin vagy 3G-n a készülék. Utánanéztem a YouTube help oldalán, de nem találtam rá leírást, hogy 240,360 vagy 480-asba indítja-e el.

    Összehasonlítottam 1 videót mind a kettőben és az App Store-os YouTube alkalmazásnak jobb volt a minősége, mint a gyárinak.

    Katt a linkre az összehasonlító képért: http://kepfeltoltes.hu/120911/youtube_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Tehát összességében jobb minőségben játssza le wifin a videókat az új alkalmazás, viszont ha 3G-n is jó minőségben akarunk nézni videót, akkor irány a safariban a m.youtube.com oldalára. 😉

  24. Sziasztok!
    Tetszik az app, csak nem tudok Facebookon megosztani.

    “Yotube Mobile is misconfigured for Facebook login. Press Okay to go back to the application without connecting it to Facebook.”

    Én nem aláltam ilyen beállítási lehetőséget! Tudna valaki segíteni?


Add a Comment