fbpx Skip to content

Az Apple hivatalosan is megerősítette a szeptember 12-i eseményt azzal, hogy kiküldte a sajtó kiválasztott képviselői számára a meghívókat.

Az előzetes következtetésekkel mindig érdemes óvatosnak lenni, de ha megnézzük a képet, a 12-es számnak egy 5-ös az árnyéka, ami sokak szerint még akár az iPhone 5 elnevezést is rejtheti, hiszen például iOS 5 már van.

Az “iPhone 5” elnevezés ugyanakkor már most is erőteljesen borzolja a kedélyeket, hiszen ha összeszámoljuk, ez már a 6. generációs iPhone lesz, így akkor az “iPhone 5” kissé furcsán mutat majd. Ugyanakkor mások szerint a számozás teljesen logikus, hiszen követi a 3G/3GS, 4/4S sort, így most az 5 következik, jövőre meg mondjuk az 5S. Viszont ez utóbbit meg kissé megkavarja az a tény, hogy noha az első generációs iPhone köznyelvi neve “iPhone 2G”, az valójában “iPhone 1” volt, így az egész számozás borul. De mindegy is, mi lesz a neve, az talán fontosabb, hogy végre bemutatják, mit szánnak következő generációnak.

A menetrend szerint 12-én, helyi idő szerint reggel 10 órakor kezdődik majd az Apple keynote-ja a San Franciscó-i Yerba Buena Centerben, amit itt a Szifon.com-on mi is élőben közvetítünk majd, magyar idő szerint este 7 órától. Arról egyelőre nincs semmi információ, hogy várható-e esetleg élő videós stream az Apple-től: ennek sokan örülnénk, de sajnos nem tűnik valószínűnek.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. szerintem simán lehet az iPod Touch 5 is 😀

  2. Áh itt fogok ülni és nyomogatni bőszen az f5 hogy végre kiderüljön mit is kap a nép 😀

  3. @LittleGuy: Az nagy lenne:D

  4. számozás: te Magyar logikával számolsz, odakinn meg USA logika van…, néha 2×2 NEM 2×2…

  5. Ezt a kedélyborzolást még sehol máshol nem láttam, csak itt… Marha hülyén nézne ki, ha a négyes számozás után hatos jönne, akárhanyadik generációs is lesz az új iPhone. Az, hogy az iPhone 4 pont a negyedik készülék volt, egyszerűen véletlen, a jövőben még tovább fog csúszni a számozás, ha az Apple követi a jelenlegi fejlesztési modellt, vagyis egy évben kiad egy nagyon új modellt, új számmal, a következő évben pedig annak az upgrade-elt változatát.
    Az iPhone 3G sem a harmadik telefon volt, már itt bukott ez a logika…

  6. Reggel 10… 😀 A napszakokat még alsó tagozatban tanítják….

  7. Kinek mi.. Nekem délután 1 körül van a reggel.. 😀

  8. Tehát hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba:

    1. iPhone, a neve egyszerűen csak iPhone, a köznyelv 2G-nek hívja.
    2. iPhone 3G, itt az apple egy új “feature” után adta a nevét a telefonnak.
    3. iPhone 3GS, itt a 3G iPhonehoz képest a sebesség volt a különbség, ezért ezután kapta a nevét.
    4. iPhone 4, itt a telefon a generáció után kapta a nevét.
    5. iPhone 4S, itt szintén ugyanaz van mint a 3GS-nél, hogy az iPhone 4 hez képest a sebesség változott, ezért ezt megjelölték.

    Látható hogy az Apple nem követ semmilyen sorrendet a készülékek elnevezését illetően. Egyedül az iPhone 4 kapta meg a generáció után a nevét.
    Szinte biztos, hogy nem iPhone 5 lesz a neve, mert az végképp nem illene sehova, mert nem köthető sem feature -hoz, sem generációhoz.
    Viszont valószínűbb az iPhone 6 a generáció után, de még valószínűbb a “new iPhone” elnevezés.

    Remélem ezzel végre befejezitek az iPhone 5 -ös elnevezéssel való dobálózást.

  9. Ez a “new iPhone” a legnagyobb hülyeség az összes eddig felvázolt közül. Elképzelem 4-5 év múlva hogy fognak kinézni a telefonok elnevezései…
    Lesz mondjuk egy new new new new new iPhone és így tovább? Vagy lesz egy Newest iPhone, az elődje new iPhone, az azelőtt not so new iPhone, aging iPhone, old iPhone…?? (Természetesen tudom, hogy az iPad esetében már meglépte ezt a baromságot az Apple, fogom is a fejem miatta… remélhetőleg ennyire idióták nem lesznek a telefonjukkal kapcsolatban.)

    Az ugye nyilvánvaló, hogy a 3G a mobilnet miatt lett az, ami, nem a készülékre vonatkozott a számozás. A ráncfelvarrt készülék kapott mellé egy s-t, de ekkor – szerintem – az Apple átértelmezte a számozást és már a telefon generációváltásait jelöli a továbbiakban. A 4s nem generációváltás volt a 4 után, hanem szintén ráncfelvarrás, ennek alapján nincs más logika, mint az 5, vagy a 4sx, vagy bármi egyéb turbózás, de ez utóbbi nyilván esélytelen.

    Namindegy, hivatalos álláspont nincs, de egy hét múlva úgyis eldől a vita.

  10. Vagy csak simán “Large iPhone” lesz. 🙂

  11. Ki akar fogadni a névre? Szerintem vagy iPhone 6 vagy new iPhone lesz, sőt az utóbbi szinte biztos 🙂

  12. Fáj ez az iPhone6 majomkodás, nem értem miért adnának 4es számozású termék után ki a 6ost?

    100% h iPhone 5 lesz az új termék neve egyszerűen ez logikus. A sok paraszt aki megveszi az almakütyüt szerintetek tudja h hányadik generációnál tartunk?
    Nem. Annyit tudnak h volt egy iphone4 azután mijön ? iphone5. csá.

  13. meg nemazért de mi mást jelentene az 5ös a képen? :DDD

    Várj, tudom 5 új terméket mutatnak be… LOL

  14. @kiru_l: A 4s úgy tudom a Siri miatt lett 4s.Pontosabban:iPhone 4Siri

  15. @hSn0wQ: Nagyobb hülyeséget nem tudtál írni? Miért kapta volna a siri után a nevét? Akkor az iPad 3 -at átkeresztelik majd iPad 3S -re?

    Egyértelmű, hogy mint ahogy a 3GS-nél a sebességre céloztak, úgy a 4S-nél is arra céloznak az elnevezéssel.

    Az apple változtatott egy párszor a névadási módszerén, de szerintem most mindenképp a generáció után fogja a nevét adni a telefonnak.

    @theilluminati: Az iPhone 5 nevet mégis mihez tudnád kötni? Generáció vagy feature? Vagy egyszerűen adják ezt a nevet neki mert ez jobban esik/hangzik?

    Ha az iPhone 5 nevet adná az apple neki, akkor az olyan lenne, mintha azt mondanák a 4S tulajoknak hogy: Hé srácok bocsi, de az előző teló nem volt érvényes, az nem számít, ez az új telefon, a tietek csak egy ránc felvarrott iPhone volt.

  16. @kiru_l: Az iPad 3-nak nem az volt a nagy újdonsága,hogy majd,idővel lesz benne Siri,hanem első sorban Retina Display.Azért lett a 4s,4s (véleményem szerint) mert abba lett először ez az egyedi opció,a Siri.Ami a nagy újítást jelentette.Mint ahogy az iPhone 3G azért lett iPhone 3G mert az tudott először 3G-t,ettől még természetesen például az i4 nem lett iPhone 43G,pedig az is tud 3G-t.Ezért eleve hülyeség az,hogy az iPad 3-at átneveznék iPad 3s-re.
    Egyébként nincsen lényeges sebesség változás az i4 és az i4s között ellenben a 3G,3Gs esetén,ahol egyértelműen látszik a sebesség különbség.Szóval nem olyan egyértelmű az,hogy az “s” betü mindig a gyorsaságot jelenti.

    Szerintem a 4s-ben az “s” betü jobban utal a siri-re mint a speed-re.De biztos én vagyok a hülye,meg biztos csak a te állításod a jó.

    Az iPhone 6 nem hülyeség mint,ahogy az iPhone 5 és az iPhone 4G sem teljesen baromság.Csak az a kérdés,hogy ki mit vesz figyelembe.Az iPhone 5 a legvalószínűtlenebb mert az tényleg csak amiatt lenne iPhone 5,hogy ne legyen fujjoogás,amiatt hogy eddig 4-vel kezdődött 2 generáción keresztül a készülék neve,akkor most elvileg 5-nek kéne következnie.De ugye emiatt valószínűleg sőt szinte biztos,hogy nem ez lesz a neve.Inkább lehetne 6 a generáció miatt vagy 4G,mert elvileg fog tudni a 4G hálózattal azonosulni.De persze lehetne 2012-es iPhone is.

    De ebből most ne nyissunk már vérre menő vitát.Kár ezen össze veszni.

  17. Szerintem simán hosszúpuska lesz a neve. 🙂


Add a Comment