fbpx Skip to content

Most Wanted? – Merül fel a kérdés szerintem mindegyikünk fejében, hisz a név ismerősen cseng minden gamer számára. Bár azt hinnék, hogy ez a hatalmas sikert elért Most Wanted érkezése iOS platformra, amit még az Electronic Arts 2005. novemberén jelentett be a nagyközönségnek, de nem, sajnos ez most nem az.

Miről is van tehát szó? 2012. június 1-jén bejelentették, hogy egy remake készül a játékból, melynek fejlesztését már a brit Citerion Games végzi, illetve az ő nevük alatt jelenik majd meg az új játék, várhatóan október 30-án konzolra, illetve (remélem) nem sokkal később iOS-re is. A Criterion Games nevéhez kapcsolódnak például a Burnout sorozat részei, de a “Hot Pursuit” és a “The Run” megalkotásánál is jelen volt. Kis keresgélés után megtudtam, hogy még 2004-ben 40 millió angol font fejében az Electronic Arts tulajdonába került a Criterion Games, így tehát házon belüli fejlesztésről van szó. Nevezhetjük akár Most Wanted 2-nek is, de mivel az új Most Wanted részt a Criterion Games fejleszti, így az NFS az EA-é, a Most Wanted meg a Criterion Games sajátja.

A választás érthető, hisz a Most Wanted tényleg az egyik legjobb darabja volt a Need for Speed sorozatoknak (Fizikus kolléga megjegyzése: szerintem az Underground 2 🙂 ), és ebből akarnak létrehozni egy feldolgozást a Criterion Games-es srácok. Bár az eddigi videók alapján (lásd később) kicsit a Burnout stílus érződik, remélem, nem fogják elrontani a játékélményt. Kár lenne érte, de persze ez majd akkor derül ki, ha már a kezünkben lesz.

Az interneten mostanában olyan híresztelések keringenek, melyek szerint az Electronic Arts akár felvásárlásra is kerülhet. Bár az kétség kívül igaz, hogy az egyik legnagyobb játékkiadóra vevő biztosan lenne, szívesen szerezné meg magának valamelyik vagyonos befektető, de tényleg ennyire rossz a helyzet? Eddig a KKR és Providence Equity Partners érdeklődött az Electronic Arts iránt. A Providence Equity Partners résztulajdonos a Zenimax Mediában, ami a Bethesda Softworks videojáték-fejlesztő anyacége, így érthető, hogy ők szeretnének lecsapni rájuk, hiszen a társulás erősítené őket a játékfronton és nyerő pozícióba kerülnének. Azt még hozzá kell tenni, hogy az Electronic Arts csak úgy adja tovább a céget, ha a vevő részvényenként 20 dollárt fizet neki. Ha megnézzük a jelenlegi árfolyamát a részvényeinek, akkor körülbelül 13 dolláron stagnál, ami valljuk be, elég gyászos.

A következő grafikon az Electronic Arts részvényeinek árfolyam változását mutatja az elmúlt 4 évben:

Jól látható, hogy a 2008-as válság hogyan érintette a céget, és azóta igazából néha emelkedett kicsit az árfolyama, néha csökkent, de tartotta a szintet. Jó kérdés, hogy mi lesz a további sorsa, de szerintem nem szándékozzák korunk egyik nagy videojáték-ipar fejlesztő és kiadó cégét egyhamar eladni, csupán pánikkeltésként terjednek a hírek a világhálón. Mindenesetre már kíváncsian várom az új Most Wanted részt, és persze a legizgalmasabb még, hogy milyen lesz majd játszani vele az új iPhone-on? 😀 És esetleg lesz-e olyan észveszejtő opció, ami csak az új iPhone-on lesz elérhető, mint anno az iPhone 4 és 4S között?

És végezetül következzenek a már megígért videók:

A hivatalos EA videó:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=uy1Dnux7YtA]

És egy gameplay, amin már épp tesztelik a játékot:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=BgFwI_e4VPg]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Szerintem az NFS Porsche volt a legjobb, de az MW is nagyon jóra sikerült. Jó lenne, ha az ilyen “régiségeket” kb olyan szinten portolnák át mobilOS-ekre, mint ahogy a GTA3-nál megcsinálták.

  2. Vagy ha nem is a Most Wanted-ot, de például egy Underground-ot szívesen játszanék én is a telefonon. 🙂 Emlékszem mikor a Need for Speed II-t játszottuk egy gépen ketten, osztott képernyőn. Eszméletlen volt. Ma meg már AirPlay Mirroring-gal a HDTV-n játszhatunk. Kíváncsi leszek 5 év múlva milyen technológiák lesznek, meg milyen játékok. 🙂

  3. Korombol adódik hogy ezekkel a játékokkal töltöttem nem kevés időt az életemből:) megbocsáss nekem ExtremeEdition de az NFS porsche valóban kitűnő játék volt de igazából tegyük azt egy NFS undercover-al össze se hasonlítható, az egyettlen az a Most Wanted amire aztmondom hogy korához képest még most is megállja a helyét…..


Add a Comment