fbpx Skip to content

Az iOS 6 harmadik bétájában a varmanj nevű felhasználó egy új funkciót fedezett fel és tette közzé azt redditen. Az iOS 6 eddigi újításai közé sorolható az is, hogy a készülékre telepített alkalmazások frissítésekor már nem kér jelszót az App Store.

A béta 3 esetén viszont felfedezte, hogy amikor egy ingyenes alkalmazást akarunk letölteni, akkor már nem kell megadni a jelszót. Ez kényelmi szempontból egész jó előrelépésnek tekinthető.

Mikor tegnap összefutottam az erről szóló hírrel, először nem volt egyértelmű, hogy miről is van szó. Az első cikkben ugyanis azt írták, hogy már az Apple ID sem fog kelleni, amit meglehetősen furcsának tartottam. Ki is próbáltam, és természetesen az Apple ID továbbra is szükséges, mindössze a jelszót nem kéri már az Apple az ingyenes appoknál.

Redditen megoszlanak a vélemények. Többen attól félnek, hogy ezzel csak könnyebbé válik az ingyenes szemét letöltése is, hiszen eddig ha a gyerek a szülő accountját használta, az alkalmazás letöltéséhez kellett apuka vagy anyuka jelszava is, míg az iOS 6-tól kezdve már nem. Bár maximum letörlik a sok szemetet, és kész. Mások viszont üdvözlik a lépést, elvégre az ingyenes appok letöltése még csak nem is okozhat anyagi veszteséget az account tulajdonosának, és így tényleg felesleges a jelszót beírogatni.

Titeket is bosszantott már a jelszókérés? Hasznosnak találjátok ezt az apró újítást?

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. Szerintem ez már a B2-ben is benne volt…
    Legalábbis az update-hez nem kért már az sem…

  2. hello kenne egy link honnan le tudnam tolteni a iOS 6 betat . egyet le toltotem es nem ment nem activalta a iphont . koszi

  3. @azabaj: ha nincs fejlesztoi listan a telefonod nem is fogod tudni beaktivalni. Nem egy nagy összeg regisztráltatni.

  4. Én nagyon fogok neki örülni, ha végre nem kéri a jelszót az ingyeneseknél. Gyerek még nincs, más nem szokta nyomkodni a telefonomat, szóval nekem hasznos feature lesz.

    Gyerekesekre gondolva be lehetne építeni egy kapcsolót egy jelszóval védett beállítások résznél, hogy kérjen vagy ne kérjen jelszót, de az Apple nem minden esetben ilyen jó fej. Mi kitaláltunk valamit, használd azt.

  5. Elég sok gubanc van a Store-ral a beta3 alatt: Nem tölti be csak az első 5 appot a TOP kategóriába.
    Találatok első soránál nem lehet látni a funkció gombot (ár, hogy megrendeld, install vagy open…) de működik, csak a grafika nincs ott 😀

    Várom már a beta4-et mert a 3 sokkal többször crash-el mint a beta 2 tette Nálam…

  6. @Spider: elolvastad a cikket? mert az update meg egy új app letöltése két külön dolog, ezzel indít a cikk, hogy az update esetén ez már volt, igen, de itt olyan appról van szó, amit még nem töltöttél le.

  7. “Többen attól félnek, hogy ezzel csak könnyebbé válik az ingyenes szemét letöltése is, hiszen eddig ha a gyerek a szülő accountját használta, az alkalmazás letöltéséhez kellett apuka vagy anyuka jelszava is, míg az iOS 6-tól kezdve már nem. ”

    Persze, mert károgni jó, de eljutni a settings-general-restriction lépésig nehéz dolog.

  8. Hány százalékkal fog megnőni a jelszó emlékeztetők kérése?

  9. Én örülök neki, iOS5-ön is alap app a Password Pilot, bár ugye fizetősnél is menti a jelszót, de más nem használja a telót, szóval nálam nincs ebből gáz

  10. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  11. @azabaj: Van rá mód, hogy az évi 100$-os dev account nélkül is “legalásan” futassad az iOS 6-os bétákat.. Jómagam is iPhone 4S-en használom durván Béta 2 óta. Ha érdekel valakit a módszer akkor írjon 1 emailt

  12. @GorTen: jelentkezz ki a Store-bol majd vissza,és működik a top free.

  13. @Petione22: Legálisan ??? -nem hiszem 😉

  14. Jövő heten jön a beta 4 igaz?

  15. Nem értem miért fél attól bárki, hogy ettől több szemét lesz letöltve, mint amúgy. Egy másodperc letiltani az alkalmazástelepítés funkciót, és akkor a gyerek nem rak fel rá mindent. Amúgy meg ha gyerek kezébe adják és jelszót kér, akkor meg a jelszót rontja el és zároltathatja az apple fiókot. Talán az még kellemetlenebb.

  16. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  17. “Te örülnél neki?”
    Ha ki-be kapcsolható lesz, mint az összes ilyen biztonsággal kapcsolatos dolog az apple-nél, akkor jó lesz.

  18. Szerintem nagyon jó hogy végre az ingyenes appok-hoz nem kér jelszót mert az olyan emberek akik nap mint nap több alkalmazást töltenek le, azoknak elég idegesítő lehet 10 percenként beírni a jelszavukat.

  19. Érdekes, tőlem az imént kért. Ingyenes appnál.

  20. Azt mikor javítják már ki, hogy a begépel/bemásolt telefonszámot javítani lehessen?
    Pl.: nem írtam elé véetlen a 06-ot, akkor ki kell másolnom beillesztenem a jegyzettömbbe ott eléírni a 06-ot és visszamásolni…

  21. @Dugodaniel: Valamikor.Mit gondolsz mi vagyunk az Apple ? Ezeket a mikor lesz…meg az ehez hasonló kérdésekről szokjunk már le ?


Add a Comment