fbpx Skip to content

A Canecom immár második éve egyengeti többek között a fesztiválok alkalmazásainak az útját, és az idei szezon indulásával az egyes rendezvények appjai is folyamatosan frissülni fognak. Elsőként a június 27-én kezdődő VOLT fesztivál alkalmazása frissült, amit a Canecom mutat be az oldalán:

Az idei a második szezon, hogy teljes egészében a Mobilessence keretrendszer keretein belül készítjük el hazai és külföldi fesztiválok, konferenciák, nyílt napok és program guide-ok alkalmazásait, fesztiválok esetében az erre készített fesztivál modul segítségével. Szerencsére idén is lefedjük majd szinte a teljes hazai fesztiválpalettát, hivatalos alkalmazást készítünk a VOLT, Heineken Balaton Sound, Sziget, Hegyalja és SZIN fesztiválokra, ezenkívül még különböző rendezvényekre és más külföldi fesztiválokra is, de ebben a bejegyzésben a magyar alkalmazásokról lesz szó, milyen új funkciókkal láttuk el őket. A tavalyi fesztiválalkalmazásaink szerencsére igen nagy sikernek örvendtek és egész meglepő látogatottságot, letöltésszámot produkáltak, kiváló alapot szolgáltatva az idei alkalmazásoknak. Gyökeres változtatást ennek megfelelően nem terveztünk rajtuk, viszont az eddigi tapasztalatainkat kihasználva volt pár dolog, amit még szerettünk volna beletenni az alkalmazásokba.

Fellépők a fő menüpontok között

A fellépők menüpont az előző alkalmazásban a programok menüpontból volt elérhető a Fellépők gomb segítségével. Idén a Social menüpontot a További menüpontba helyeztük és a Fellépők listanézet kikerült a főmenü menüpontjai közé, így nagyobb hangsúlyt kapott az alkalmazásban.

Helyszínek menüpont

Itt a partnereink részéről felmerült az igény egy listanézetre, ezért beépítettünk egy kontrollert a felső csíkra, ennek segítségével az ikonos megjelenítés mellett már lista szerinti felsorolásban is láthatóak a (program)helyszínek. Ez főként azoknál a fesztiváloknál előnyös, ahol rengeteg – térképen megjelenítendő – helyszín van, illetve olyan esetekben, ahol sok kis egyedi, nehezen kategóriába rendezhető helyszínt visznek fel, ennek megfelelően az ikonos nézet akár el is hagyható.

Programjaim aloldal

Talán ez a legnagyobb újítás az alkalmazásokban, a Programok menüből érhető el a felső csíkon lévő csillag ikon segítségével. Már tavaly észrevettem, hogy sokan szerették volna megosztani egymással azt, hogy az egyes fesztiválokon milyen programokon vesznek részt, ezért készítettünk egy Programjaim aloldalt, ahol listanézetben szerepelnek a becsillagozott, a felhasználó által kedvencnek jelölt programok. Ezt a listát a felhasználó meg is tudja osztani Facebookon, tehát az ismerősei is értesülhetnek arról, hogy milyen programokon lesz ott, mire mehetnek együtt :) A lista természetesen innen, az aloldalról is szerkeszthető, törölni belőle például úgy lehet hogy az ujjunkat jobbra húzzuk az egyes törölni kívánt programokon.

Programok menüpont

Az eddigi fesztivál alkalmazásokban egy mátrixos megjelenítéssel oldottuk meg a napokra leosztott programmegjelenítést, ez alapvetően látványos és az az előnye, hogy az egyes kategóriák színpadjainak, helyszíneinek programjait időrendileg együtt tudjuk követni, összevetni egymással. Hosszabb időtartamú programok esetén, illetve ha valaki csak egy színpad programjait szeretné gyorsan átfutni kitaláltunk egy optimálisabb megjelenítést, ami egy listanézet. Itt egy legördülő ablakból tudjuk kiválasztani az általunk megtekinteni kívánt színpad, helyszín programjait. Ezen kívül a mátrix nézetnél bekerült a ‘hosszú érintés’ (long press gesture) funkció – az egyes fellépőket kedvencnek tudjuk jelölni vele, illetve meg tudjuk szüntetni a kijelölést.

A VOLT fesztivál alkalmazások már elérhetőek iOS-re és Androidra és hamarosan követi őket a többi.

[appstore id=”444741117″ country=”HU” style=”custombox1″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment