fbpx Skip to content

Amint azt a Szifon.com élő közvetítéséből is megtudhattátok, az Apple a tegnapi napon tartotta idei világméretű fejlesztői konferenciájának, a WWDC-nek nyitó keynote-ját. Akik lemaradtak volna Szifon Live-ról, azok se csüggedjenek: jelent poszt egy kis összefoglalást szeretne kínálni a bemutató legfontosabb és legérdekesebb elemeiből.

Tim Cook a szokásos felvezetéssel kezdte a keynote-ot. Az App Store elérte a harmincmilliárd letöltést. Az idei, huszonharmadik WWDC-n több, mint 1000 Apple-mérnök vesz részt; erre a hétre bezárták az Apple-t is.

MacBook Air

A prezentáció első részének központjában a MacBook termékvonal állt. Először is kaptunk egy új MacBook Airt: az Intel dual-core i5 processzor 1.7 GHz-en ketyeg, a háttértár alapértelmezetten 64GB-os SSD, ami 500 MB/s olvasási sebességet biztosít. A gyári kiszerelés 4GB RAM-mal, 2 darab USB 2.0/3.0 porttal, Ivy Bridge-dzsel és 11 colos (1366×768) vagy 13 colos (1440×900) képernyővel rendelkezik; ennek megfelelően ára 999 illetve 1099 dollár. Ami a legfontosabb: tegnaptól kapható is!

Retina MacBook Pro

A legnagyobb újítás mégis a MacBook Pro terén következett be. A sokak által várva-várt retina kijelző kapott benne helyet. 15.4 inches képátló 2880×1800-as felbontásban: ez 220 ppi és 5.184.000 pixel; a legnagyobb felbontású laptop, ami valaha is készült. Szép, hordozható, és hihetetlenül erős, mindezt egy emberi ujjnál is vékonyabb házban. Igaz ami igaz, az árát is megkérik azért: a legolcsóbb verziója is 2199 dollárba (itthon nagyjából 730 ezer forintba) kerül, és szintén már tegnap óta megvásárolható.

Az alkalmazásokat a fejlesztőknek természetesen frissíteni kell, de az Apple saját alkalmazásai, így a Mail, a Safari, iMovie, iPhoto, Aperture és Final Cut már frissültek, illetve a különböző professzionális szoftverek (elsősorban grafikai alkalmazások – Photoshop, Aperture – és játékok) fejlesztői is dolgoznak már alkalmazásaik retina felbontásúvá tételén.

OS X Mountain Lion

Tim Cook után Craig Federighi vette át a színpadot. Immár hivatalossá vált, hogy hamarosan megjelenik az OS X Mountain Lion végleges verziója. Federighi elmondta: a 125 millió iCloud-felhasználó miatt fontos, hogy az OS X-be is jobban legyen a felhő integrálva. A Mountain Lionnel ez is megvalósul. Az iWork irodai programcsomag az iCloud-integráció mellett SDK-t is kap – a fejlesztők egy API segítségével bővíthetik ezeket az alkalmazásokat. A Safarinak is kijutott a jóból: az iCloud Tabs segítségével a könyvjelzőket és a böngészési előzményeket is szinkronizálhatjuk az iOS-eszközök és a desktop gépünk között.

Rendszerszintű “megosztás” gombot is kapott az új oprendszer. Hasonlóan működik, mint az Androidban: szinte bárhonnan megoszthatunk bármit különféle közösségi oldalakon, e-mailben, stb. Az iOS-ből ismert Game Centert is megkapta: immár Macről is játszhatunk multiplayer játékokat iOS-eszközöket használó ellenfeleinkkel.

A most megjelent új Mac modellek (MBA, MBP) esetén egy új alvó mód is bevezetésre került. A rendszer immár “nem alszik mélyen”: az energiatakarékosság megőrzése mellett immár az értesítések és frissítések is működni fognak a háttérben.

A Mountain Lion júliusban lesz letölthető a Mac App Store-ból, 19,99 dollárért.

iOS6

Az asztali rendszer után visszatértünk a mobilplatformra. Scott Forstall mutatta be az Apple mobil operációs rendszerének hatodik generációját. Az idei nagy dobás főleg több kisebből, illetve Siri újításaiból áll. Fontos megjegyezni, hogy az iOS6 támogatni fogja az iPhone 3GS és újabb, valamint az iPad 2 és újabb készülékeket. Tehát az első generációs iPadet sajnos már nem támogatja, hiába újabb a készülék, mint a 3GS. 🙁 A béta verzió tegnap éjjel óta a regisztrált fejlesztők rendelkezésére áll.

Az iOS6-ban mintegy 200 újdonság található. A Sirit érintők közül a legfontosabbak: sporteseményekről való információszerzés (ez a keynote nézői között nem aratott osztatlan sikert), színészek filmszerepei, gépelés nélküli tweetelés és számos új nyelv: olasz, koreai, taiwani kínai, kanadai angol.

Pár fontosabb vagy régóta hiányzó kényelmi funkciót is tettek az iOS-be. Először is, a FaceTime immár 3G-n keresztül is fog működni! A Twitter mellé a Facebook is rendszerszintű támogatást kap – a Twitterhez hasonlóan szintén fejlesztői API-val együtt, hogy harmadik fél alkalmazásai is használhassák. A Mail appban a Copy/Paste menüben helyet kapott a régóta hiányolt “kép/videó beszúrása” fül. Szintén a Mail alkalmazásban kapunk egy VIP mailboxot is: ide a legfontosabbként megjelölt emberek üzenetei kerülnek.

Az igazi nagy durranás a teljesértékű (turn-by-turn) navigáció és valósidejű közlekedési információk megjelenítése. A Maps alkalmazás nem csak új ikont, de egy nagyon hasznos új funkciót is kapott ezáltal. A grafikus felület nagyon szép lett (iPad esetében a 3D nézetet valós időben rendereli a készülék!), a képek hihetetlen részletességűek. Komoly versenytársa lesz a gyári Maps app az eddigi App Store-os navigációs programoknak.

További apróságok is megjelentek a rendszerben: Ne zavarj! (Do Not Disturb) mód: a beállított időintervallumban a készülék nem ad hangjelzést az értesítésekről, nem világít, nem rezeg. A Safari úgynevezett “Smart App Bannereket” is fog támogatni; ezek segítségével egy App Store-stílusú felületen tölthetjük le és indíthatjuk el az adott alkalmazást, mindezt a Safarin belül. Egy új alapértelmezett alkalmazás is került az új rendszerbe: a PassBook főleg Amerikában lehet hasznos; benne elektronikus jegyeket, Apple Retail kódokat tárolhatunk.

A legfontosabb újítások tehát ezek lennének. Persze itt közel sem tudtuk az összes pontot lefedni; ezt az izgalmas feladatot már Rátok bízzuk!

Ha pedig lemaradtatok a keynote előadásról, itt tudjátok végignézni: Apple WWDC 2012 keynote stream

Nektek mi a véleményetek az új hardverekről és szoftverekről? Veszitek? Töltitek? Írjátok meg komment formájában!

[poll id=”56″]

[poll id=”57″]

[poll id=”58″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

57 Comments

  1. Nem fog a MacBook Pro a retina kijelző miatt kicsit jobban melegedni a kelleténél?

  2. Egy-két dolgot nem értek ha most én regisztrálok az Apple dev oldalán és kifizetem a 99 dollárt akkor én onnantól kezdve developer leszek egy évig akkor én feltudom rakni az iOS betat igaz? 2. Pl van egy ilyen lehetőség az imzdl.com-on hogy beregelik az udid-t akkor is fel tudom rakni de ezt mennyi ideig tudom kihasználni ?

  3. Hát nevetséges lett az ára itthon 2200 dollár 500ezer forint itthon meg 730ezer adják hát nagyot csalódtam most de szerintem mások is …..

  4. Csak én érzem úgy hogy kevés az iOS 6? Facebook integrálás? Kell ez nekünk?

  5. MacBook Air-ből csak Corei5-öt látok. Lehet elírás lesz.

  6. Szerintem az egesz keynote egy nagy szar volt. Engem vegul is csak az iOS 6-al kapcsolatos dolgok erdekeltek, a tobbi nem aktualis szamomra, de nem ertem hogy mi volt ebben az a nagy dobas. Semmi bomba nagy dolgot nem mutattak be, az Apple mostanaban el van szalva, kicsit komolyabban oda kellene alljon a fejlesztesekhez, mert 2012-ben az ilyen szintu iOS szerintem eleg gagyi. En sokkal tobbet vartam volna el. Ha osszehasonlitom a regi verziokkal, alig van egy par ujjitas benne (Facebook, Twitter integracio – leszarom, Maps – a Google sokkal jobbat fejlesztett es androidon mar regebb van turn by turn navigacio). Nem szeretnem hogy igazam legyen, de szerintem az osszel majd kidobjak az uj iPhone-t ami ugyancsak “hatalmas ujjitasokat fog tartalmazni” (mint eddig – semmit) es akkor az iOS 6-al egyutt szar lesz az egesz. Masnak mi a velemenye?

  7. Hát igen az egy dolog hogy nem azt kaptuk amit vártunk de ez van ez még a kisebbik gond de a magyar árak nagyon elszálltak lásd retinás macbook pro ami 2200 dollár kint amit ha átszámitasz 500ezer forint itthon meg 730ezer forint ez kibaszott nagy lehúzás …..

  8. @zojacska: Szerintem nem olyan nagy baj, hogy nem hétmérfödes csizmával haladnak. Inkább kevesebb újtás legyen benne, de legyen hibátlan. Anno nevetséges volt, amikor a mikrofos kiadta az office 2007-et, majd néhány hónap múlva csak a hibajavító csomag hozzá 400 megabájtos volt tömörítve! Mi a fenének rohanni, sok újítást ugysem tud megemészteni a közönség. Szerintem profin csinálják.
    Olyan helyen dolgozom, ahol 400 gép van a kezem alatt. Ha kijön egy új office, mindenki – szó szerint mindenki – pánikban van: Úristen megint hetekig nem találok semmit benne! És igazuk van.

  9. Az iOS6 csak azért nem okozott csalódást, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján semmilyen elvárásom nem volt. A Siri fejlesztések minket nem érintenek, akárcsak a Passbook. Maradt egyedüli nagy dobásnak a Maps, amit eddig azt hiszem évente kétszer használtam. Az új Maps figyeli a dugókat, csak nem Magyarországon. Van benne navigáció csak nem offline, azaz folyamatos adatkapcsolatot tart fent. Ráadásul elég alapszintű a dolog, szóval itthonra egy 5 ezer Ft-os iGo ezerszer jobb megoldás, külföldre meg a roaming miatt szóba sem jöhet a Maps navigáció.
    De azt, hogy folyamatosan tudjam követni a hívásaimat és azok költségeit (a la CallCounter) még mindig nem sikerült megoldani, holott a 13 éves Nokia Communicatorom alapszolgáltatásként hozta. Ráadásul a legtöbb iPhone-t fix díjas havi csomagban értékesítik (X Ft, Y perc, Z adat) tehát létszükséglet lenne. Az SBSettings integráció hiányát már szóba sem hozom.
    Az OSX nem érdekel, a 730 ezer Ft-os induló árú notebook-ot meg felrakom az Aston Martin mellé az “ilyenem nem lesz soha” elnevezésű polcra.

  10. @zojacska:

    illetve a híváselutasítás SMS-ben is szenzációként lett bejelentve

  11. @NewsJailbreak: Download iOS 6 now!! Updated with Direct Download Links (no torrents) http://t.co/IcNL5udW. Twitteren találtam egy ilyet. Szerintetek ha felrakom akkor utána vissza tudom rakni az 5.1.1 et ha van mentve shsh? Köszi!

  12. @Arpad:

    esetleg a 2003>>>2007-es váltásnál lehetett ilyenre panasz…2007>>>2010 illetve a következő 2013-as verzió is azért elégé hajaz egymásra

  13. Ami nekem kell:
    1. SBSettings-szerű gyorselérés néhány beállításhoz
    2. iCloudba tudjak SMSt szinkronizálni

  14. @solarenqu: ha nem vagy fejlesztő, ne tedd fel. nem napi használatra való. egyébként az 5.1.1 a hivatalos iOS, tehát ahhoz nem kell SHSH.

  15. @Jadeye:
    csak kiprbalni raknam fel.. amugy kozben rajottem hogy vissza tudom restorolni csak arra gondoltam hogy mivan ha a 4s-en frissit basebandet a 6.0 beta es utana azert nem fogom tudni vissza rakni mert a 5.1.1-hez meg masik baseband van es recovery loopban fog ragadni.
    ilyen nem lehet?

  16. Lassan, de biztosan. 🙂 A mostani nagy durranás a keynote-on a retina képernyő. Az Apple szeretne topon lenni lenni a piacon minden szegmensben, ez pedig folyamatos nagy durranásokkal, hangzatos újításokkal kevésbé lehetséges, mint egy jól, hosszú távra tervezett egyenletes fejlődéssel. Mert az egyik durranás nagyot szól, a következő viszont besül. Egy piacvezető gyártó pedig nem engedhet meg magának egyetlen blamát sem. Szerintem.
    A Pro ára sajnos valóban nem a magyaroroszági pénztárcákhoz lett árazva. Illetve a magyarországi pénztárcák nem kompatibilisek lassan semmivel. :S Nem politizálni akarok, de úgy látom, még mindig keveseknek esik le, hogy a hazai adórendszer kirívóan sz*r. És az az infó talán el sem jut senkihez, hogy a telekommunikácis szektorra a második különadót b*szta ki a kormány, ami teljesen egyértelműen a hálózatfejlesztésektől vonja el a pénzt. 4G, LTE, 3G lefedettség, stb… Amin a kedvenc kütyüink használhatóak. Megérne egy posztot a hazai távközlés helyzete is, főként, hogy jön valamikor a 4. mobilszolgáltató is.

  17. @solarenqu: A beta basebandeket lehet downgradelni úgyhogy nem fog recovery loopban maradni. Viszont a beta-t nem tudod felrakni fejlesztői UDID red nélkül.

    Egyébként jó lett a cikk! Az egyetlen amit hiányolok belőle, hogy a keynote-ban elhangzott, hogy a Siri local search végre nem csak csak USA-ban lesz elérhető.

  18. @Jadeye: Az első bétákat leszámítva egész használható szokott lenni,az 5.0 is fent volt nekem,tökéletesen használható volt,csak sajnos azóta lecseréltem,így elveszett a developer accom…
    Egy kedves szifon felhasználó nem tudna megint regisztrálni?:)

  19. Engem az érdekelne hogy SHIFT + UPDATE- el felmegy e? És ha igen, akkor elvileg nem kell hozzá UDID regelés, mert UPDATE folyamat után nem kell újra aktiválni már a telefont… Ez járható út!?

  20. @zojacska: nem tudom mit vársz szinte már minden benne van.apróságok hiányoznak amit igazából csak rétegeket érintenek a nagy tömeget nem.én magát a telefont várom az ios csalódást semmiféleképpen nem fog okozni nekem ahogy eddig se tette 🙂

  21. Ja, még egy. 3GSre miért??? Azt hiszem, kezd az iOS elandroidosodni.

  22. @undress:
    par helyen olvastam olyat hogy ezt fel lehet amit linkeltem..
    szoval akkor fogom tudni restorolni tuti? 🙂
    koszi!

  23. @Belnir: Miért ne? Semmi nincs az iOS6-ban ami indokolná az erősebb hardvert. Inkább az a kérdés, hogy a Sirit miért nem engedik továbbra sem a régebbi hardverekre?

  24. @csavar: Ha érdekel, szerintem hamarosan lesz megoldás az aktiválásra regisztrált UDID nélkül. Amint lesz jailbreak kipróbálom és leírom nektek a folyamatát. Egyébként amikor kijött az iOS 5 béta is segítettem az embereknek ebben itt.

  25. “Ne zavarj! (Do Not Disturb) mód: a beállított időintervallumban a készülék nem ad hangjelzést az értesítésekről, nem világít, nem rezeg. ”

    Gratulálok! 200 000 Ft-os telefonba 2012-ben sikerült betenni az az néma üzemmódot, amit egy nokia 2110i is tudott 1997-ben. És ezt van pofájuk a keynote-ban külön slide-ra feltenni, és beszélni róla. Szerintem magyar politikusokat megszégyenítő teljesítmény: Mondjunk nagyot a semmiről! ezek után kíváncsi leszek a több 199 újításra. Muhahahahaha

    U.i.:Majd ha már tud a telefon értelmesen hívást szűrni mindenféle jailbreak, meg hekkerkedés nélkül, akkor újból lesz iphone-om. addig tuti nem.

  26. @solarenqu: Igen, az aktuálisan legfrissebb nem beta szoftvert mindíg fel tudod rakni és a baseband is visszaáll (az eddigi beta-knál már próbáltam:P ) Viszont megnéztem az oldalt amit linkeltél és ha figyelmesen elolvasod nem írja, hogy az onnan letöltötteket fel tudnád rakni fejlesztői reg nélkül csak annyit. Egyszerüen csak annyi, hogy le tudod tölteni. (alapból csak fejlesztők tölthetik le az Apple-től…)

  27. @Molab: Na, ezzel én is maximálisan egyet tudok érteni.
    Egyébként csalódott vagyok. Ipad 1 tulajként (ne fújjoljatok!!) nem értem, miért nem tudták a támogatást most meghagyni. Miért vonták ki ezt a gépet a körből?
    Van olyan az újítások közt,amivel ez az eszköz nem bírna el? Vagy az eladások növelése? Dehát azóta kijött két új termékfrissítés! Arra nem gondolnak Apple-nél, hogy akik továbbra is megtartják az első generációs iPadet, annak megvan az oka?!

  28. Retinas MacBook Pro – a kijelzőn kívül a hardver az új MacBook Airrel egyezik meg?
    Ezt eleg csunyan elneztetek..

  29. Ez az iOS6 amivel többet tud, az vetekszik a semmivel, egy új térkép meg pár nagyon kicsi apróság miatt (amihez nem kellett hatalmas programozói tudás) nem kéne 6-nak nevezni hanem 5.x-nek… A másik megdöbbentő dolog az, hogy iPhone 3GS-re fel lehet rakni, de iTouch 3G-re aminek szín ugyanaz a hardvere meg nem. De végülis úgyis lassabb lenne csak tőle, mert az apple direkt lassítja a régebbi telefonokat, ez TÉNY.
    És én ezt mindet hatalmas apple fanként mondom, higgyétek el, engem minden más fórumban, gyakorikérdéseken stb. csak applefanboynak hívnak, de most ez az igazság. Én a 3.1.3-at tenném vissza legszívesebben, de azt már a legtöbb app nem támogatja.

  30. @solarenqu: Az általad linkelt cikkben van egy ilyen rész:

    “Developers who are already enrolled with membership Program ($99 per year) can download the latest bits of iOS 6 BETA for iPad 2 (3G, WiFi), iPad 3 (3G, WiFi), iPhone 4S, iPhone 4 (GSM, CDMA), iPhone 3GS and iPod touch 4G models.”

    Nem vagyok egy nagy angol tudós,de ha a fordításaim helyesek ez csak Dev account meglétével megy fel a készülékre.Szóval,ha nem vagy regisztrált fejlesztő akkor ne tedd fel.

    Egyébként iOS 5.1.1-re vissza fogsz tudni minden képpen menni SHSH-vel vagy anélkül és a baseband-ed is downgrade-elődik mert a beta firmware nem stabil hivatalos mindenki számára elérhető gyári firmware és,ha beta fw-ről downgrade-elsz iPhone 4/4S-t egy olyan fw-re amit az Apple aláír akkor a bb downgrade-elődik.

    @Szifon:A live közvetítéssel én személy szerint nagyon meg voltam elégedve.Jó volt,nem halt be az oldal szóval szerintem nagyon ütött a dolog.Jól megoldottátok.

    A cikkhez még annyit hozzá fűznék,hogy az iPod Touch 3g-t sem támogatja az új iOS.Legalábbis én iTouchoknál csak iPod Touch 4g-hez találtam iOS 6.0-s beta-t.

  31. És akkor most mikor is dobják ki teljes formájában az iOS6-ot?

  32. @robbie96: Szerintem akkor amikor kijön az új iPhone,szóval ha minden jól megy akkor olyan szeptember környékén.

  33. Köszi:)

  34. Nem értem az apple-t egyáltalán, ezen a keynote-on én éreztem magamat kínosan, amikor néztem. Vajon ők mit érezhettek? És ez az érzés csak egyre jobban erősödött mikor reggel megláttam a többi frissítésnek nevezett semmit. Főként a MAC PRO-ra gondolok, eszméletlen, hogy megtartották a 5770-es kártyát, usb3 sehol se thunderbolt, kínos…

  35. “Amint azt a Szifon.com élő közvetítéséből is megtudhattátok,” Na itt álljunk csak meg egy szóra. Mióta próbáltok WWDC-t vagy keynote-okat közvetíteni, még sosem sikerült 5 percnél tovább életben tartani az oldalt. Szóval élő közvetítésről ne beszéljünk már ha lehet. Most is direkt néztem az időt, de az esemény 5-ik percében már nem volt elérhető az oldal. Minek erőltetni ha nem megy?

  36. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  37. @dnp: Nekem tegnap tök jól működött.Talán 2-szer fulladt le nálam az oldal.

  38. Verge ment nálam végig, meg Plastik Józsi, közben frissítgettem szifont is egyre, de sosem jött be… Szal a hiba nem nálam volt.

  39. @dnp: kicsit darabosan jöttek a képek ebben egyetértek dnp kollégával…

  40. Valaki felrakta már a beta verziót? Tapasztalatok?

    Mit kritizáljátok a Keynoteot? Csináljatok jobbat!
    Örüljetek, még mindig jobb mint a Microsoft vagy Samsung előadás 🙂

  41. @Yamato: Tudom nehéz, de próbálkozz meg a kommentem értelmezésével. Melyik részében szapultam a keynote-ot? 🙂

  42. @dnp: Nem kell azon semmit sem értelmezni, egyértelmű amit írtál 🙂

  43. A közvetítés volt kritikán aluli.. a keynote meg… soso

  44. @dnp: Az Engadget közvetítés is elég gáz volt sajnos…a képek túl sokat késtek, volt Low Memory is meg megszakítások is.
    Az az igazság hogy egy ilyen Live bloghoz nagyon jó szervergép kellene…
    Elnézést, nem kötekedni akartam! Meg az előző kommenteket nem közvetlen neked céloztam, hanem mindenkinek aki panaszkodott.

  45. @dnp: Tegnap 700 embernek elérhető volt a szifon azt nem mondom, hogy tökéletesen, de elérhető volt. Az egy dolog, hogy Te neked néha nem ment. Tudtuk előre, hogy 650-700 embernél NEM fogja tovább bírni a server ezért annyira állítottuk a webserver elérésnek a maximumát. Így a blog servere folyamatosan tartotta magát míg az oldal akkor töltött be mikor felszabadult egy hely. Ilyen egyszerű.

    Azonban mint az említettük is, végig követni lehetett az egész eseményt a Szifon Twitteren is, ott pedig nem mondhatod, hogy leáll az oldal.

    Lehet itt anyázni, mert folyton ezt csinálod, kb már nem érdekel. Az ilyen emberekre nyomok magamba egy spam-ot és ennyi. Tök feleslegesen jártatod a szádat még is minket olvasol.

    Elmondom neked tegnap több mint 20.000 egyedi volt csak abban a 2 órában, így azt kell mondanom az élő közvetítés sikeresen lezajlott. Azt beismerem nem tudtuk nyújtani a maximumot, de ennyit sikerült.

  46. @admin: jó a szó. nem kell törődni az ilyen barmokkal meg azokkal sem akik ugyan azt a kérdést teszik fel 20adszorra mert képtelenek visszaolvasni 3 sort. ( most a fb posztoknál lévő kommentekre gondolok). Szerintem minden király volt, nem maradtunk le semmiről. Így tovább!

  47. 🙂 Amen

  48. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  49. Köszi az infókat! Engem csak az iOS6 érdekelt, a véleményemet pedig jól megfogalmazhattam. “Azért még zsúfolhattak volna bele… majd meglátjuk az iOS 6 mit produkál.” Az árak viszont viccesek a gépeknél. 🙂

  50. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  51. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  52. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  53. iOS – a világ legfejlettebb mobil operácios rendszere. Muhha.
    Ha az sms-ről kézbesítési jelentést szeretnék kapni (tmonbile) így kezdem az üzenetet: *a#blabla Vicc. Ezt minden telefon tudta már 10 éve is. Nem olvastam, hogy ez a funkció belekerül a 6-osba. Do Not Disturb: 2012-re már ezt is tudni fogja?
    Bluetooth-on való küldés, fogadás, fájlkezelő sincs. Nem sorolom.
    A szinkronizálás a mac-em meg az iphone-om között viszont baromi jó dolog. De ez nem írja felül a fent említett triviális hiányosságokat. Ja és a flash… Minden Androidos teló tudja…

    OS X: a világ legfejlettebb operációs rendszere, 2012-re jutott el odáig, hogy az ablakokat bármejik oldalról lehet méretezni. És ezt úgy jelentették be, mint valami forradalmi újítást. :-))) Nevetséges.
    Mountain Lion utolsó frissítése óta hibaüzenettel fut le csak a pugre command. 🙂
    Mindegy lesz ez jobb, remélem.
    Csak azért nem váltok, mert itthon “mindenem” apple. MBP, telefon Apple Tv.
    Ja ez is vicc, hogy ha airplayt akarsz és mondjuk Mid 2010-es Macbook Pro-d van akkor felejtős, vagy vegyél új gépet.

    Minden jót Nektek!
    Gergő

  54. Typo: t-mobile, bocs.

  55. @hgergely: az sms kézbesítési jelentés az sms háttérbe szorulásával egyre kevésbé szempont. az üzenet úgyis megérkezik. ha fontos, az emberek inkább telefonálnak. ez láthatóan nem tűnik az Apple számára fontosnak.

    bluetooth-os fájlkezelős dolgok biztonsági okokból nincsenek.

    a flash meg ugye halott, és egyébként sem való mobileszközre. a legújabb androidos készülékeken már nincs alapból flash, és nem is támogatja már őket az adobe az android 4.0-tól kezdve: “Flash Player WILL NOT be supported on any device shipped with or upgraded to an Android version beyond Android 4.0.x”

    persze ettől még vannak és lesznek is zavaró dolgok, hiszen tökéletes eszköz sosem lehet.

  56. @Jadeye
    Agree. 🙂 De. Ha az iPhone-on kívül minden telefon tudja a kézbesítési jelentést, ezt miért nem tudják belepakolni? Az meg, hogy az SMS háttérbe szorul szerintem szubjektív.

    A Bluetooth kontra biztonság dolog viszont érdekelne. Én jogi dolgokra gondoltam első körben (zene fájlok másolása pl. ). Más gyártók valahogyan még is meg oldják ezt a “problémát”.

    Én is utálom a flasht, de elég érzékenyen érint, amikor belvárosban vagyok, kíváncsi vagyok egy fontos dologra, megtalálom az oldalt, ami full flash, aztán telefonálhatok ismerősnek, hogy nézze meg, és diktálja, amire kíváncsi vagyok. Mindezt a világ legfejlettebb mobil oprendszerével…

    Remélem, nem veszed kötekedésnek.
    A nejem gagyi Androidos telefonja tudja ezeket a hiányosságokat.

    Persze ettől még maradok az iPhonenál, mert szerencsére több a jó tulajdonság, mint a rossz.

    Fotós vagyok. Szuper alkalmazások vannak fotózásra. Volt, hogy majd’ egy hónapig nem vettem elő a fotóstáskát. A Hipstamatic a kedvencem. 🙂

    Igazad van. Tökéletesség nem létezik.

    Üdv

  57. @hgergely: na ja, egy flashes oldal ilyenkor valóban bosszantó tud lenni. :/

    csak hát az a baj, hogy sok cég esetén nem akarnak újból költeni valamire, amiért anno már egyszer fizettek, hiszen működik, anno meg a flash volt a divat. persze minél hamarabb fedezi fel az oldal tulajdonosa, hogy a flash-mentesítéssel épp, hogy újabb látogatókat, és így vásárlóerőt ér el, talán annál hamarabb fog ez megváltozni. de ehhez az kell, hogy átlássák, hogy ne az asztali gépekben gondolkozzunk, hanem a mobileszközökben, és találjuk meg azt a megoldást, ami a lehető legtöbb embert el tudja érni.


Add a Comment