Joy vásárlási láz – Hétvégén minden csaj kezében iPhone lesz! Nyereményjáték!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Barátnőm Joy mániás, így nem volt kérdéses a hétvége, mikor is a Joy egy nagy vásárlási hétvégét tervez, komoly akciókkal. Mondom egy újabb nap, amikor én csak “loholni” fogok mögötte, míg sok ezer másik csajjal mennek boltról – boltra. Egyébként szeretem elkísérni mert többek között én is megnézhetem a technikai felhozatalt bizonyos szomszédos boltokban, persze én gyorsabban elfáradok és akkor idővel megy a nyafogás.

Azonban ez a hétvége más lesz! 

Egyrészt, csajok, ha még nem tudtátok, van a Joy-nak alkalmazása is, ami nagyon barátságos. Sok szolgáltatás kapott helyet benne, de a navigálás egyszerű! A nőknek szóló hírek és horoszkóp mellett helyet kapott az alkalmazásban tulajdonképpen a fent említett esemény összes helyszínének címe, elérhetősége, térképes adatbázisa országos szinten. Szűrhetünk márkánként vagy helyszínenként, sőt ha rányomunk egy üzletre, még el is navigál minket Google Maps segítségével.

A Vásárlási Láz szolgáltatásain kívül az alkalmazásban találhatunk szintén csajoknak szóló profi videókat, QR kód olvasót (ez gondolom valamire jó lesz később), mint említettem híreket is olvashatunk, amely mellett a Joy Twitter folyamát is kezeli az alkalmazás. Ezen kívül a megjelent Joy-okról is olvashatunk és elő is fizethetünk a print verziójára. Az alkalmazáson belül bejelentkezve a Facebook vagy Twitter kontónkkal like-olhatunk és megoszthatunk egy gombnyomással tulajdonképpen bármit.

Ezért lesz minden csaj kezében iPhone

A legérdekesebb funkció mindezen felül Képeslap menüpontban található, ahol különböző hátterekkel fényképezhetik magukat a lányok. Ez is megosztható, vagy elmenthető az alkalmazás saját galériájában. Az alkalmazás tehát minden nőnek és barátnővel rendelkező férfinak ajánlott, főleg a mostani hétvégére. Mindezen felül csak érdekességképp, az alkalmazás Android telefonokra is elérhető.

Nyerj értékes nyereményeket a fotóiddal!

Itt a jön a csavar! Ezen a hétvégén a feltöltött fotóiddal értékes nyereményeket is nyerhetsz! A JOY csapata a legjobb csajos fotókat is megajándékozza:

  • 1db 30.000Ft értékű Morellato nyaklánc.
  • 2db 8.000Ft értékű kozmetikai csomag.

Azonban itt még nincs vége! Hogy motiválni tudjátok a férfiakat, 3x 25 dolláros App Store ajándékkártyát (Gift Card-ot) is kioszt a legjobb fotók között a JOY csapata, és a Szifon.com csapat is megajándékoz titeket 1-1 App Store alkalmazással! Tehát csajok, vegyétek át a hatalmat a hétvégén (mert meg van hozzá minden eszközötök) 🙂 és vigyétek magatokkal a párotokat, vagy legalább az iPhone-ját, és fotózzatok, amíg csak lehet!

A kiválogatott nyertes fotókat itt a Szifon.com-on láthatjátok majd jövőhét elején. Fotózzatok, és jövőhéten kövessétek a blogot, hogy megtudjátok mit nyertetek!

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!