HotSpot funkció az új iPad-re: T-mobile

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent az új iPad, immáron hazánkban is. Azonban a szolgáltatók erre még nem készültek fel, mivel az új iPad Carrier beállításai, vagyis a megfelelő hálózati beállítások még nem készültek el. Sem a T-mobile, sem a Vodafone esetén nem adott még ki az Apple új beállításokat, hogy az iPad-en is megfelelően működjön a hotspot funkció, amit ugye az iPhone-on már megszokhattunk. Tehát, akik most vesznek új iPad-et, erre a funkcióra még várhatnak, de van egy módszer, hogy ezt előcsalogassuk! 🙂

Azt nem mondanám, hogy egyszerű, de kis hozzáértéssel és kitartással simán bekapcsolhatjuk. Köszönjük a leírást tamfab kollégának!

Először is zárjuk be az iTunes-t!

  • Engedélyezzük az iTunes-nak, hogy kézzel frissíthessük a hálózat beállításokat.
  • OSX alatt nyissunk egy terminált, gépeljük be a következő sort, majd nyomjunk ENTER-t:
    defaults write com.apple.itunes carrier-testing -bool true
  • Windows alatt pedig nyissuk meg a “futtatást”, nyomjuk meg a Windowsjel+R billentyű kombinációt, és írjuk be a következőt, majd itt is nyomjunk ENTER-t:
    32bit esetén: “%ProgramFiles%\iTunes\iTunes.exe” /setPrefInt carrier-testing 1
    64bit esetén: “C:\Program Files (x86)\iTunes\iTunes.exe” /setPrefInt carrier-testing 1
  • Ezután töltsd le tőlünk a következő .ipcc kiterjesztésű fájlt: T-mobile.ipcc, majd indítsd el az iTunes-t, dugd rá az iPad készülékedet a gépére és Mac alatt ALT gomb megnyomása mellett nyomj rá az Update menüpontra. Windows alatt ezt a SHIFT gomb lenyomása mellett kell megtenni.
  • Tallózd be a már előre letöltött .ipcc fájlt, és várj. Ha készen van, az iPad-en nyomj egy hálózat beállítások törlését (Network Reset), ezután már meg kell jelennie a menüpontnak.

  1. Új iPad 3 tulaj vagyok ezert lehet hulye a kerdesem.
    Hatlapi kameraval amikor videót veszek fel , a kep ugy jelenik meg mintha belenagyitottam Volna, azonban visszanezve a videot Sokol Több látszik mint amit a rogziteskor a kijelzőn láttam. Mert van ez, normális így?

  2. @wow10: Az iPAD képaránya nem olyan mint a videóé amit rögzít, ez lehet az oka, hogy eltérő teret látsz be a képernyőn (kisebbet) ez nagyító hatást eredményez! 🙂

  3. Nekem az iPhone 4-en sem megy a net megosztása. Gondolom a szolgáltató nem engedi. Feltöltőkártyás vodás vagyok, valakinek nincs erre ötlete?

  4. Ha bezarjuk az iTunest, hogy engedelyezzuk benne, hogy kezzel frissithessunk?
    A masik kerdes, hogy azt meg hol kell 🙂
    Ez a megoldas arra is ad megoldast, hogy a vodafone nem engedelyezi feltoltos kartyaknal a tetheringet, es akkor ezt ugyanugy megcsinalhatnank iPhonon is?

  5. @wow10: ha videófelvétel közben vagy a felvétel előtt dupla tappolsz a screenre akkor kimegy 16:9-re és ugyanazt látod mint mikor lejátszod. Amúgy engem is rohadtul idegesít.

  6. Régebben olvastam egy cikket itt szifonon, hogy a telenorosok szívnak 4.3 esetén a personal hotspot funkcióval iphone 4-en.

    Az lenne a kérdésem, hogy most telenoros 5.0.1-en gyárilag független (JB-s) iphone 4 esetén van valami megoldás hotspot funkció használatára?

  7. Sziasztok !!
    Valaki tudna segíteni abban , hogy én miért nem tudom elérni ezt a funkciót az iPhonomról ? Kb. akkor rendeltem egy 4S-t amikor elérhetővé vált a magyar applestore-ba !!

  8. Telenor-nál nem lesz egyszerű ez a trükk, mivel nincs iphone-ra telenor beállítás(az általános van használva), de ipad-ra meg van. Nálam telenoros iphone-nál “Carrier 12.0” van, míg ipad-on “Telenor HU 12.0”.

    Meg lehetne próbálni esetleg az általános beállítást telenor-osra átnevezni és úgy befrissíteni. Vagy JB-s ipad esetén törölni a telenor-os file-t, és megnézni, hogy az általános tudja-e a hotspot-ot.

    Az Apple frissítése ezekre szerintem legközelebb a következő szoftver frissítéskor jön, sanszos hogy az hónapok kérdése, ha nem az IOS6 lesz az.

  9. Milyen megoldasok vannak iPad3 hotspot-ra? Fizetos is erdekel. Osszefoglalhatnad, vagy linkeket adhatnal. Bluetooth lenne jo, az mukodik akkor is, ha alszik az eszkoz.

  10. Helló.
    Megcsináltam leírás szerint, és működik is, úgyhogy köszönöm szépen.
    Viszont lenne egy, nem biztos, hogy okos kérdésem.
    Ugye a terminálba beírtam ezt a parancssort, akkor az kikapcsolja az automata hálózati frissítést (vagy mit), hogyan lehet ezt visszakapcsolni?

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!